Fél évszázadnyi munkaviszonnyal is szalonállapotban
Legtöbben már csak kedvtelésből, hobbijárműnek tartanak ötvenéves tehergépkocsikat. Nem úgy a holland Hoefnagels család, amely mindennapos kemény munkára használ 45-50 éves DAF teherautókat. Azonban annyira gondos karbantartás mellett, hogy a járművek egytől egyig szinte olyan állapotúak, mintha csak tegnap gördültek volna le a gyártósorról.
Aszfaltba rejtett szenzorok listája
Már menet közben is megbírságolhatják a túlsúllyal közlekedő tehergépjármű sofőröket, tulajdonosokat. Minden korábbi ellenőrzés hatékonyságát felülírja az idén induló új rendszer, amely megállítás nélkül képes megállapítani egy járműről, hogy esetleg túlsúlyt cipel.
Gratulálunk Balogh Janinak ? Győzelemmel távozhattunk, de a Mecsek továbbra is mumus!
51. Mecsek Rallye 2017-beszámoló Izgalmas verseny zajlott Pécsett, a szezon utolsó előtti futamán, ahol több bajnoki cím is gazdára lelt. A program Európa-bajnoki szintűre sikerült, mivel régen autózhatott a mezőny hét különböző gyorsasági szakaszon egy verseny alatt.
Negyvenedik Dakar
Már a negyvenedik Dakar-ralit láthattuk idén, ráadásul magyar indulóknak is drukkolhattunk!
Új piacok, új arculat
Új arculattal, azaz új névvel és logóval, ám a több mint húsz éve jól megszokott, kiváló színvonalú szolgáltatásokkal folytatja működését a VIA Bérautó Kft. Az arculatváltás oka csupán annyi, hogy a cég megkezdte nemzetközi terjeszkedését, amihez előnyösebb egy más országokban is könnyen értelmezhető, illetve megjegyezhető márkanév. Így született meg a VIARENT, és az ehhez tartozó … Continued
Új piacok, új arculat
A DAF tehergépkocsik 90 éve