Negyvenedik Dakar

Már a negyvenedik Dakar-ralit láthattuk idén, ráadásul magyar indulóknak is drukkolhattunk!

Közzétéve:

Negyven éve már, hogy elindult az „őrület”, amelyben a világ minden tájáról érkező, elhivatott versenyzők nekivágnak a sivatagnak versenygépeikkel. A Dakar fogalommá vált az évtizedek során, és rengeteg nézőt vonz minden esztendőben arra a két hétre, amíg a nevezők eljutnak a rajttól a célig. A helyszín ugyan már tíz éve átköltözött Afrikából Dél-Amerikába, ám a verseny ettől egy fikarcnyit sem vált könnyebbé.

 

Idén Peru fővárosából, Limából indultak, hogy Córdobában lássák meg a kockás zászlót, Argentína határain belül. A közel 9000 kilométeres távot 14 szakaszra osztották, ebből 7 szakasz végig a sivatagban vezetett a homokdűnék között. A teljes távból körülbelül 4000 kilométernyit teljesítettek a gyorsasági szakaszokon a versenyzők. A kamionok mezőnye például pontosan 4126 kilométert futott az óra ellen ezeken a gyorsaságikon. Ettől kicsit eltért az autóval, quaddal, illetve motorkerékpárral induló versenyzők számára kijelölt útvonal.

 

A versenykamionoknál a Kamaz ismét megállíthatatlanul nyomult a győzelem felé. A kategóriaelsőség már pénteken eldőlt, amikor az Eduard Nikolajevet csupán egy másodperces hátránnyal üldöző Federico Villagra műszaki hiba miatt kiesett, így a kamazos ölébe hullott a győzelem, és megvédte a bajnoki címét a Dakaron. A többiek elég messze lemaradtak tőle. A második helyen egy MAZ versenykamion legénysége (Siarhei Viazovich és társai) ünnepelhetett majdnem négyórás lemaradással, a harmadik pozíciót pedig szintén egy Kamaz szerezte, Airat Mardeev vezetésével, ötórás hátránnyal. A verseny 1979 óta íródó történelmében egyébként a Kamaz már a 15. győzelmét ünnepelhette! Utánuk pedig a Tatra büszkélkedhet a legtöbb elsőséggel. Szám szerint hat alkalommal értek célba az élen Tatra versenygépeket használó csapatok.
Az autók kategóriájában fordulatosan alakult a verseny. Az egyik drámai pillanat pont a későbbi győztes, Carlos Sainz nevéhez fűződött. A versenyt tetemes előnnyel vezető Sainz büntetést kapott körülbelül a féltávnál, mert a versenybíróság szerint összeütközött a quados Kees Koolennel. Ám végül törölték a büntetést, és a 303-as rajtszámú Peugeot legénysége csak figyelmeztetésben részesült. A „Matador” becenévre hallgató versenyző és navigátora így 2010 után ismét diadalt aratott. A katari Nasser Al-Attiyah 43 perces hátránnyal futott be az ezüstérmes helyen, míg a dobogó legalsó fokára Giniel De Villiers állhatott.

 

A motoros mezőny sokáig messze a legkiélezettebb kategóriának számított az idei versenyen. Csak néhány nappal a cél előtt tizedelődött meg a mezőny az eltévedések miatt. Akkor Matthias Walkner találta magát az élen, aki nem is hibázott, így Sainzhoz hasonlóan egyetlen szakaszgyőzelemmel végzett az élen. Ám ami ennél is megdöbbentőbb: a KTM sorozatban 17. alkalommal diadalmaskodott! Walkner mögött Kevin Benavides (Honda) és Toby Price (KTM) ért célba a dobogós helyeken.

 

A motorosok között magyar célba érkezőknek is örülhettünk. Az erdélyi Gyenes Emanuel végig megbízhatóan szerepelt, és az összetett 23. helyén végzett. A vajdasági Saghmeister Gábor pedig a 79. helyen zárta a versenyt. A többiek sajnos nem értek célba. Horváth Lajos „Laller” már a második szakaszon áldozatul esett egy műszaki hibának, míg Dési János eltörte a vállát egy bukás során. Az autósok között a Szalay Balázs/Bunkoczi László páros szintén műszaki hiba miatt szállt ki a küzdelemből már az első héten. Folytatás jövőre, minden bizonnyal újra Dél-Amerikában!

 

forrás: rollingtons.hu





Megosztom másokkal

PRAKTIKUS MEGOLDÁS AZ ASZFALTOZÁSHOZ ÉS AZ ÖMLESZTETTÁRU-SZÁLLÍTÁSHOZ: A TELJESEN ÁTDOLGOZOTT KÖGEL BILLENŐPLATÓS FÉLPÓTKOCSI

Robusztusabb, rugalmasabb és egyedibb: a Kögel billenő félpótkocsi egy olyan, teljesen átdolgozott kivitelben mutatkozik be a 2022-es Baumán, amely az ügyfelek legfontosabb igényeit tartja szem előtt. Két változat lesz megtekinthető: egy hőszigetelt vályús felépítmény aszfaltburkoláshoz, és egy ömlesztett szállításra alkalmas, hengeres, teljes egészében acél test.

A SOKOLDALÚ MEGOLDÁS ÉPÍTŐANYAG-SZÁLLÍTMÁNYOZÁSHOZ: A KÖGEL ALAKÍTHATÓ PLATÓS FÉLPÓTKOCSI SOKFÉLE MEGOLDÁST KÍNÁL

A Kögel Multi az építőanyagok és időjárásálló rakományok szállítására szolgáló platóspótkocsi-sorozat bevált, sokoldalúan használható felépítményváltozata. Leszerelhető felépítményelemeinek köszönhetően a Multi túlméretes, azaz túl széles vagy túl hosszú rakományok szállítására is alkalmas. A Kögel a világ első számú építőipari szakkiállításán, a 2022. október 24. és 30. között Münchenben megrendezésre kerülő Baumán mutatta be, mit tud a … Continued

Új kazahsztáni forgalmazójával a Ford Trucks előtt megnyílik Eurázsia „központi folyosója”

Újonnan alapított forgalmazója, a kazahsztáni székhelyű Turbo Trucks Kazakhstan által a Ford Trucks, a nehéz haszongépjárművek iparágának globális márkája kiterjeszti nemzetközi szolgáltatásait Eurázsia fontos közúti fuvarozási átjáróján keresztül. A Ford Trucks célja megbízható, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtani a modern Selyemútként is emlegetett „Középső közlekedési folyosó” piacain, a nemzetközi kereskedelem egyik kulcsfontosságú útvonala mentén.

A Ford Trucks bejelentette az első üzemanyagcellás F-MAX modelljének fejlesztését

A nulla károsanyag-kibocsátás elérése érdekében tett erőfeszítéseit megsokszorozva a Ford Trucks felvette stratégiai partnerei közé az üzemanyagcella-szállító és -fejlesztő Ballard Power Systems vállalatot. Az együttműködés az Európai Unió által kezdeményezett Horizon Europe ZEFES projekt egyik meghatározó eleme. A Ford Trucks célja az első üzemanyagcellás elektromos (FCEV) F-MAX megalkotása az innovatív együttműködés keretében.

Billencsfélpótkocsik nagymestere

Közel húsz éve gyárt billenőfelépítményes és rakoncás pótkocsikat, illetve mezőgazdasági dollykat a lengyelországi Nysa városában működő MEGA, amely 2017 óta a méltán elismert Benalu cégcsoport tagja. A MEGA termékek magyarországi importőre pedig a Delta-Truck Kft., amelynek széles haszonjármű-kínálatát immár három éve gazdagítják ezek a kiváló minőségű pótkocsik.