Fél évszázadnyi munkaviszonnyal is szalonállapotban

Legtöbben már csak kedvtelésből, hobbijárműnek tartanak ötvenéves tehergépkocsikat. Nem úgy a holland Hoefnagels család, amely mindennapos kemény munkára használ 45-50 éves DAF teherautókat. Azonban annyira gondos karbantartás mellett, hogy a járművek egytől egyig szinte olyan állapotúak, mintha csak tegnap gördültek volna le a gyártósorról.

Közzétéve:

Tavaly ünnepelte fennállásának kilencvenedik évfordulóját a DAF. Ennek alkalmából kihirdette, hogy keresi a legidősebb, de még üzemeltetésben lévő DAF tehergépkocsit. A jelentkezés egyik alapfeltételeként kikötötték, hogy a gépjárműnek a mai napig üzleti célú közúti fuvarozást kell végeznie, tehát nem restaurált múzeumi példányokra vadásztak. A gyártó egyik közösségi médiafelületére feltöltött kisfilm olaj volt a tűzre, és a világ minden részéről özönlöttek a jelentkezők. Azonban a legöregebb teherautóra szinte egy kőhajításnyira bukkant rá a DAF, az eindhoveni gyárának szomszédságában fekvő Bakel faluban.

Veterán flotta

A jármű a vándorvidámparkokat üzemeltető Hoefnagels család tulajdona, amely nem is csak egy, hanem négy kitűnő állapotú, ötven év körüli életkorú veterán DAF tehergépkocsit is használ a vidámpark eszközeinek szállítására egész Hollandia területén. A családi vállalkozás mindegyik teherautóját újonnan szerezte be, és azóta folyamatos, gondos karbantartás mellett üzemelteti. A járművek a vidámparkok szezonalitásának megfelelően télen garázsban állnak, ám kora tavasztól késő őszig folyamatosan fuvarozzák a hatalmas vidámparki szerkezeteket egyik helyszínről a másikra.

Munkára termettek

„Az 1975-ös 2800-as és az 1971-es 1600-as típuson kívül két A1600-as is megtalálható a flottánkban. Az egyik békánk – a kinézete miatt hívjuk így – 1968-as, a másik 1969-es évjáratú. Nem kíméljük a járműveinket, szinte minden nap keményen dolgoznak. A legidősebb már több mint ötvenéves, de még messze áll a nyugdíjba vonulástól. Ugyanúgy használjuk ezeket a járműveket, mint bárki más a teherautóit. Miért, nem erre valók a DAF tehergépkocsik?” – magyarázta a legnagyobb természetességgel Frits és Nicky Hoefnagels, a családi vállalkozás tulajdonosai. Persze kötődésük a járműveikhez azért nem mindennapi, elvégre nem készíttet minden üzemeltető diorámát a teherautóiról.

 





Megosztom másokkal

A Ford Trucks tovább erősíti együttműködését a TJA-val: új megállapodás 115 darab F-MAX jármű szállításáról

A Ford Trucks Portugal és a TJA tovább mélyíti hosszú évek óta fennálló együttműködését egy új, 115 darab Ford F-MAX nyerges vontatóról szóló megállapodással. A járművek 2026-ban kerülnek be a TJA flottájába, tovább erősítve a kölcsönös bizalmon alapuló partnerséget, valamint támogatva a Ford Trucks európai növekedését.

A bizalom ezúttal újabb 200 darabban mérhető

Megkezdődött a Waberer’s új KÖGEL félpótkocsijainak átadása Mostanában napról napra több a nap a Delta-Truck telephelyén. Nem meteorológiai értelemben: a Waberer’s jól ismert napmotívuma egyre több kék ponyván jelenik meg, ahogy ütemezetten zajlik a vállalat részére értékesített 200 darab KÖGEL félpótkocsi átadása.

Minden várakozást felülmúlt a 2026-os VIARENT Hungarian Truck Fest

Rekordszámú látogató, minden eddiginél nagyobb kiállítói jelenlét és három napon át tartó kamionos élmény – így írta be magát a 2026-os VIARENT Hungarian Truck Fest a hazai kamionos rendezvények történetébe. Az idén ötödik alkalommal megrendezett fesztivál névadó szponzora a Viarent Magyarország volt, amely aktív szerepet vállalt abban, hogy a hétvége felejthetetlen élményt nyújtson a szakmának … Continued

A Hovány Kecskemét csatlakozásával tovább erősödik a Ford Trucks szervizhálózat Magyarországon

A haszongépjármű-üzemeltetésben a jármű átadása csak a kezdet. A valódi versenyelőnyt a mögötte álló, megbízható és gyorsan elérhető szervizháttér biztosítja. A rendelkezésre állás, a rövid javítási idő és a magas szintű szakmai kompetencia ma már közvetlen üzleti tényező a fuvarozásban. Ebben a környezetben minden új hivatalos partner csatlakozása stratégiai jelentőséggel bír. A Ford Trucks szervizhálózat … Continued