Villanyvontató Európának

Egyre konkrétabb adatokat közöl az amerikai Nikola vállalat a kifejezetten az európai, ázsiai és ausztrál piacra szánt bulldogfülkés nyerges vontatójáról. Sőt, nemrég azt is bejelentette, hogy az IVECO márkával tervez szorosan együttműködni a Tre névre keresztelt típus kapcsán.

Közzétéve:

Akárcsak a Nikola első két csőrös nyerges vontatója, a One és a Two, úgy a bulldogfülkés Tre is tisztán elektromos hajtású. Persze a hosszú távú fuvarozásban ma még nem jöhet szóba az akkumulátoros energiatárolás a megfelelő kapacitású akkucsomag jelentős mérete és tömege, a rendkívül hosszú töltési idő, valamint a hideg időjárás esetén előforduló indítási nehézségek miatt. Ezért a Tre tehergépkocsi is hidrogénnel működő üzemanyagcella segítségével a fedélzeten állítja elő a hajtásához szükséges elektromos áramot.

Biztonságos és hatékony

Ez sokak számára ijesztőnek hangzik elsőre, ám a Nikola a fejlesztés során alapos teszteket és szimulációkat végzett szélsőséges ütközési és környezeti körülmények, illetve tűzesetek között. A jármű érzékelői és automatikus áramtalanító funkciója minden helyzetben gondoskodik a dízelüzemű járművekével egyenértékű biztonságról. Magát a tankolást is számos vészhelyzeti érzékelővel és automatikus leállító funkcióval tette biztonságossá a gyártó. Az üzemanyagcellás technológia előnyei pedig igen meggyőzők az akkumulátoros hajtással szemben. A teljes feltöltés csupán 10-15 percet vesz igénybe több óra helyett, a jármű tömege és ezáltal hasznos teherbírása megegyezik egy hasonló specifikációjú, hagyományos dízelüzemű modellével, míg a hatótávolság többszöröse az akkumulátoros versenytársakénak, akár az 1200 kilométert is meghaladhatja.

Több mint tiszta

Továbbá a Tre a dízelüzemű nyerges vontatókhoz képest is számos előnyt sorakoztat fel. A környezetvédelmi szempontok önmagukért beszélnek, hiszen az üzemanyagcellás járművek kipufogócsövéből csupán tiszta vízgőz távozik, a hidrogén pedig többféle megújuló módon is előállítható. Ám a Tre a vezethetőség terén is látványos érveket mutat. Elektromos hajtásának legnagyobb teljesítménye 750 kilowatt, azaz 1020 lóerő, míg legnagyobb nyomatéka 2700 newtonméter. Ráadásul ez már álló helyzettől folyamatosan rendelkezésre áll, így a Tre közel kétszer jobb gyorsulással büszkélkedhet gázolajos társaihoz képest. A kerékagymotoroknak köszönhetően egyenként szabályozható a kerekekre jutó nyomaték, ami optimális kanyarodási, manőverezési, gyorsulási és fékezési képességeket nyújt, tovább fokozva a hatékonyságot és a menetstabilitást. Sőt, a regeneratív fékezésnek köszönhetően a Tre fékkésedelmi ideje csupán egy századmásodperc. Mindemellett az üzemanyagcella, a hidrogéntartály, az akkumulátorok és a villanymotorok alacsonyabban helyezkednek el az alvázon, mint a hagyományos gépészet, így alacsonyabb a jármű tömegközéppontja.

Digitalizáció

A Nikola Tre a fülkét illetően is korszerű megoldásokat vonultat fel. Visszapillantó tükreit kamerák helyettesítik, amelyek képe kanyarodáskor automatikusan igazodik a félpótkocsi mozgásához, vagyis a szerelvény betöréséhez. A jármű legtöbb funkciója pedig a középkonzol 17 colos érintőképernyőjéről vezérelhető. A telematikai rendszer használatával az online ügyfélportálon keresztül az adott gépkocsi vezetőjének adatai, a jármű földrajzi helyzete, útvonala, energiafogyasztása és még számos fontos paraméter nyomon követhető.

Teljes körű csomag

A Nikola teljes körű lízingprogramja csökkenti a teljes birtoklási költséget (TCO) az üzemeltetők számára. A havi díj a lízinget, a javítást és karbantartást, valamint a hidrogént, mint üzemanyagot is magában foglalja. Sőt, az ügyfelek 700 ezer mérföld, azaz 1,1 millió kilométer vagy hét év után beszámíttathatják Nikola tehergépkocsijukat egy újba. Mindezek után még izgalmasabban hangzik az IVECO márkával kialakuló együttműködés és az európai piaci bevezetés lehetősége.





Már 48 országban van jelen a Ford Trucks

A Ford Trucks a fontos piacokon való sikeres nyitás érdekében, amelynek célja a teljes európai jelenlét kialakítása, Dániával folytatja stratégiai növekedését. Közép-, Kelet- és Nyugat-Európa után a Ford Trucks a skandináv térséget veszi célba a dán piacra való belépéssel, amivel a márka 48-ra emeli a piacai számát.

Hozzáértő kezekben

Idén februártól már Szlovákiában is a Delta-Truck látja el a Kögel pótkocsigyártó importőri képviseletét. A márkával hazánkban már közel két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégcsoport kibővített szervizhálózattal, jól felkészült értékesítői csapattal és a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatásokkal igyekszik biztosítani a Kögel előkelő pozícióját a szlovák piacon.

Karitatív karácsony

Idén is folytatta hagyományos társadalmi felelősségvállalási programját a Delta-Truck / VIARENT cégcsoport. Ezúttal a rászoruló társadalmi rétegeket segítő Oltalom Karitatív Egyesült számára nyújtottunk át egy körülbelül félmillió forint értékű természetbeni adományt, amelyet leányvállalatunk, a VIARENT Kft. negyedmillió forint pénzadománnyal egészített ki.

Ford Trucks színekbe öltözött a Lánchíd

Nem túlzás történelmi pillanatnak nevezni egy híd életében a terhelési próbát. A Lánchíd esetében nem a mostani volt az egyetlen ilyen esemény, de a november 12-én lebonyolított teszt mind közül talán a legkomplexebb volt és ehhez a Ford Trucks is hozzájárult.