Szervizbővítés Szigetszentmiklóson

Válaszolva az egyre növekvő piaci igényekre a Delta-Truck Kft. jelentősen kibővíti szervizcsarnokát és alkatrészraktárát, hogy még hatékonyabb és gyorsabb kiszolgálást nyújthasson ügyfeleinek. Az új épületrészben a tervek szerint 2020. március 1-jén kezdődik meg a munkavégzés kibővített dolgozói létszámmal.

Közzétéve:


Egyre több márka termékeit képviseli a Delta-Truck Kft., így egyre szélesebb az ügyfélköre, másrészt az általános piaci bővülés is érezteti kedvező hatását a szerviz, illetve az alkatrész-értékesítés forgalmán. Ezért a cég vezetése elérkezettnek látta az időt a szigetszentmiklósi telephely épületének kibővítésére. A hozzáépített ötszáz négyzetméternyi alapterület fele a műhelyt, fele pedig az alkatrészraktárat gyarapítja.

Nagyobb szervizkapacitás

„Szervizcsarnokunkat egy aknás és egy akna nélküli, teljes hosszúságú, azaz komplett járműszerelvények fogadására is alkalmas állással egészítjük ki. A két új soron elsősorban sérült nyerges vontatók és félpótkocsik, illetve felépítmények javítását végezzük majd, így ezzel tehermentesítjük a már meglévő műhelyünket. Itt két műszakban összesen öt-hat fő dolgozik majd, míg az eddigi szervizállásokon két műszakban nyolc-tíz szerelő műszakonként. A nyitvatartási időt pedig mindkét területen kibővítjük reggel hat órától este tíz óráig” – kezdte Nagy Gábor, a Delta-Truck Kft. műszaki igazgatója.

Hatékonyabb alkatrészellátás

„Cégünk immár hat pótkocsimárka, a Ford Trucks tehergépkocsik és a török származású, de német alapokon nyugvó Opet kenőanyagok magyarországi importőreként is tevékenykedik, így ezek hazai alkatrészelosztó központja is itt működik a szigetszentmiklósi telephelyen. Ez szükségessé tette, hogy az alkatrészraktárunkat is ugyanakkora alapterülettel bővítsük, mint a szervizműhelyünket. Ennek eredményeként teljesen újraszervezhetjük a raktározási rendszerünket. Nagyobb raktárkészletet tarthatunk majd, így a gyakrabban szükséges tételekből nagyobb mennyiséget raktározhatunk. Ezáltal dinamikusabb alkatrész-kiszolgálást biztosíthatunk majd ügyfeleinknek” – tette hozzá Nagy Gábor.





Megosztom másokkal

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!

Újabb mesterek újabb különleges feladatokra

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Könnyű eszköz nehéz munkára

Aligha vitatná bárki, nehéz kenyér a konténerezés. Embert, vontatót és pótkocsit is igencsak próbára tesz a kikötői daruk és a vágányrengetegek közepén sürgölődő átrakók világa. A Delta-Truck Kft. kínálatában immár két évtizede szereplő Kögel márka konténerszállító félpótkocsicsaládjának új tagja, a Port 20 azonban a szó szoros értelmében is „könnyedén” abszolválja a húszlábas konténerek szállításának feladatát.

Sajtóközlemény

2025. április 17. A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon