Rózsaszín kapcsolat

Január 30-án rózsaszín fénybe öltözött Budapest több nevezetes épülete. Ekkor tartották ugyanis a Rózsaszín Fények Éjszakáját, ami nem más, mint a Giro d’Italia nemzetközi kerékpárverseny magyarországi Nagy Rajtját pontosan száz nappal megelőző népszerűsítő rendezvény. A jeles eseményen egy rózsaszín Ford Trucks F-Max nyerges vontatóval is találkozhattak a résztvevők, ugyanis a márka hazai importőre, a Delta-Truck Kft. a verseny egyik kiemelt támogatója.

Közzétéve:

Idén először hazánkban tartják a legendás, több mint százéves múltra visszatekintő Giro d’Italia kerékpárverseny három futamát a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) szervezésében. A magyarországi Nagy Rajt május 9-én Budapesten lesz, amelyet egy 9,5 kilométer hosszú szakasz követ a városban. Másnap Budapestről Győrbe kerekezik el a mezőny 193 kilométeren keresztül, majd május 11-én 197 kilométert tekernek Székesfehérvár és Nagykanizsa között.

Több mint százéves hagyományok

Ezt készítette elő a Rózsaszín Fények Éjszakája. Már önmagában a színválasztás is igen érdekes. A kerékpárverseny hivatalos színe onnan ered, hogy az ezt 1908-ban életre hívó La Gazzetta dello Sportot, Olaszország legnagyobb sportnapilapját a kezdetektől fogva a mai napig rózsaszín papírra nyomják. Ennek megfelelően az összetett győztesnek járó trikó, a maglia rosa is rózsaszín. Az szintén a verseny hagyományaihoz tartozik, hogy a Nagy Rajt előtt száz nappal az adott év útvonalának ikonikus épületeit rózsaszín díszkivilágítással látják el figyelemfelkeltő céllal. Budapesten rózsaszínbe öltözött többek között a Lánchíd, a Szabadság-szobor, a Vajdahunyad vára, az új Puskás Aréna, valamint a Duna Aréna is. Ezenkívül az útvonalon fekvő több vidéki városunkban is rózsaszín fényben fürösztöttek egy-egy nevezetes épületet.

Népszerű olimpikonok gyűrűjében az F-Max

A Rózsaszín Fények Éjszakájának központi rendezvényét a Városligeti Műjégpályán tartották több olimpiai bajnokunk, olimpikonunk, illetve közönségkedvenc sportolónk részvételével, így Kovács Ágnes, Kiss Gergely, Szávay Ágnes, Kovács „Kokó” István, Baji Balázs, Liu Shaolin Sándor és Krueger Cole is tiszteletét tette az eseményen. Dr. Nagy Zsigmond, az NSÜ ügyvezető igazgatója pedig beszédében kihangsúlyozta, hogy a Giro d’Italia tradíciója, valamint a kultúrával és a szabadidősporttal való évszázados kapcsolata túlmutat magán a sporton. Ez a fesztivál- és kulturális jellegű sportrendezvény az általa képviselt értékekkel kiválóan segíti a kerékpársport tömegesítését, illetve hazai felemelkedését.

Közös értékek mentén

Ezért is fogadta örömmel a Ford Trucks magyarországi importőre, a Delta-Truck Kft. a szervezők felkérését, hogy támogatóként biztosítson egy F-Max nyerges vontatót a sporteseményre. A rózsaszín dekorációval ellátott F-Max a kerékpárosok előtt két órával fut majd végig a pályán, emellett pedig egy Kögel félpótkocsi segítségével a második és a harmadik napon palackos ásványvizet visz a versenyzőknek. Az F-Max a teljesítményével, a hatékonyságával és a kitartásával pontosan azokat az értékeket képviseli, amelyeket a Giro d’Italia kerékpárversenyzői.





Már 48 országban van jelen a Ford Trucks

A Ford Trucks a fontos piacokon való sikeres nyitás érdekében, amelynek célja a teljes európai jelenlét kialakítása, Dániával folytatja stratégiai növekedését. Közép-, Kelet- és Nyugat-Európa után a Ford Trucks a skandináv térséget veszi célba a dán piacra való belépéssel, amivel a márka 48-ra emeli a piacai számát.

Hozzáértő kezekben

Idén februártól már Szlovákiában is a Delta-Truck látja el a Kögel pótkocsigyártó importőri képviseletét. A márkával hazánkban már közel két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégcsoport kibővített szervizhálózattal, jól felkészült értékesítői csapattal és a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatásokkal igyekszik biztosítani a Kögel előkelő pozícióját a szlovák piacon.

Karitatív karácsony

Idén is folytatta hagyományos társadalmi felelősségvállalási programját a Delta-Truck / VIARENT cégcsoport. Ezúttal a rászoruló társadalmi rétegeket segítő Oltalom Karitatív Egyesült számára nyújtottunk át egy körülbelül félmillió forint értékű természetbeni adományt, amelyet leányvállalatunk, a VIARENT Kft. negyedmillió forint pénzadománnyal egészített ki.

Ford Trucks színekbe öltözött a Lánchíd

Nem túlzás történelmi pillanatnak nevezni egy híd életében a terhelési próbát. A Lánchíd esetében nem a mostani volt az egyetlen ilyen esemény, de a november 12-én lebonyolított teszt mind közül talán a legkomplexebb volt és ehhez a Ford Trucks is hozzájárult.