Régiós babérokra tör a Delta Truck

Szeretnénk Közép-Európában univerzális haszongépjármű-szolgáltatóvá válni – jelentette ki Stefkó Péter, aki az ügyvezetője, az egyik alapítója, s ma is tulajdonosa a Delta Truck Kft.-nek.

Közzétéve:

Beszélgetésünk apropója, hogy a napokban lesz harminc éve annak, hogy megalakult a Delta Truck Kft. Így, visszatekintve mit emelne ki ebből a három évtizedből?

Büszke vagyok arra, hogy jelenleg 8 európai nagy tehergépjármű-gyártó közül egyedüli magyar tulajdonú magáncégként vagyunk versenyben a Ford Trucks termékeivel, immár negyedik éve értékesítjük azokat Magyarországon és Szlovákiában. Nem volt könnyű ezt elérni, hiszen Közép- és Kelet-Európában a gyártók maguk alapítanak importőr céget, ritkán bíznak meg ezzel külső vállalkozásokat.

A hazai haszonjárműpiac egyik vezető szereplőjeként ugyanakkor hivatalos márkakereskedőként forgalmazzuk a világ egyik első számú tehergépkocsi-gyártójának, az Isuzunak a tehergépjárműveit is, mellette számos más gyártó – mint például a Kögel, a Benalu vagy a MEGA – hazai importőrei vagyunk. S a félpótkocsira szóló vételi igényeket is széles palettáról vagyunk képesek kielégíteni.

Úgy tűnik, önöknél az április a cégalapítások hónapja. Szinte napra pontosan három évvel a Delta Truck létrejötte után, 1994-ben indult útnak a haszongépjármű-bérbeadással és flottakezeléssel foglalkozó vállalkozás, Via Bérautó Haszongépjárművek Magyarországi Kft. néven. Mit kell tudni erről a cégről?

Jelenleg már két saját magyarországi (budapesti és szigetszentmiklósi) és egy szlovákiai (seneci) telepen várjuk az érdeklődőket, kínálatunk közel 2 ezer teherautót ölel fel, mely mennyiséggel a Top 15 európai szolgáltató közé tartozunk.

Csak vállalatoknak kínálnak szolgáltatásokat?

Nem. A lakosság felé mintegy fél éve nyitottunk. Létrehoztunk egy franchise rendszert, melynek már hat tagja van, ebből öt magyarországi megyeszékhelyen (Debrecenben, Győrben, Szekszárdon, Szombathelyen és Pécsen), egy pedig Szerbiában található. Akár egy napra is lehet bérelni tőlünk kisteherautókat, például egy költözéshez vagy megvásárolt bútorok hazaszállításához.

A bérbeadással foglalkozó cégüket néhány hónapja, 2020 decemberében átkeresztelték Viarent Haszongépjárművek Magyarországi Kft.-re. Miért?

Szeretnénk a következő öt évben több közép-európai országban megjelenni, Romániában, Csehországban és Ausztriában már előrehaladott tárgyalásban állunk, s az angol elnevezés láttán a külföldiek is egyből tudni fogják, mivel is foglalkozunk. Célunk, hogy univerzális szolgáltatóvá váljunk a régióban.

Manapság sajnos nem megkerülhető a kérdés: önöket hogyan érintette a koronavírus-járvány miatti általános válság?

Szerencsére kevésbé, mint egy sor versenytársunkat. Ennek érzékeltetésére elég csak annyit mondanom, hogy míg a koronavírus-járvány miatt a nagyteherautó-piac 40 százalékkal visszaesett Európában, addig a Delta Truck-csoport forgalma csak 10 százalékkal mérséklődött. A bérautó-aktivitásunk pedig 10 százalékkal még nőni is tudott az elmúlt egy évben, annak köszönhetően, hogy a válságok hatására a kereslet általában a bérlet irányába tolódik.

Forrás: HVG

https://hvg.hu/pr_cikkek/20210408_Regios_baberokra_tor_a_Delta_Truck





Már 48 országban van jelen a Ford Trucks

A Ford Trucks a fontos piacokon való sikeres nyitás érdekében, amelynek célja a teljes európai jelenlét kialakítása, Dániával folytatja stratégiai növekedését. Közép-, Kelet- és Nyugat-Európa után a Ford Trucks a skandináv térséget veszi célba a dán piacra való belépéssel, amivel a márka 48-ra emeli a piacai számát.

Hozzáértő kezekben

Idén februártól már Szlovákiában is a Delta-Truck látja el a Kögel pótkocsigyártó importőri képviseletét. A márkával hazánkban már közel két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégcsoport kibővített szervizhálózattal, jól felkészült értékesítői csapattal és a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatásokkal igyekszik biztosítani a Kögel előkelő pozícióját a szlovák piacon.

Karitatív karácsony

Idén is folytatta hagyományos társadalmi felelősségvállalási programját a Delta-Truck / VIARENT cégcsoport. Ezúttal a rászoruló társadalmi rétegeket segítő Oltalom Karitatív Egyesült számára nyújtottunk át egy körülbelül félmillió forint értékű természetbeni adományt, amelyet leányvállalatunk, a VIARENT Kft. negyedmillió forint pénzadománnyal egészített ki.

Ford Trucks színekbe öltözött a Lánchíd

Nem túlzás történelmi pillanatnak nevezni egy híd életében a terhelési próbát. A Lánchíd esetében nem a mostani volt az egyetlen ilyen esemény, de a november 12-én lebonyolított teszt mind közül talán a legkomplexebb volt és ehhez a Ford Trucks is hozzájárult.