Mindenkinek többet nyújtanak

Tavasz végén a Volvo Buses az utóbbi két évtized legnagyobb fejlesztési projektjének eredményeként bemutatta a 9700-as és a 9900-as távolsági busz vadonatúj generációját. De mi a helyzet az ezekkel egy családba tartozó 9500-assal? Cikkünkből ez is kiderül.

Közzétéve:

Kezdjük mindjárt a fenti kérdés megválaszolásával. A modellmegmaradási törvény értelmében a 9500-as sem veszett el, csak átalakult. Ugyanis a 9700-as mostantól két változatot kínál. A 9700 Select az egyszerűbb kivitelezésű, olcsóbb vonaljárati modell a 9500-as helyettesítésére, a 9700 Superior pedig az igényesebb, drágább különjárati turistabusz az eddigi 9700-as leváltására. A kínálat csúcsán továbbra is a prémium-turistabusznak számító 9900-as áll az egyedülálló színházpadlós felépítésével.

Új forma, új tartalom

Első pillantásra látszik, hogy az új, 12,4, 13,1 és 14,0 méteres változatban készülő páros alapjaiban megújult. Orruk egyértelműen a Volvo FH tehergépkocsik formavilágához igazodik, erősítve az egységes márkaarculatot. Látványos újítás, hogy a 9900-as oldalán középen hullámmal megtört, emelkedő övvonal hangsúlyozza ki a színházpadlós konstrukciót. A sarkok erőteljesebb lekerekítésének és a hátsó légterelő éleknek köszönhetően számottevően javult a légellenállás, nyolcvan kilométer/óra sebesség felett pedig húsz milliméterrel leereszkedik a karosszéria. Csupán ez fél százalékkal csökkenti az üzemanyag-fogyasztást. A saját tömeget pedig 350 kilogrammal sikerült mérsékelni az acél helyett kompozitból készülő tető és az alvázas helyett önhordó (integrál) vázszerkezet révén.

A kedvezőbb aerodinamika és tömeg összesen négy százalékkal csökkentette az üzemanyag-fogyasztást, amit a gyáriak közúti tesztekkel igazoltak.

A vadonatúj vázszerkezet révén a 120 milliméterrel nagyobb magasság ellenére is alacsonyabbra került a járművek tömegközéppontja, tovább javítva a menetstabilitást. Ráadásul a megnövelt magasság eredményeként tágasabb a csomagtér és nagyobb az utastérben a belmagasság. Továbbá megerősítették az első ütközésvédő szerkezetet (Front Impact Protection – FIP).

Nagyobb kényelemben és biztonságban

A biztonság mellett a kényelem fokozására is nagy figyelmet fordítottak a Volvo Buses fejlesztői. Hatékonyabb hőszigeteléssel és új légkondicionálóval biztosították, hogy szélsőséges hőmérsékleti viszonyok mellett is kellemesen érezzék magukat az utasok. A négy komfortszinttel rendelkezésre álló utasülések újdonsága az állítható magasságú fejtámla, valamint a háttámlán az USB-csatlakozó, mint opció. A tetőn és a padlón pedig kék LED-es fénycsíkok gondoskodnak a hangulatvilágításról. Egyedülálló és tipikusan svéd innovációként elindulás után a belsőtér első három méterén minden világítás lekapcsolódik, hogy a vezetőt ne zavarja tükröződés a szélvédőn. További biztonsági újításként említhető az első ajtó alsó ablaka és az éberségfigyelő. A 9700-as 49-61, míg a 9900-as 49-57 utasüléssel rendelhető.

Ergonomikusabb vezetőállás

A járművezetőt is megújult, ergonomikusabb környezet fogadja. A műszerfalon még könnyebben elérhetők a Volvo FH-ból származó kapcsolók, és még több, illetve praktikusabb tárolóhely áll rendelkezésére. Megmaradtak azonban a padlóra erősített, vagyis nem függesztett pedálok, a nem multifunkciós kormánykerék és az elavult műszerpanel. A 9900-as esetében igényes díszítőbetétekkel és bőrbevonatokkal lehet prémiumhatást kelteni a vezető számára. Az új buszok hajtáslánca viszont nem változott. A 11 literes, közös nyomócsöves befecskendezésű dízelmotor a 9700-asba 380, 430 és 460, míg a 9900-asba 430 és 460 lóerő legnagyobb teljesítménnyel kerülhet be, amelyhez a 12 fokozatú I-Shift automatizált sebességváltó kapcsolódik. Természetesen az elektrohidraulikus rásegítésű kormánymű (Volvo Dinamikus Kormányzás – VDS) is megmaradt az új generációban. Az új 9700-as és 9900-as tehát az utasoknak stílusosabb megjelenést, valamint nagyobb kényelmet és biztonságot, a vezetőknek ergonomikusabb munkahelyet, míg az üzemeltetőknek gazdaságosabb működést kínál.

 

 

 





Már 48 országban van jelen a Ford Trucks

A Ford Trucks a fontos piacokon való sikeres nyitás érdekében, amelynek célja a teljes európai jelenlét kialakítása, Dániával folytatja stratégiai növekedését. Közép-, Kelet- és Nyugat-Európa után a Ford Trucks a skandináv térséget veszi célba a dán piacra való belépéssel, amivel a márka 48-ra emeli a piacai számát.

Hozzáértő kezekben

Idén februártól már Szlovákiában is a Delta-Truck látja el a Kögel pótkocsigyártó importőri képviseletét. A márkával hazánkban már közel két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégcsoport kibővített szervizhálózattal, jól felkészült értékesítői csapattal és a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatásokkal igyekszik biztosítani a Kögel előkelő pozícióját a szlovák piacon.

Karitatív karácsony

Idén is folytatta hagyományos társadalmi felelősségvállalási programját a Delta-Truck / VIARENT cégcsoport. Ezúttal a rászoruló társadalmi rétegeket segítő Oltalom Karitatív Egyesült számára nyújtottunk át egy körülbelül félmillió forint értékű természetbeni adományt, amelyet leányvállalatunk, a VIARENT Kft. negyedmillió forint pénzadománnyal egészített ki.

Ford Trucks színekbe öltözött a Lánchíd

Nem túlzás történelmi pillanatnak nevezni egy híd életében a terhelési próbát. A Lánchíd esetében nem a mostani volt az egyetlen ilyen esemény, de a november 12-én lebonyolított teszt mind közül talán a legkomplexebb volt és ehhez a Ford Trucks is hozzájárult.