A mezőny élén a Ford Trucks F-Max tehergépkocsi

Olyannyira lenyűgözte a kamion-Európa-bajnokság vezetőségét a 2019-es Év Tehergépkocsija címmel kitüntetett Ford Trucks F-Max, hogy az idei szezon hivatalos teherautójának választották. Ez azt jelenti, hogy minden futam előtt egy F-Max fut körbe a pályán, és a közönség számára szabadon látogatható szervizutcában is állandó helye van.

Közzétéve:

Így volt ez a hungaroringi versenyhétvégén is június 22-23-án, ahol az izgalmas futamok mellett számos látványos, illetve szórakoztató program várta a kamionrajongókat.

Amióta mintegy negyedévszázados szünet után visszatért a mogyoródi pályára a kamion-Európa-bajnokság, sorban az ötödik versenyhétvégét rendezték meg idén júniusban a Hungaroringen. A lelátókról 25 ezren követték figyelemmel, ahogyan ezek a több mint ezer lóerős, 5,5 tonnás, korlátozással is 160 kilométer/óra sebességgel száguldó, dübörgő monstrumok viaskodnak egymással a számukra igencsak szűk versenypályán. Ebben a műfajban teljesen normális, hogy az első körök kanyarjaiban nagy a tülekedés, lökdösődés, a szó szerint test a test elleni küzdelem. Ilyenkor gyakran füstölnek a gumik, törnek a műanyagok, kicsúsznak a kamionok, ettől is annyira látványosak és izgalmasak ezek a versenyek. A Hungaroringi hétvégén a legtöbben persze az egyetlen magyar pilótának, Kiss Norbinak szurkoltak, aki egy dobogós helyezéssel viszonozta a lelkesítést.

 

Taroltak az IVECO kamionok 

Szombaton a kamion-Európa-bajnokság legendás alakja, a német Jochen Hahn futotta a leggyorsabb kört az időmérőn az IVECO kamionjával, ezért ő állhatott fel az első rajtkockába, mögötte pedig Antonio Albacete MAN-nel és André Kursim IVECO-val sorakozott fel. Kiss Norbi Mercedes-Benz kamionjának a kormányművéből egy hibás tömítés miatt olaj folyt a bal első féktárcsájára, emiatt a magyar pilóta csak a kilencedik helyről indulhatott. Jochen Hahn színtiszta rajt-cél győzelmet aratott, míg a második helyen Antonio Albacete, a harmadikon pedig Jose Rodrigues végzett. Kiss Norbi csak a hatodik helyre tudta felküzdeni magát. A második futamon a fordított rajtsorrendnek megfelelően az MAN kamionnal versenyző Sascha Lenz a második helyről indult, ám a rajt után megelőzte az IVECO-t terelgető René Reinertet, és ezt a sorrendet meg is őrizték a verseny leintéséig. A dobogó harmadik fokára a szintén IVECO-s Steffi Halm állhatott fel. Kiss Norbi az első körben visszaesett az ötödik helyre, amit meg is tartott a célig. Vasárnap az időmérőn ismét Jochen Hahn szerezte meg a pole pozíciót, majd következett a sorban Steffi Halm, Sascha Lenz és Kiss Norbi. A tapasztalt német pilótát megint nem tudták utolérni, így második rajt-cél győzelmét zsebelhette be a hétvégén, a második helyen pedig a mezőny egyetlen hölgypilótája ért célba. Sascha Lenz kormányhiba miatt kiesett, így Kiss Norbi állhatott fel a dobogó harmadik helyére. A második futamon Jamie Anderson rajtolt az első kockából az MAN kamionjával, mögötte André Kursimmal és a csőrös Freightlinert terelgető Adam Lackóval. André Kursim már a verseny elején megelőzte Jamie Andersont, és ezt a pozícióját végig megtartva győzelmet aratott. Őt követte a célban René Reinert és Antonio Albacete. Kiss Norbi a rajt után kicsit lemaradt, így hatodikként futott be a célba.

 

További látványosságok kamionrajongóknak

A fordulatos futamokon kívül sok más érdekesség is várta a tehergépkocsik rajongóit. Több hazai importőr saját kiállítói standdal vett részt a rendezvényen, így az érdeklődők testközelből is megismerhették a megújult Mercedes-Benz Actrost és IVECO Dailyt, míg a tíz éve piacvezető DAF-nál többek között egy XF fülke-alvázra épített luxus-lakóautóval, különleges építőipari modellekkel és egy tereprali-versenykamionnal találkozhattak. A Schmitz Cargobull standján megtekinthettek egy saját hűtőaggregáttal ellátott hűtős félpótkocsit, míg a Total kiállítói területén a Qualisport Racing csőrös Scania tereprali-versenykamionját csodálhatták meg. A szervizutcában szinte mindig sor állt a Ford Trucks F-Max nyerges vontató ajtaja előtt is. A Kamionparádén pedig mintegy nyolcvan gyönyörű, illetve különleges tehergépkocsi korzózott a Hungaroring legendás pályáján mindkét nap. A betétfutamokon a Swift Cup Europe kis méregzsákjai szórakoztatták a közönséget, és persze a pálya mellett sok egyéb program kínálkozott a családok minden tagjának. Így idén is felejthetetlen élményekkel térhetett haza, aki kilátogatott a Hungaroringre a kamion-Európa-bajnokságra.





Megosztom másokkal

A Hovány Kecskemét csatlakozásával tovább erősödik a Ford Trucks szervizhálózat Magyarországon

A haszongépjármű-üzemeltetésben a jármű átadása csak a kezdet. A valódi versenyelőnyt a mögötte álló, megbízható és gyorsan elérhető szervizháttér biztosítja. A rendelkezésre állás, a rövid javítási idő és a magas szintű szakmai kompetencia ma már közvetlen üzleti tényező a fuvarozásban. Ebben a környezetben minden új hivatalos partner csatlakozása stratégiai jelentőséggel bír. A Ford Trucks szervizhálózat … Continued

Hidegvérű franciák – A Lamberet a 2025-ös Solutrans kiállításon – 2. rész

Immár jó néhány évtizede meghatározó szereplő a Lamberet az európai hűtött szállítás láncolatában. A hőszigetelt és hűtött pótkocsik, illetve felépítmények a Delta-Truck Kft. palettáján is forgalmazott specialistájánál azonban nem állhat meg a fejlődés. A francia márka a nehézkategóriájú haszonjárművek területén is otthonosan mozog, és természetesen számukra is hozott újdonságokat a lyoni Solutrans szakkiállításra.

Önvezetés mindennel, mindenütt

Újabb szakaszába lép a Delta-Truck Kft. által is forgalmazott, de a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű Isuzu fejlesztőmunkája, amely során a 4-es szintű önvezetési rendszerekkel teszteli teherautóit és autóbuszait. Mindjárt három friss hír is érkezett a jokohamai gyártó háza tájáról, amelyek egyaránt az automatizált vezetést vizionáló, intenzív kísérleti projektekről szólnak.

Hidegvérű franciák – A Lamberet a 2025-ös Solutrans kiállításon – 1. rész

Széles palettával érkezett novemberben a lyoni Solutrans szakkiállításra a Lamberet. A hőszigetelt és hűtött pótkocsik, illetve felépítmények a Delta-Truck Kft. palettáján is szereplő specialistája a haszonjárművek minden kategóriája számára kínál innovatív megoldásokat. A francia márka célja, hogy a vállalkozások a hosszú távon fenntartható energiák bevezetésének meglehetősen komplex időszakában is sikerrel őrizhessék meg versenyképességüket. Ennek szolgálatában … Continued

Szabad a pálya

Aligha kérdés, a „gyorsítósávba” váltott az Isuzu, és újabb grandiózus fejlesztéséről adott hírt. A jokohamai konszern termékei a Delta-Truck Kft. széles palettáján is megtalálhatók, de a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márkának számítanak. Az Isuzu legújabb „dobása” pedig nem kisebb, mint egy teherautók és autóbuszok önvezető technikáinak fejlesztésére létesülő speciális tesztpálya.