Már Szlovákiában is elérhetők a VIA Bérautó szolgáltatásai

Nemcsak Magyarországon vehetők igénybe a VIA Bérautó szolgáltatásai, a Delta-Truck Kft. ugyanis már Szlovákiában, Pozsonyban is várja azokat az ügyfeleket, akik tehergépjárművet szeretnének bérelni.

Közzétéve:

Több mint két évtizede, 1995 óta veszik igénybe nagy megelégedéssel a magyar ügyfelek a VIA Bérautó Kft. és a Delta-Truck Kft. közös szolgáltatását. A járműbérlés 2014 óta a szlovák ügyfelek számára is elérhető, mivel egy évvel korábban a vállalat megnyitotta pozsonyi kirendeltségét. Mind a rendelkezésre álló járműflotta, mind a gépkocsikhoz kapcsolódó szolgáltatások köre hasonlóan alakul mindkét országban. A járművek az 1,5 tonnás furgonoktól a 40 tonnás nyerges vontatókig minden kategóriát felölelnek, és különböző típusú pótkocsik bérlésére is lehetőség van. Az ügyfelek változatos igényeit és kényelmét figyelembe véve a bérleti időszak akár egy nap is lehet. A szolgáltatás különösen előnyös olyan vállalkozások számára, amelyek mindkét országban rendelkeznek telephellyel, mert így biztosak lehetnek abban, hogy országtól függetlenül ugyanazt a magas színvonalú szolgáltatást kapják.

A járműbérleti konstrukció legnagyobb előnyeit a szlovák ügyfelek is élvezhetik. A bérlet során tervezhetővé válnak a költségek, a járművek mind esztétikailag, mind műszakilag kitűnő állapotban vannak, az adminisztrációt és a biztosítást a Delta-Truck Kft. szlovák leányvállalata, a Delta-Truck s.r.o. intézi, ami rugalmasan alkalmazkodik az ügyfelek igényeihez. Amennyiben a bérleti szerződés hosszabb időintervallumot ölel fel, lehetőség van a járművön az ügyfél cégarculati elemeinek megjelenítésére is. Esetleges műszaki probléma fellépése esetén a Delta-Truck s.r.o. 24 órás szervizszolgálatot biztosít – szombaton és vasárnap is -, mindenféle javítási és mentési esetre.

Jelenleg ötven jármű dolgozik ügyfeleknél a szlovák bérflottában, ez a szám azonban folyamatosan növekszik. A Delta-Truck s.r.o. az ügyfelek igénye alapján vonja be a flottába az új tehergépkocsikat és félpótkocsikat.





Már 48 országban van jelen a Ford Trucks

A Ford Trucks a fontos piacokon való sikeres nyitás érdekében, amelynek célja a teljes európai jelenlét kialakítása, Dániával folytatja stratégiai növekedését. Közép-, Kelet- és Nyugat-Európa után a Ford Trucks a skandináv térséget veszi célba a dán piacra való belépéssel, amivel a márka 48-ra emeli a piacai számát.

Hozzáértő kezekben

Idén februártól már Szlovákiában is a Delta-Truck látja el a Kögel pótkocsigyártó importőri képviseletét. A márkával hazánkban már közel két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégcsoport kibővített szervizhálózattal, jól felkészült értékesítői csapattal és a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatásokkal igyekszik biztosítani a Kögel előkelő pozícióját a szlovák piacon.

Karitatív karácsony

Idén is folytatta hagyományos társadalmi felelősségvállalási programját a Delta-Truck / VIARENT cégcsoport. Ezúttal a rászoruló társadalmi rétegeket segítő Oltalom Karitatív Egyesült számára nyújtottunk át egy körülbelül félmillió forint értékű természetbeni adományt, amelyet leányvállalatunk, a VIARENT Kft. negyedmillió forint pénzadománnyal egészített ki.

Ford Trucks színekbe öltözött a Lánchíd

Nem túlzás történelmi pillanatnak nevezni egy híd életében a terhelési próbát. A Lánchíd esetében nem a mostani volt az egyetlen ilyen esemény, de a november 12-én lebonyolított teszt mind közül talán a legkomplexebb volt és ehhez a Ford Trucks is hozzájárult.