Már mobilalkalmazás formájában is elérhető a Kögel telematikai rendszere

Nem kellett sokat várni a Kögel Telematics mobilalkalmazásra, amely ingyenesen elérhető az ügyfelek számára. A 2016-os IAA haszonjármű-kiállításon mutatkozott be a pótkocsigyártó telematikai szolgáltatása, amely idén kiegészült a mobiltelefonos alkalmazással.

Közzétéve:

Valós idejű adatok a Kögel Telematics segítségével

Alig több mint fél éve mutatkozott be a Kögel Telematics, azonban máris több száz elégedett ügyfél használja ezt a telematikai rendszert, amelyet célirányosan a Kögel pótkocsikhoz fejlesztettek ki. A megbízható szolgáltatás valós idejű adatokat nyújt többek között az elektronikus fékrendszer (EBS) állapotáról, nyomon követi a járművet, jelentést küld a hűtőrendszer működéséről, figyeli a gumiabroncsok állapotát, illetve mindezt elérhetővé teszi egy könnyen átlátható és egyszerűen használható Kögel weboldalon, ahol az adatok elemzését is megnézheti a felhasználó. A rendszerben földrajzi határvonalakat is meg lehet adni, amelyeket ha a jármű átlép, a telematika riasztást küld az ügyfélnek. A Kögel Telematics két részből áll, egyrészt a járműben elhelyezett Kögel Trailer Telematics modulból, másrészt a Kögel Telematics weboldalból. Ebbe a körbe csatlakozott most be a mobiltelefonos alkalmazás.

Mobilon láthatjuk a pótkocsi aktuális állapotát és be is állíthatunk bizonyos paramétereket

Az új applikációnak köszönhetően mindezek a funkciók, adatok és információk már az ügyfelek iPhone telefonján vagy iPad táblagépén is elérhetők, így bármikor ellenőrizhetők, nem szükséges hozzá az irodai számítógép. Az alkalmazás ingyenesen letölthető az App Store áruházból. A tervek szerint az androidos verzió is hamarosan elkészül.

Kögel telematika PDF

A mobilalkalmazás menüjében található információk négy nagy csoportba rendezve érhetők el, hasonlóan a számítógépes felülethez. A „PosControl” fül alatt a jármű helyzetéről, illetve vezetési időről kaphatunk adatokat. „EBSControl” gyűjtőnév alatt az elektronikus fékrendszerről, a futásteljesítményről, a sebességről, a tengelyterhelésről, az abroncsnyomásról és a fékek elhasználódásáról ad információt a rendszer. A „TrailerControl” csoportban láthatjuk, ha esetleg nyitva van a pótkocsi ajtaja, megmutatja a vontatóval való összekapcsoltság és az akkumulátor állapotát, illetve azt is, hogy a gyújtás rá van-e kapcsolva a vontatón. A „TempControl” segítségével nem csak ellenőrizhetjük, hanem be is állíthatjuk a hűtőpótkocsi rakterének hőmérsékletét, valamint a rendszer folyamatosan figyeli és dokumentálja a hűtési láncot, sőt, az üzemelésről, illetve a szervizciklusról is tájékoztatást ad. Még a billencs pótkocsiban szállított aszfalt hőmérsékletét is megmutatja a telematikai rendszer.

A Kögel Telematics a pótkocsigyártó portfóliójában megtalálható minden típusú járművel kompatibilis. A pótkocsi verziójától függően változhat maga a berendezés, illetve annak ára. Mivel a modul utólag is felszerelhető, ezért az üzemeltetők már meglévő flottájuk járműveihez is megrendelhetik a szolgáltatást.

Töltse le telefonjára a Kögel Telematics App-ot az AppStore-ból!





Megosztom másokkal

140 éves a Broshuis!

Emberöltőkben mérhető, nagy idő – még 1885-ben kötelezte el magát a Broshuis a különleges szállítmányozás biztonsága, minősége és innovatív fejlesztése iránt. Az idei év így kerek születésnap a vállalat történelmében, amely alapítása immár 140. évfordulóját ünnepli!

Az Interstate királya

Tengerentúli márkájával sem kevésbé sikeres a Daimler Truck, mint a VIARENT kínálatában is nagy népszerűségnek örvendő Mercedes-Benz Actros sorozatával. A két óceán között ívelő, soksávos aszfaltcsíkok szolgálnak az amerikai freewayvilág egyik csúcsragadozója, a Freightliner Cascadia fő vadászterületéül.

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!