Lamberet újdonságok a lyoni Solutrans 2017 kiállításon

Költséghatékony megoldások a Delta-Truck Kft kínálatában.

Közzétéve:

Bár idehaza még a félpótkocsijaik a meghatározók és közismertebbek, az elmúlt években sorra jelentek meg a különböző méretű, jellemzően a belvárosi áruterítést szolgáló hűtős felépítményeik. Az 1000 négyzetméteres standon nem kevesebb, mint 23 gyártmány sorakozott, köztük 11 újdonság – teljesen új, illetve továbbfejlesztett modell – voltak. A Lamberet azonban már a jövő igényeire készül, mint például a „zéró emissziós kiszállítás”, „az utolsó kilométerek” és az „okos és biztonságos” megoldások, a rendszerbe kapcsolt járművek. Ezen hosszú távú fejlesztési stratégiáknak köszönhetően 2010 óta a Lamberet megduplázta piaci részesedését.

[content_frame]A közeljövő megoldásai

Igaz, az olyan úttörő és forradalmi újításokra még várni kell az ügyfeleknek, mint például a Frigovan H2, azaz zéró emissziós, üzemanyagcellás, áruterítő kishaszonjármű, amely hűtőberendezése szintén a gépkocsi energia-ellátó rendszeréről kapja az elektromos áramot és a jármű álló helyzetében is működhet, külső áramforrás nélkül, amíg van elegendő hidrogéngáz a tartályokban.

3196. Frigovan H2 – hűtőberendezés üzemanyagcellás kishaszonjárművekhez

A másik közeljövő, az AeroSR2 hűtős félpótkocsi, amely a tervek szerint 2019-ben kerül piaci bevezetésre. Ez egy komplett aerodinamikai csomaggal van felvértezve, a lehető legkisebb légellenállás és üzemanyag-fogyasztás érdekében. Természetesen ez nem minden, még számos más műszaki megoldást is tartalmaz, mint például a dinamikus formájú, rugalmas karokra szerelt, nagy fényerejű ledes hátsó lámpákat, védett, szintén ledes magasságjelzőket, valamint a portálajtók körüli légterelő szegélyeket és a légterelő lemezzel kiegészített aláfutásgátlót. Továbbá, szériaként kerül beépítésre a dokkoló funkció, megakadályozva a tempós felütközést a rakodórámára és raktárkapura. Ajtónyitáskor automatikusan lenyílik a fellépő és kapaszkodó. Újdonság még az Ergowall, a felfelé sikló rendszerű, könnyű szerkezetű válaszfal, osztott hőfokú raktérhez, amely lényegesen kisebb erőkifejtéssel mozgatható. Ez a fejlesztés azonban már megjelent a gyártásban lévő, jelenlegi típusokban is.

5315. Lamberet AeroSR2 – 2019-ben érkezik

[/content_frame]A félpótkocsik kínálatból minden modell jelen volt, részletújításokkal. Ilyen például a nagy szilárdságú (SuperStable), szélesített nyomtávú alvázszerkezet, a CX-légcsatorna a raktérben. Az áruterítő Distri+ modellnél automatikus függönykaput alkalmaznak, hogy rakodás közben minimalizálják a hőbeáramlást, közvetve csökkentve a hűtőaggregát üzemóráját, s ezzel együtt az üzemanyag-felhasználását és szervizigényt.

A Cityfrigo kéttengelyes félpótkocsiknál, az X-City elektro-hidraulikus, ezért null-emissziós tengelykományzási rendszere már szériagyártásban kerül beépítésre, teljes egészében integrálva a félpótkocsiba. Ezért ez a fejlesztés megkapta a „Trailer Award 2016” díjat – a pótkocsiknak járó legnagyobb elismerést – a hannoveri IAA-n.

Cityfrigo

A már említett Ergowall már jelenleg is beépítésre kerül, többkamrás raktér esetén.

Ugyanígy már gyártásba van az áruterítő Distri+ Evo2 félpóthoz az automatikus működtetésű, hőszigetelő rolókapu, valamint az ajtónyitáskor lenyíló fellépő és kapaszkodó.

A Smart&Safe 2.0, a legújabb telematikai-rendszer már nemcsak a félpótkocsihoz és hűtőrendszerhez kapcsolódó adatokat jegyzi és továbbítja, hanem már a gépkocsivezető tevékenységét, vezetési stílusát is.

Az SR2 X-City Super HD, az áruterítő félpótkocsik legújabb generációja, a piac legmasszívabb típusa. Intenzív igénybevételre tervezett: napi többszöri rámpára állás, be- és kirakodás, előrakás, többszöri szét- és összekapcsolás, terminál traktoros mozgatás stb.

A félpótkocsik mellett több újdonsággal is várta a Lamberet stand az érdeklődőket a maximum 3,5 tonna össztömegű kategóriában, mint például az új MAN TGE fülkés alvázakhoz tervezett felépítmény, a Mercedes-Benz Citan és Peugeot Expert padlóvázas modelljeire illesztett felépítményeket és a Volkswagen Crafter furgon, Easyfit csomaggal hűtőssé alakított változatával.

Isuzu P75 hűtős felépítménnyel

Citroen Jumper  hűtős felépítménnyel      

A Lamberet cégcsoport 3 franciaországi és egy németországi üzemmel rendelkezik. 2016-ban éves konszolidált forgalmuk elérte a 200 millió eurót. Gyártmányaikat 38 országba exportálják, de 2016 folyamán az USA-ban, míg 2017-ben Kínában sikerült jelentős piaci előretörést elérni. A Lamberet gyártmányai közül a teljes félpótkocsi-kínálatot és a 18 tonna össztömeg fölötti felépítményeket Magyarországon a Delta-Truck Kft. képviseli, az értékesítés mellett a szerviztevékenységgel együtt, a 300 tagú szervizhálózat részeként.

Delta-Truck Kft.
2315 Szigetszentmiklós,
Leshegyi Ipari Park 13.
tel: 06/24/50-22-50
fax: 06/24/50-22-23
www.delta-truck.hu

Forrás: http://www.camiontruck.hu/

K.B.





Megosztom másokkal

Az idő pénz!

Jelen esetben szó szerint igaz ez a mondás, hiszen aktuális akciónk keretében most a teljes 2024-as lízingdíjat átvállaljuk Öntől! Érdemes tehát gyorsan dönteni, ugyanis valóban minden nap számít. Minél korábban gazdagítja flottáját egy Ford Trucks nyerges vontatóval, annál többet takaríthat meg szilveszterig!

Újabb premier a Ford Otosantól Törökországban: Autópályára szánt 4. szintű vezetésautomatizáló rendszer

Abdulkadir Uraloğlu közlekedési és infrastrukturális miniszter a teszt idejére egy a forgalom elől elzárt autópályaszakaszon, az ICA által épített Yavuz Sultan Selim (Vitéz Szelim szultán) hídon és az Északi körgyűrűn tette próbára a 4. szintű autonóm vezetési technológiával felszerelt teherautót, amelyet elsőként Törökországban fejlesztett ki a Ford Otosan, az autóipar átalakításában élenjáró Ford Trucks nehézhaszonjármű … Continued

A Lamberet a 2024-es hannoveri IAA Transportation kiállításon – 3. rész

A Lamberet hannoveri megjelenéséről beszámoló cikksorozatunk harmadik részéhez érkeztünk. Ezúttal a hűtőfelépítmények specialistájának a belső égésű motorral felszerelt, illetve tisztán elektromos kisáruszállítók és furgonok számára kínált hűtős átalakítások, illetve hűtőfelépítmények választékát mutatjuk be. Innovatív 2024-es újdonságai révén a Lamberet számos járműgyártó standján képviseltethette magát.

A Lamberet a 2024-es hannoveri IAA Transportation kiállításon – 2. rész

A Lamberet hannoveri palettáját bemutató sorozatunk második részének témája az SR2e félpótkocsik elektromossá alakítására, valamint az utólagos elektromos átalakításokra összeállított Lamberet Energy koncepció. A program a szabályozott hőmérsékletű szállítás környezetvédelmi kihívásaira reagálva konkrét és gazdaságilag is megvalósítható megoldásokat kínál az ágazat számára. Fejlett műszaki megoldásokat sorakoztat fel az elektromos energia tárolására, átalakítására és kezelésére. Ezzel … Continued

A Lamberet a 2024-es hannoveri IAA Transportation kiállításon – 1. rész

Széles palettával érkezett a 2024. szeptember 17. és 22. között rendezett hannoveri IAA Transportation kiállításra a Lamberet. A hűtőpótkocsik és hűtött felépítmények európai specialistája összesen tizenkét innovatív járművet mutatott be, ismét igazolva a hűtési megoldások terén rendelkezésére álló kiemelkedő szakértelmét és bőséges tapasztalatát. A francia gyártó immár hatvan esztendeje tölt be meghatározó szerepet az európai … Continued

Velünk könnyű megfelelni

Hamarosan jóformán minden haszonjárműbe kötelező lesz az okostachográfok legújabb nemzedékét beépíteni. Ennek apropóján a Ford Trucks kényelmes és átlátható csomagajánlatokkal segíti a törvényi megfelelést. Az ezzel megtakarított időt egy kis történelmi visszapillantásra használhatjuk fel.