Ideális választás

Munkába állt az első magyarországi Ford Trucks F-Line nyerges vontató. A hajdúböszörményi ifj. Nagy-Timpanon Bt. pontosan olyan alkalmazási profillal üzemelteti majd a járművet, amilyenre ezt a vadonatúj típust tervezték. A narancssárga vontató ugyanis egy nyitott platós, illetve egy billenőteknős félpótkocsival felváltva belföldi rövid távú építőipari fuvarozást végez majd.

Közzétéve:

Építőipari generálkivitelezés, valamint építőanyag-kereskedelem a 2000-ben alapított és jelenleg mintegy húsz főt foglalkoztató ifj. Nagy-Timpanon Bt. fő profilja. A cég most először szerzett be nyerges szerelvényt kizárólag a saját árujának szállítására, tehát bérfuvarozást nem végez majd az új eszközzel.

Tálcán kínált lehetőség

„Vállalkozásunknál néhány évvel ezelőtt felmerült egy saját nyerges vontató és hozzá félpótkocsik beszerzésének az igénye, hogy ügyfeleinket gyorsabban, pontosabban és rugalmasabban tudjuk kiszolgálni” – kezdte Nagy Péter, az ifj. Nagy-Timpanon Bt. ügyvezetője. „Gondolkoztunk használt és új járművek vásárlásán is, mígnem a pótkocsik ügyében idén év elején kapcsolatba kerültünk a Delta-Truck Kft.-vel. Több cégtől is kértünk ajánlatokat, ám egyedül a Delta-Truck Kft. értékesítője, Prisch Levente ragaszkodott a személyes találkozóhoz, ami igen megnyerő volt számunkra. Végül rendeltünk egy Kögel Multi nyitott platós, lehajtható oldalfalas és egy Kögel Kipper acél alvázzal és félköríves acél teknővel készült billenős félpótkocsit.

Éppen ekkor jelent meg a magyar piacon a Ford Trucks F-Line, és Prisch Levente ezt a járművet is a figyelmünkbe ajánlotta. Igen kedvező árajánlatot kaptunk, valamint az új típus fülkeméretével, tömegével, teljesítményével és felszereltségével is éppen megfelel az elvárásainknak. Ezenkívül mindig is odafigyeltünk a gépparkunk igényes megjelenésére, ami szintén az új jármű beszerzése mellett szólt. Akárcsak az egy év teljes körű garancia és a további egy év hajtásláncgarancia. A viszonylag kis éves futásteljesítmény miatt egyelőre nem kötöttünk javítási és karbantartási szerződést, de szimpatikus, hogy a Delta-Truck Kft. ezt a gépkocsi átvételétől számított egy éven belül nyitott opcióként kínálja. Az F-Line vontató gazdája az egyik régi, hűséges és megbízható munkatársunk lesz, aki örömmel és tetszéssel fogadta új munkaeszközét” – magyarázta Nagy Péter az új szerelvény átvételekor.

Korszerű műszaki tartalom

A Ford Trucks F-Line hajtásáról az F-Max típusból már ismert soros, hathengeres, 13 literes Ford Trucks Ecotorq dízelmotor 450 lóerős változata és a gyártó szintén saját fejlesztésű, 16 fokozatú, automatizált sebességváltója gondoskodik. Az F-Max vontatókban már bizonyított ez a kiválóan összehangolt motor-váltó páros, amely gyorsabb fokozatváltásokat és kisebb üzemanyag-fogyasztást biztosít a korábbi hajtásláncokhoz képest. Az F-Line erősített alvázzal és a 315/80-as gumiabroncsoknak köszönhetően némileg nagyobb hasmagassággal készül, ami az építőipari alkalmazásban további előnyt jelent.

Ezenkívül a típus számos korszerű vezetéstámogató rendszert kínál, többek között radaros oldalsó holttérfigyelőt, adaptív és a domborzathoz előrelátón alkalmazkodó sebességtartó automatikát, gyalogosfelismeréssel kiegészített automatikus vészfékrendszert és sávelhagyásra figyelmeztetőt. A járművezető kényelmét pedig két fekhely, komfortülés, a középkonzolon nagy, színes érintőképernyő, telefontükrözés és multifunkciós kormánykerék is szolgálja. Mindezek alapján a Ford Trucks F-Line valóban ideális választást jelent belföldi rövid távú, ám nehézsúlyú és olykor akár könnyebb terepet is érintő fuvarfeladatokra.

 

Az új Ford Trucks F-Line nyerges vontatóból és Kögel Multi nyitott platós félpótkocsiból álló szerelvényt Prisch Levente, a Delta-Truck Kft. értékesítője (jobb oldalon) adta át Nagy Péternek, az ifj. Nagy-Timpanon Bt. ügyvezetőjének (bal oldalon).





Megosztom másokkal

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!

Újabb mesterek újabb különleges feladatokra

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Könnyű eszköz nehéz munkára

Aligha vitatná bárki, nehéz kenyér a konténerezés. Embert, vontatót és pótkocsit is igencsak próbára tesz a kikötői daruk és a vágányrengetegek közepén sürgölődő átrakók világa. A Delta-Truck Kft. kínálatában immár két évtizede szereplő Kögel márka konténerszállító félpótkocsicsaládjának új tagja, a Port 20 azonban a szó szoros értelmében is „könnyedén” abszolválja a húszlábas konténerek szállításának feladatát.

Sajtóközlemény

2025. április 17. A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon