Harmadik helyezést ért el a Ford a 2016-os Nemzetközi Év Tehergépkocsija (International Truck Of the Year, ITOY) választáson

Évről-évre számos típus verseng azért, hogy az európai szakújságírókból álló zsűrit meggyőzve megkapja a díjat, ugyanis az Év Tehergépkocsija díjazás a gyártók legrangosabb elismerése az iparágban. 2016-ban a Ford Trucks építőipari modellje a harmadik helyen végzett.

Közzétéve:

A díj háttere

Az Év Tehergépkocsija díjat negyven évvel ezelőtt ítélték oda először. Az elmúlt évtizedekben számos dolog megváltozott a díj körül, egyvalami azonban állandó maradt: ez a kis szobrocska jelenti a tehergépkocsikat gyártó vállalatok számára a legnagyobb szakmai elismerést. A díj odaítélése a 25 nemzetközi szakújságíróból álló zsűri kezében van. Az újságírók már nyáron megjelölik az általuk legjobbnak ítélt járműveket, amelyekből aztán tesztek tapasztalatai alapján, többkörös szavazás után kerül ki az első három helyezett. A díjakat ősszel, valamelyik kiemelt haszonjármű-kiállításon adják át.

A 2016-os díjazottak

A 2016-os díj odaítélésekor a rangos mezőny tagjai között szoros verseny alakult ki. A zsűri a végső sorrend meghatározásakor figyelembe vette, hogy a díjazott jármű az elmúlt egy év olyan újonnan bevezetett típusa legyen, amely műszaki újításaival, kényelmével, biztonságával, vezethetőségével, üzemanyag-hatékony működésével, csekély ökológiai lábnyomával és kis üzemeltetési költségével jelentős módon hozzájárul a fuvarozási hatékonyság növeléséhez. A 2015 novemberében, Lyonban megrendezett Solutrans haszonjármű-kiállításon végül az IVECO Eurocargo gyártója vehette át az első díjat, a Ford Trucks építőipari modellje pedig a dobogós harmadik helyen végzett. A Ford Trucks ezzel a díjjal megismételte 2013-as eredményét, amikor szintén a harmadik helyet kapta meg az akkori Cargo típussal.

A Ford nagyhaszonjárművei

A Ford Trucks nagyhaszonjárműveit 1982 óta a törökországi Ford Otosan gyárban állítják elő. Az üzemet egyenlő mértékben birtokolja a Ford Motor Company és a török Koc Holding. A Ford Trucks aktuális termékkínálatában a 18 tonna össztömeg feletti kategóriában megtalálhatók a közúti regionális, építőipari, valamint hosszú távú fuvarozásra szánt járművek is. A gépkocsik megbízható és gazdaságos üzemeléséről a Ford saját fejlesztésű, az Euro 6 normát teljesítő Ecotorq motorjai, valamint ZF sebességváltók gondoskodnak.

2016 nyara óta a Delta-Truck Kft. a Ford Trucks tehergépjárművek hivatalos magyarországi importőreként a Ford nehéz-teherautók teljes választékával várja ügyfeleit a vállalat szigetszentmiklósi központjában. A Delta-Truck Kft. a kereskedelmi tevékenység mellett teljes körű szervizszolgáltatást is nyújt a gépkocsikhoz.





Megosztom másokkal

A Ford Trucks tovább erősíti együttműködését a TJA-val: új megállapodás 115 darab F-MAX jármű szállításáról

A Ford Trucks Portugal és a TJA tovább mélyíti hosszú évek óta fennálló együttműködését egy új, 115 darab Ford F-MAX nyerges vontatóról szóló megállapodással. A járművek 2026-ban kerülnek be a TJA flottájába, tovább erősítve a kölcsönös bizalmon alapuló partnerséget, valamint támogatva a Ford Trucks európai növekedését.

A bizalom ezúttal újabb 200 darabban mérhető

Megkezdődött a Waberer’s új KÖGEL félpótkocsijainak átadása Mostanában napról napra több a nap a Delta-Truck telephelyén. Nem meteorológiai értelemben: a Waberer’s jól ismert napmotívuma egyre több kék ponyván jelenik meg, ahogy ütemezetten zajlik a vállalat részére értékesített 200 darab KÖGEL félpótkocsi átadása.

Minden várakozást felülmúlt a 2026-os VIARENT Hungarian Truck Fest

Rekordszámú látogató, minden eddiginél nagyobb kiállítói jelenlét és három napon át tartó kamionos élmény – így írta be magát a 2026-os VIARENT Hungarian Truck Fest a hazai kamionos rendezvények történetébe. Az idén ötödik alkalommal megrendezett fesztivál névadó szponzora a Viarent Magyarország volt, amely aktív szerepet vállalt abban, hogy a hétvége felejthetetlen élményt nyújtson a szakmának … Continued

A Hovány Kecskemét csatlakozásával tovább erősödik a Ford Trucks szervizhálózat Magyarországon

A haszongépjármű-üzemeltetésben a jármű átadása csak a kezdet. A valódi versenyelőnyt a mögötte álló, megbízható és gyorsan elérhető szervizháttér biztosítja. A rendelkezésre állás, a rövid javítási idő és a magas szintű szakmai kompetencia ma már közvetlen üzleti tényező a fuvarozásban. Ebben a környezetben minden új hivatalos partner csatlakozása stratégiai jelentőséggel bír. A Ford Trucks szervizhálózat … Continued