Félpótkocsiközpont prémiumportfólióval

Nemcsak a tehergépkocsik, hanem a félpótkocsik terén is rendkívül széles termékkínálattal áll ügyfelei rendelkezésére a Delta-Truck Kft., amely így a félpótkocsiközpont szerepét is betölti. Ráadásul úgy áll össze ez a különböző márkákat felvonultató portfólió, hogy a cég minden alkalmazási területre prémiumszínvonalú megoldásokat tud nyújtani, legyen szó ponyvás, hűtős, billencs vagy valamilyen speciálisabb félpótkocsiról.

Közzétéve:

Jelenleg évente 600-700 új félpótkocsit értékesít a Delta-Truck Kft., amivel igen tekintélyes részarányt képvisel a hazai piacon. A cég immár húszéves hagyománnyal és tapasztalattal rendelkezik a félpótkocsik terén. Mindez a Benalu haszonjárművek értékesítésével kezdődött az 1990-es évek végén, majd 2005-től a Kögel termékek forgalmazását is megkezdte a vállalkozás. Egy évvel később a Lamberet is felkerült a palettára, és ekkortól már önálló üzletágként működött a félpótkocsi-értékesítés. A Broshuis 2009-ben, a Mega pedig 2018-ban szélesítette tovább a portfóliót. A Delta-Truck Kft. 2012 óta évente körülbelül 300-400 új félpótkocsit ad át ügyfeleinek, és ezt egészítik ki tavaly óta a Waberer’s International Zrt. flottabeszerzései.

Felsőkategóriás termékek minden feladatra

A szigetszentmiklósi központú cég félpótkocsi-üzletágának alapkoncepciója az, hogy minden felhasználási területre nagy múltú, neves, adott esetben egy szegmensre specializálódott márkák prémiumtermékeit kínálja. A főként mozgópadlós és billencspótkocsikra szakosodott Benalu sajátossága, hogy haszonjárműveinek alváza és felépítménye egyaránt alumíniumból készül több mint ötven éve. Ezáltal ezek a termékek a legkisebb saját tömeget, vagyis a legnagyobb hasznos teherbírást nyújtják üzemeltetőiknek. A Lamberet csak hőszigetelt dobozos félpótkocsikat készít, ám ezeket prémiumminőségben, a piacon az egyik legjobb hőszigetelési értékkel és az egyik legkisebb saját tömeggel. A Kögel márkát aligha kell bemutatni, hiszen Európa három legnagyobb pótkocsigyártója közé tartozik. Ez a vállalat többek között ponyvás, konténerszállító és acélfelépítményű billencspótkocsikat is kínál, Light plus modelljeik pedig egy tonnával könnyebbek a hagyományos félpótkocsiknál. Tovább a Kögel félpótkocsik minden fémből készülő alkatrésze KTL-es eljárással nanokerámia bevonatot kap, amely kiváló korrózióvédelmet biztosít. A Broshuis szakterületét a széthúzható trélerek jelentik, ebben pedig élenjárónak számít a piacon. Míg a lengyel Mega márka elsősorban az építőipar számára kínál kiváló ár/érték arányú, acélfelépítményű billencspótkocsikat.

Prémiumszínvonalú támogatás

A széles körű portfólió vonzerejét fokozza, hogy a Delta-Truck Kft. mindegyik márkát kizárólagos importőrként képviseli, folyamatos, illetve gyors alkatrész-ellátással és teljes körű szerviztámogatással. Sőt, a Ford Trucks haszongépjárművek összes magyarországi szervizpontja a forgalmazott félpótkocsimárkák szervizpartnere is. Ezenkívül a Delta-Truck Kft. minden keresettebb modellből raktérkészleten tart járműveket, így akár pár nap alatt ki tudja szolgálni az új félpótkocsit kereső ügyfeleket.





Megosztom másokkal

Látványos jelen, izgalmas jövő

Megérkezett a Ford Trucks legújabb limitált kiadása, az egyedi külső-belső megjelenésű és gazdag felszereltségű F-MAX Select nyerges vontató. A látványos modell mellé a gyártó további izgalmas híreket is szállított, mégpedig a hidrogénüzemű belső égésű motor és a tisztán elektromos NextETRUCK tehergépkocsi fejlesztéséről.

Stabil háttér a fejlődéshez

Egyre jelentősebb a Delta-Truck Kft. és a Viarent Kft. nemzetközi terjeszkedése, ami elengedhetetlenné tette a cégcsoport üzleti folyamatainak optimalizálását, standardizálását és korszerűsítését a hatékonyabb működés érdekében. Ezért a két cég megállapodott az SAP Hungary Kft.-vel egy vállalatirányítási és egy értékesítéstámogatási rendszer bevezetéséről.

Bátyja nyomdokaiba lép

Bemutatta a Ford Trucks a korábbi típusnév miatt a mai napig általában Cargo néven emlegetett járműsorozatának utódját. A felépítményezhető fülke-alvázas, építőipari és nyerges vontató kivitelben is készülő vadonatúj F-Line a formatervtől a kényelmen, a vezetéstámogató rendszereken és a hálózatba kapcsolhatóságon át a hajtásláncig jelentős előrelépést mutat elődjéhez képest. Ezáltal a sikeres F-Max zászlóshajó méltó kistestvére.