Életmentő újítás

Olyan új megoldással mutatta meg ismét a Kögel a közúti közlekedésbiztonság iránti elkötelezettségét, amely elnyerte a 2023-as Pótkocsi-innovációs Díjat a biztonság kategóriájában. A Kögel Road Safety (KRS) elnevezésű közlekedéstámogató rendszer okostelefonon vagy más személyes okoseszközön keresztül figyelmezteti a gyalogosokat, kerékpárosokat és motorkerékpárosokat a mellettük bekanyarodásra készülő tehergépjárművekre.

Közzétéve:

Sajnos igen gyakori eset, különösen zsúfolt belvárosokban, hogy a bekanyarodó nehéz-tehergépjárművek elgázolják a mellettük a vezető számára nem látható holttérben haladó kerékpárosokat, rollereseket, robogósokat vagy éppen gyalogosokat. Ezek az ütközések pedig a szélsőséges erőviszonyok miatt meglehetősen nagy arányban tragikus kimenetelűek. Egyedül Németországban évente negyven kerékpáros esik áldozatául ezeknek a szerencsétlen találkozásoknak, amelyeket a nagy látószögű visszapillantó tükrök sem tudnak megakadályozni, hiszen ezek sem képesek teljesen megszüntetni a holttereket.

Nem nézhették tétlenül

Ebből kiindulva a Kögel szakemberei úgy döntöttek, hogy nem várják meg, amíg 2024-ben kötelezően bevezetik a bekanyarodást segítő, oldalsó holttérfigyelő rendszert Európában. Összefogtak a Flasher startup céggel és a járművek számára világítóberendezéseket gyártó Aspöck vállalattal, hogy megalkossák a Kögel Road Safety (KRS) rendszert. Ennek lényege, hogy a jármű irányjelzőjének bekapcsolásakor az Aspöck berendezése Bluetooth-on keresztül kibocsát egy figyelmeztetőjelzést. Ezt pedig a jármű közvetlen közelében fogadják azok az okostelefonok és táblagépek, amelyekre feltelepítették a KRS-alkalmazást. A bárki számára ingyenesen letölthető applikáció ilyenkor fény- és hangjelzéssel, valamint rezgetéssel figyelmezteti az okoseszköz gazdáját a veszélyhelyzetre.

Csuklószíj a fokozott biztonságért

A Kögel egy különleges csuklószíjat is kínál majd a KRS-hez, amely nemcsak figyelmezteti viselőjét a mellette bekanyarodó tehergépjárműre, hanem irányjelzőként és féklámpaként is használható. A pótkocsigyártó az idei hannoveri IAA haszonjármű-kiállításon az új Kögel Lightplus Rail félpótkocsira építve mutatta be a KRS rendszert. Remélhetőleg az európai utakon is hamarosan megjelenik ez az innováció, és egyre több fuvarozó felszereli a járműveit a KRS-sel, illetve egyre több közlekedő letölti a hozzá tartozó alkalmazást.





Megosztom másokkal

140 éves a Broshuis!

Emberöltőkben mérhető, nagy idő – még 1885-ben kötelezte el magát a Broshuis a különleges szállítmányozás biztonsága, minősége és innovatív fejlesztése iránt. Az idei év így kerek születésnap a vállalat történelmében, amely alapítása immár 140. évfordulóját ünnepli!

Az Interstate királya

Tengerentúli márkájával sem kevésbé sikeres a Daimler Truck, mint a VIARENT kínálatában is nagy népszerűségnek örvendő Mercedes-Benz Actros sorozatával. A két óceán között ívelő, soksávos aszfaltcsíkok szolgálnak az amerikai freewayvilág egyik csúcsragadozója, a Freightliner Cascadia fő vadászterületéül.

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!