Belépés a járműbérlés új világába

Újabb fejezetéhez ért a Delta-Truck cégcsoport legkülönfélébb haszonjárművek bérbeadásával foglalkozó tagjának átfogó arculati reformja. Miután a hivatalos cégneve 2020. december 1-jével Viarent Kft.-re változott a társaság intenzív nemzetközi terjeszkedésének igényeit követve, most elsődleges belépési pontja, a weboldala is gyökeresen megújult.

Közzétéve:

Töretlen dinamikával fejlődik az immár közel három évtizedes múltra visszatekintő Viarent Kft. Ugyanis a szolgáltatási területe egyre több európai országra kiterjed, miközben a bérbe vehető haszonjárműveinek kínálata is egyre szélesebb, illetve a bérlés időtartama is egyre tágabb keretek között választható meg. Így már magánszemélyek akár egyetlen napra is bérelhetnek különféle kishaszonjárműveket és középkategóriás tehergépkocsikat a Viarentnél.

Könnyű a választás

Ezzel a fejlődéssel és sokszínűséggel lépést tartva a Viarent weboldala is teljesen megújult, hogy egy elegáns, modern, különféle okoseszközökön is optimálisan megjeleníthető felületen könnyen áttekinthető és egyszerűen kezelhető módon mutassa be a cég termék-, illetve szolgáltatáskínálatát. A magyar mellett egyébként szlovák, szerb és angol nyelven is elérhető oldal látványos fotókkal, illetve a legfontosabb műszaki adatok feltüntetésével mutatja be a Viarent kínálatában szereplő furgonokat, minibuszokat, elektromos furgonokat, kisteherautókat, nagyobb tehergépkocsikat, kommunális teherautókat, nyerges vontatókat és félpótkocsikat. A vállalati ügyfelek számára mindenhol közvetlen ajánlatkérési felület is elérhető, míg a lakossági érdeklődők díjtáblázatot is találnak a jármű jellegétől és a bérlés időtartamától függő konkrét árakkal.

Hasznos információk a bérlésről

Ezenkívül a weboldal látogatói részletesen megismerhetik a haszonjárműbérlés előnyeit, azonnal választ kaphatnak a gyakori kérdésekre, áttekinthetik a bérlési és fizetési feltételeket, valamint tájékozódhatnak használt haszonjárművek értékesítéséről is. Az érdeklődők természetesen teljes körű kapcsolatfelvételi adatokat is találnak a felületen a cégcsoport szigetszentmiklósi, budapesti, szenci és belgrádi telephelyéhez egyaránt, ráadásul útvonaltervezővel kiegészítve. Így a Viarent Kft. új weboldala éppolyan ügyfélközpontú, prémiumszínvonalú és minden igényt kielégítő, mint a cég szolgáltatásai.





Megosztom másokkal

A Ford Trucks tovább erősíti együttműködését a TJA-val: új megállapodás 115 darab F-MAX jármű szállításáról

A Ford Trucks Portugal és a TJA tovább mélyíti hosszú évek óta fennálló együttműködését egy új, 115 darab Ford F-MAX nyerges vontatóról szóló megállapodással. A járművek 2026-ban kerülnek be a TJA flottájába, tovább erősítve a kölcsönös bizalmon alapuló partnerséget, valamint támogatva a Ford Trucks európai növekedését.

A bizalom ezúttal újabb 200 darabban mérhető

Megkezdődött a Waberer’s új KÖGEL félpótkocsijainak átadása Mostanában napról napra több a nap a Delta-Truck telephelyén. Nem meteorológiai értelemben: a Waberer’s jól ismert napmotívuma egyre több kék ponyván jelenik meg, ahogy ütemezetten zajlik a vállalat részére értékesített 200 darab KÖGEL félpótkocsi átadása.

Minden várakozást felülmúlt a 2026-os VIARENT Hungarian Truck Fest

Rekordszámú látogató, minden eddiginél nagyobb kiállítói jelenlét és három napon át tartó kamionos élmény – így írta be magát a 2026-os VIARENT Hungarian Truck Fest a hazai kamionos rendezvények történetébe. Az idén ötödik alkalommal megrendezett fesztivál névadó szponzora a Viarent Magyarország volt, amely aktív szerepet vállalt abban, hogy a hétvége felejthetetlen élményt nyújtson a szakmának … Continued