Ajtót nyit a világra

Már eddig is sikeresen szerepelt a piacon a kifejezetten városi alkalmazásokra kifejlesztett, süllyesztett fülkés Scania L-széria, hiszen kényelmes és gyors be-, illetve kiszállást, könnyű átjárhatóságot és a jármű közvetlen környezetére jobb rálátást nyújt. Egyszóval ideális eszköz városi hulladékgyűjtéshez, más kommunális feladatokhoz vagy elosztófuvarozáshoz. A teljesen üvegezett, befelé nyíló bolygóajtóval azonban most még egy lapáttal rátett erre a svéd gyártó.

Közzétéve:

Kezdetben csak a tehergépkocsikon megszokott, hagyományos ajtókkal készült a Scania legfiatalabb típusa, az L-széria. Ezt egészítette ki a Scania City Safe Window, vagyis a kísérőoldali ajtó alsó felére rendelhető üvegablak, amely jobb rálátást nyújt a jármű melletti holttérre. Így a járművezető könnyebben észreveheti például a gyalogosokat, kerékpárosokat vagy egyéb alacsony akadályokat, például a járdaszegélyt. Azonban egy zsúfolt városi forgalomban dolgozó tehergépkocsi esetében sohasem lehet elég a szabad, közvetlen látómezőből. Ezért a Scania most már a városi buszokéhoz hasonló, tetőtől talpig egyetlen nagy üvegfelületből álló ajtót is kínál az L-szériához. Ez kétségkívül jelentősen csökkenti a jármű melletti holtteret, ezáltal hozzájárul a közlekedésbiztonság javításához.

Biztonság és kényelem kéz a kézben

Az új üvegajtó azonban nemcsak a biztonságot fokozza, hanem a kényelmet is, hiszen éppúgy befelé és gyorsan nyílik, mint a városi buszok jól ismert és bevált bolygóajtaja. Ez pedig lényegesen megkönnyíti a be- és kiszállást a személyzet számára. Korántsem elhanyagolható ennek hatása egy olyan alkalmazási területen, ahol a munkatársaknak naponta akár százszor kell ki- és beszállniuk. Tehát valamelyest ez az előny is segíthet az üzemeltetőknek a munkaerő megtartásában, illetve toborzásában. A Scania L-széria pedig ezáltal még népszerűbbé válhat a városi tehergépkocsik piacán.





Megosztom másokkal

A Ford Trucks tovább erősíti együttműködését a TJA-val: új megállapodás 115 darab F-MAX jármű szállításáról

A Ford Trucks Portugal és a TJA tovább mélyíti hosszú évek óta fennálló együttműködését egy új, 115 darab Ford F-MAX nyerges vontatóról szóló megállapodással. A járművek 2026-ban kerülnek be a TJA flottájába, tovább erősítve a kölcsönös bizalmon alapuló partnerséget, valamint támogatva a Ford Trucks európai növekedését.

A bizalom ezúttal újabb 200 darabban mérhető

Megkezdődött a Waberer’s új KÖGEL félpótkocsijainak átadása Mostanában napról napra több a nap a Delta-Truck telephelyén. Nem meteorológiai értelemben: a Waberer’s jól ismert napmotívuma egyre több kék ponyván jelenik meg, ahogy ütemezetten zajlik a vállalat részére értékesített 200 darab KÖGEL félpótkocsi átadása.

Minden várakozást felülmúlt a 2026-os VIARENT Hungarian Truck Fest

Rekordszámú látogató, minden eddiginél nagyobb kiállítói jelenlét és három napon át tartó kamionos élmény – így írta be magát a 2026-os VIARENT Hungarian Truck Fest a hazai kamionos rendezvények történetébe. Az idén ötödik alkalommal megrendezett fesztivál névadó szponzora a Viarent Magyarország volt, amely aktív szerepet vállalt abban, hogy a hétvége felejthetetlen élményt nyújtson a szakmának … Continued