A Lamberet a 2024-es hannoveri IAA Transportation kiállításon – 2. rész

A Lamberet hannoveri palettáját bemutató sorozatunk második részének témája az SR2e félpótkocsik elektromossá alakítására, valamint az utólagos elektromos átalakításokra összeállított Lamberet Energy koncepció. A program a szabályozott hőmérsékletű szállítás környezetvédelmi kihívásaira reagálva konkrét és gazdaságilag is megvalósítható megoldásokat kínál az ágazat számára.

Közzétéve:

Fejlett műszaki megoldásokat sorakoztat fel az elektromos energia tárolására, átalakítására és kezelésére. Ezzel a Lamberet Energy a hűtött szállítás láncolatának biztonságát megőrizve mérsékli jelentősen a romlandó élelmiszerek, illetve egészségügyi termékek szállításának szénlábnyomát.

A Lamberet Energy számos konfigurációt kínál: hibrid vagy tisztán elektromos rendszereket, regionális és távolsági fuvarozásra egyaránt. A koncepció egyik fő erénye éppen modulrendszerében rejlik, lehetővé téve a vállalatok számára, hogy tevékenységüktől függően fokozatosan villamosítsák járműparkjukat. A Lamberet Energy Pack moduláris akkumulátorrendszerei a félpótkocsik hűtőegységeit táplálják, hosszú elektromos üzemidővel szolgálva az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás mérséklését. Mindezt hálózatba kapcsolt platformokon kínált, intelligens energiamenedzsment teszi teljessé, az energiaellátás valós idejű felügyeletére is lehetőséget kínálva, illetve tovább egyszerűsítve a megelőző karbantartást.

Mérsékelt zajszint és a környezetszennyezés

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mellett a Lamberet Energy egyik fő törekvése a zajszennyezés mérséklése. Az akkumulátorról működtetett hűtőberendezések szinte hangtalanul működnek, és a városi, különösen az éjszakai szállításra vonatkozó szigorú előírásoknak is megfelelnek. Az ezekkel felszerelt hűtőfélpótkocsik így ideális megoldást kínálnak a kis kibocsátási zónák (Low Emission Zone; LEZ) ellátására, ahol a csökkentett zaj- és környezetszennyezés elengedhetetlen a szükséges behajtási engedélyek megszerzéséhez. A fuvarvállalatok így megfelelhetnek az új előírásoknak, illetve egyúttal jelentősen csökkenthetik az üzemeltetési költségeket is.

Személyre szabott támogatás a zavartalan energiaátálláshoz

Az új technikák alkalmazásának megkönnyítése érdekében a gyártó hosszú távú tervei között olyan teljes körű szolgáltatást nyújtó, hosszú távú lízingszerződések is szerepelnek, amelyek nemcsak a műszaki berendezésekre, hanem a szerződés időtartamára szóló teljesítménygaranciákra is kiterjednének. E pénzügyi megoldásokkal a fuvarozók hatékonyan korlátozhatnák az energiaátállás költségeikre kifejtett hatását. Mindeközben az akkumulátorok teljes életciklusára biztosíthatnák azok megfelelő kezelését, a Lamberet ugyanis tervei szerint – ily módon is hozzájárulva a felelős körkörös gazdasághoz – az akkumulátorok újrafelhasználásáról, illetve újrahasznosításáról is gondoskodhatna.

A Lamberet Energy hálózatba kapcsolt rendszerei segítségével az ügyfeleknek nyújtott többletérték az üzemelési adatok folyamatos nyomon követésére is kiterjedhet, ezzel a hűtőjárművek számára teljes élettartamuk során a lehető legnagyobb hatékonyságot biztosítva. A technológia megfelelő adaptálása azonban a tervek szerint korántsem érne véget a jármű kiszállításával, a Lamberet ugyanis üzemi korlátaik elemzése, a rendszer-optimalizáció és az ideális használatot szolgáló proaktív karbantartás során is támogatná ügyfeleit.

Kontrollált és megvalósítható energiaátmenet

A Lamberet Energy megbízható és gazdaságilag megvalósítható technológiákkal kínál konkrét megoldást a hűtött szállítás ágazatának fokozatos és kontrollált energiaátállása szolgálatában. A Lamberet újdonságai utólag is beépíthetők, a fuvarozók így az új járművek jelentős beruházásai nélkül is korszerűsíthetik flottájukat. A Lamberet Energy az igényekre szabott, skálázható megoldásaival a hűtött szállítással foglalkozó vállalatok a versenyképességük megőrzése mellett felelhetnek meg a klímaváltozás kihívásainak, mivel az intelligens, moduláris akkumulátorblokkok a tiszta, csendes és nagy teljesítményű hűtött szállítás optimális koncepciójával szolgálnak. A rendszer harmonikus összhangban áll a vállalat 2035-ig megfogalmazott, hosszú távú fenntarthatósági célkitűzéseivel is, amelyek a hűtött szállítás láncolatának biztonsága mellett segítik elő az ágazat szénlábnyomának csökkentését.

A Lamberet a vállalati társadalmi felelősségvállalás mellett is elkötelezett, ennek kapcsán öt kulcsfontosságú – az irányítási, a környezetvédelmi, a szociális, a társadalmi és a gazdasági – területre összpontosít. A vállalatcsoport célja, hogy 2040-re elérje a szén-dioxid-semlegességet, például olyan konkrét kezdeményezésekkel, mint napelemek telepítése, valamint bizonyos berendezések és anyagok környezetkímélő újrafelhasználása.

A Lamberet Energy ajánlatának köszönhetően a hűtött szállítások nagymestere, az SR2 félpótkocsi még jobban felkészült a jövő kihívásaira is. Ennek köszönhetően a Delta-Truck ügyfelei mind az új beszerzéseik, mind a meglévő járműveik korszerűsítése során egy újabbat léphetnek a tisztább szállítmányozás felé vezető úton. Ám ezzel még mindig nem ért véget a Lamberet újdonságainak sora, a következő részben a kisáruszállítók és furgonok számára kínált hűtött szállítási megoldásokat tekintjük át.





Megosztom másokkal

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!

Újabb mesterek újabb különleges feladatokra

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Könnyű eszköz nehéz munkára

Aligha vitatná bárki, nehéz kenyér a konténerezés. Embert, vontatót és pótkocsit is igencsak próbára tesz a kikötői daruk és a vágányrengetegek közepén sürgölődő átrakók világa. A Delta-Truck Kft. kínálatában immár két évtizede szereplő Kögel márka konténerszállító félpótkocsicsaládjának új tagja, a Port 20 azonban a szó szoros értelmében is „könnyedén” abszolválja a húszlábas konténerek szállításának feladatát.

Sajtóközlemény

2025. április 17. A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon