2016-ban a Volkswagen-csoport vált a világ legnagyobb gépjárműgyártójává

Négy éven keresztül a Toyota birtokolta a világ legnagyobb gépjárműgyártója címet, ám 2016-ban a Volkswagen-csoport megszerezte ezt. A német vállalatóriás életében ez az első alkalom, hogy a képzeletbeli dobogó első helyén végzett.

Közzétéve:

2015 végén a magyar és a nemzetközi sajtó is a Volkswagen dízelbotrányától volt hangos, ám úgy tűnik, hogy a károsanyag-kibocsátási értékek manipulálása nem vette el a vásárlók kedvét a német vállalatcsoport márkáitól. Sőt! A tavalyi év világszintű értékesítési eredményeivel a Volkswagen-csoport letaszította a trónról az azt négy éve elfoglaló Toyotát. A VW a hozzá tartozó összesen 12 márkával 10,31 millió gépjárművet értékesített világszerte, szemben a 10,175 milliós darabszámot elérő Toyotával. Mindkét járműgyártó értékesítése nőtt 2015-höz képest, a német vállalat 3,8, míg a japán gyártó 0,2 százalékkal növelte darabszámait. A Volkswagen eredményeinek ilyen látványos mértékű javulása leginkább a kínai kereslet növekedésének köszönhető.





Megosztom másokkal

Innováció minden téren

Zajlik az élet az Isuzu háza táján – a Delta-Truck Kft. által forgalmazott, illetve a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márka vezetői, tervezői és gyártástechnológusai jól láthatóan nem vesztegették az időt az elmúlt hónapok során. Innovatív fejlesztőmunkájuk meghozta gyümölcsét, legyen szó fenntartható alapanyagok használatáról, korszerű technikák átvételéről vagy éppen a márka nemzetközi jelenlétének további bővítéséről.

Generációváltás

GEN2 – félreérthetetlenül adta a Ford Trucks a szakma és a nagyközönség tudtára, hogy új nemzedékében mutatkozik be népszerű F-MAX sorozata. A Magyarországon a Delta Truck Kft. által forgalmazott járműcsalád mind hajtásrendszerében, mind pedig megjelenésében és kényelmében megújulva, illetve számos újdonsággal gazdagodva érkezik a piacra.

Delta-Truck ismét a MagyarBrands díjazottjai között

A Delta-Truck cégcsoport 2025-ben ismét elnyerte a MagyarBrands „Kiváló Üzleti Márka” díjat. A független szakmai zsűri döntése alapján a Delta-Truck azon magyar vállalatok közé tartozik, amelyek hosszú távon is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, és meghatározó szereplői a hazai üzleti életnek.

Innovációval és bővüléssel a jövő útján

Csupa jó hír érkezett a Broshuis háza tájáról! Ezzel pedig a Delta-Truck Kft. ügyfeleinek is, hiszen immár több mint másfél évtizede kínáljuk partnereinknek a nehézvontatás és a konténerszállítás speciális igényekre készülő félpótkocsijait – mégpedig az egyik legnagyobb múltra visszatekintő gyártó magyarországi importőreként!

Önállóan az autópályán

Illusztris társaságban folytatja intenzív fejlesztőmunkáját az automatizált vezetés területén a Delta-Truck Kft. által is forgalmazott Isuzu. A japán high-tech szektor kiválóságaiként – két japán minisztérium megbízásából – négy technológiai vállalat indíthatott közúti teszteket nehézkategóriájú tehergépkocsik négyes szintű önvezetési rendszereinek vizsgálatára. A nagyszabású projekthez járműgyártói oldalról negyedmagával társult a VIARENT kínálatában is népszerű Isuzu.