Villanyos Vito

Öt pontból álló stratégiát dolgozott ki a Mercedes-Benz a tisztán elektromos hajtású kishaszonjárművekkel végzett áruszállítás elterjedésének elősegítésére. A stratégia első kézzel fogható gyümölcse az eVito, amely már megrendelhető a csillagos gyártótól, első példányai pedig az idei év második felében érkeznek meg az ügyfelekhez.

Közzétéve:

Igen vonzó paraméterekkel csábítja helyileg nulla károsanyag-kibocsátású és minimális zajszintű áruszállításra leendő tulajdonosait, illetve gépkocsivezetőit a Mercedes-Benz eVito. Villanymotorja 84 kilowatt, azaz 114 lóerő teljesítményű, forgatónyomatéka pedig 300 newtonméter, ami kedvező menetdinamikát ígér. Akkumulátorcsomagjának kapacitása 41,4 kilowattóra, amellyel körülbelül 150 kilométer hatótávolságot biztosít. Számos alkalmazás esetén ennyi elegendő is az üzemeltetőknek. Az ügyfelek egyébként a megrendeléskor választhatnak, hogy a jármű legnagyobb sebessége 80 kilométer/órában legyen korlátozva, ami energiatakarékosabb üzemelést jelent vagy 120 kilométer/óra tempóval is roboghasson az elektromos furgon kisebb hatótávolság mellett. A gyártó mindemellett nem titkolja, hogy tartósan hideg időjárás, illetve teljes terhelés esetén száz kilométerre is csökkenhet a hatótáv.

Eleinte az eVito két változatban áll rendelkezésre. A rövidebb kivitel 5,14 méter, míg a hosszabb tengelytávolságú 5,37 méter hosszú. Mindkettőre egyformán igaz, hogy a raktérből semennyi helyet sem foglal el az akkumulátorcsomag, ugyanis a padló alá építik be, így a raktérfogat elérheti a 6,6 köbmétert. A legnagyobb hasznos teherbírás pedig 1073 kilogramm lehet 3,2 tonna legnagyobb megengedett össztömeg mellett.

Az eVito persze nem az első teljesen elektromos kishaszonjármű a Mercedes-Benz kínálatában. A 2010-ben bemutatott Vito E-Cell 36 kilowattóra kapacitású akkumulátoraival és 60 kilowatt, azaz 82 lóerő teljesítményű villanymotorjával 80 kilométer/órában korlátozott legnagyobb sebesség mellett körülbelül 130 kilométert mehetett egyetlen feltöltéssel. A 900 kilogramm hasznos teherbírású furgonokból 2010 végéig száz példány talált gazdára Berlinben és Stuttgartban.

A csillagos márka kínálatában az elektromos kishaszonjárművek új generációját képviselő eVito után a Sprinter kap elektromos hajtást 2019-ben, majd a Citan következik. Eközben a Mercedes-Benz 500 millió eurót fektet be 2020-ig a fenntartható mobilitás kutatásába, hiszen ma a városiasodás rohamosan növekvő üteme mellett ez kulcsfontosságú szerepet játszik.

Forrás: rollingtons.hu





Megosztom másokkal

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!

Újabb mesterek újabb különleges feladatokra

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Könnyű eszköz nehéz munkára

Aligha vitatná bárki, nehéz kenyér a konténerezés. Embert, vontatót és pótkocsit is igencsak próbára tesz a kikötői daruk és a vágányrengetegek közepén sürgölődő átrakók világa. A Delta-Truck Kft. kínálatában immár két évtizede szereplő Kögel márka konténerszállító félpótkocsicsaládjának új tagja, a Port 20 azonban a szó szoros értelmében is „könnyedén” abszolválja a húszlábas konténerek szállításának feladatát.

Sajtóközlemény

2025. április 17. A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon