Új korszak előfutára?

Igen nagy ígéreteket tett a prémiumkategóriás villanyautóiról híres amerikai Tesla: két éven belül piacra dob egy 800 kilométer hatótávolságot kínáló, akkumulátorokról üzemelő elektromos nyerges vontatót.

Közzétéve:

Szó szerint maga mögött kívánja hagyni a konkurenciát a Tesla nyerges vontatója! Teljes terheléssel húsz másodperc alatt gyorsul 97 kilométer/óra sebességre, és még 36,3 tonna összgördülőtömeggel is 105 kilométer/órával mássza meg az ötszázalékos emelkedőket. A tengerentúlon egy hagyományos dízelmotoros szerelvény ugyanezeket a mutatványokat egy perc alatt, illetve mindössze 72 kilométer/óra tempóval teljesíti. Ez a különbség már önmagában hatalmas előnyt jelent a szállítás átlagsebességének növelésével. Ám ennél is fontosabb, hogy a Tesla ígéretei szerint mindezt gazdaságosan biztosítja majd vontatójuk. A belső égésű motor és a hozzá tartozó bonyolult hajtáslánc elhagyása növeli a hatékonyságot és csökkenti a karbantartási igényt. Az akkumulátorok és a villanymotorok tervezett élettartama 1,6 millió kilométer! Így az akkumulátoros vontató kilométerre vetített üzemeltetési költsége húsz százalékkal kisebb a dízelmotoros vontatókénál. Három egymás mögött konvojban közlekedő Tesla esetén pedig 45 százalékot is meghaladó megtakarítás érhető el. Ezek után nem csoda, ha azt ígérik, hogy a nagyobb bekerülési ár ellenére is két éven belül megtérül a jármű.

Természetesen nemcsak az üzemeltető, a járművezető számára is előnyös, hogy igencsak gyorsan felveszi a forgalom ritmusát a négy villanymotorral hajtott vontató. Ráadásul sebességváltó híján a gyorsulás végig egyenletes, a vezetés kifinomult élményt biztosít. Arról nem is beszélve, hogy lassulás tekintetében is előremutató: az energia-visszatáplálás a mozgási energia 98 százalékát visszanyeri. Összességében maga a vezetés is lényegesen egyszerűbb mutatvány a megszokottnál, hiszen autópályán képes részlegesen automatizáltan közlekedni. A középre helyezett járművezetői munkahelyet mindössze a legszükségesebb fizikai kezelőszervek és két hatalmas érintőképernyő jellemzi.

A hír elején kicsit csaltunk, hiszen a 803 kilométer hatótávolságot a nagyobb akkumulátorpakk ígéri, a kisebb csomaggal 483 kilométer teljesíthető. Ezt azonban érdemes összehasonlítani az USA szállítási statisztikáival: a közúti árufuvarozásban a teljes éves árumennyiség 78 százalékát 398 kilométernél rövidebb távolságon, 56 százalékát pedig nyolcvan kilométeren belülre szállították. A hatótávolságot ráadásul gyorsan „kibővíthetik” a Tesla napenergiával táplált gyorstöltő hálózatával. A fuvarvállalatok telephelyein és a forgalmas utak mentén kiépítendő Megacharger állomások 30 perc alatt 640 kilométerre elegendő energiával töltik fel az akkumulátort.
Ez alapján mind az üzemeltetők, mind a járművezetők számára igazán vonzó alternatívát jelent a legkorábban két év múlva gyártásba kerülő Tesla nyerges vontató. Készülhetünk a jövőre? Felkészültünk a jövőre?

Forrás: Rolling Tons magazin, www.rollingtons.hu

 





Megosztom másokkal

A Ford Trucks európai sofőrképzési programot indít a Drivolutionnal együttműködve

A Ford Trucks újabb mérföldkőhöz érkezett: stratégiai együttműködésre lépett a belga Drivolutionnal, hogy közösen indítsanak el egy egész Európára kiterjedő, hiánypótló sofőrképzési programot. Az innovatív kezdeményezés célja, hogy a sofőrök és flottamenedzserek olyan tudást kapjanak, amellyel a lehető legtöbbet hozhatják ki járműveikből, miközben üzemanyagot spórolnak és növelik a hatékonyságot.

(Még mindig) nem ismernek lehetetlent

Újabb izgalmas összeállítással jelentkezünk a Broshuis ügyfeleinek kiszállított speciális pótkocsikról. A kampeni tervezők ezek révén is igazolták, hogy aligha ismernek lehetetlent. Ezúttal is nagy szakértelemmel és tapasztalattal, mi több elegánsan abszolválták a legkülönlegesebb kihívásokat. A frappáns, olykor bravúros műszaki megoldásoknak a márka alapításának 140. évfordulója kölcsönöz különleges aktualitást.

140 éves a Broshuis!

Emberöltőkben mérhető, nagy idő – még 1885-ben kötelezte el magát a Broshuis a különleges szállítmányozás biztonsága, minősége és innovatív fejlesztése iránt. Az idei év így kerek születésnap a vállalat történelmében, amely alapítása immár 140. évfordulóját ünnepli!