Új járművel támogatja a Vérlovagokat a Delta-Truck / VIARENT cégcsoport

Újabb példája született annak, hogyan tud a vállalati szféra valódi társadalmi ügyek mellé állni: a Delta-Truck / VIARENT cégcsoport egy korszerű Ford Focus gépjárművel támogatta a Vérlovagok civil szervezet munkáját, amely elengedhetetlen szerepet játszik a sürgősségi vérszállításban Magyarországon.

Közzétéve:

Az új jármű segíti a szervezetet abban, hogy a vérkészítmények minden időjárási körülmények között, gyorsan és biztonságosan eljuthassanak a kórházakba – és így emberéleteket menthessenek. A Vérlovagok egy egyedülálló civil kezdeményezés, melynek önkéntesei motorral és autóval szállítanak sürgősségi vérkészítményeket. A most átadott jármű különösen télen, esőben vagy nehezebb közlekedési körülmények között jelent komoly segítséget számukra.

Páll Zsombor, a Viarent Light Üzletágának ügyvezetője az ünnepélyes átadáson elmondta:

A Vérlovagok támogatása számomra szívügy, hiszen közel áll hozzám mind a motoros közösség, mind a véradás ügye. Fél éve még csak egy ötlet volt, ma pedig itt állunk egy olyan jármű mellett, amely kézzelfoghatóan segíti majd a munkájukat. Az volt a célunk, hogy a Vérlovagoknak ne kelljen esőben vagy hóban mindig két keréken közlekedniük – ezzel az autóval rugalmasabban, biztonságosabban tudják végezni az önkéntes feladatukat. Bízom benne, hogy másokat is inspirálunk ezzel a lépéssel. És bíztatunk mindenkit arra is, hogy adójuk 1%-ával támogassák a szervezet munkáját.

A jármű nemcsak tárgyi segítséget jelent, hanem szimbolikus értékkel is bír. Minden új jármű egy újabb „ló” a modern lovagok alá, hogy gyorsabban, biztonságosabban juthassanak el azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Pribil Sándor, a Magyar Véradó Szövetség elnöke és a Vérlovagok alapítója így fogalmazott:
Hatalmas köszönettel tartozunk a Delta-Truck / VIARENT cégcsoportnak – nemcsak azért, amit adtak, hanem azért is, ahogyan adták. Az különösen sokat jelent számunkra, hogy nemcsak mi kopogtattunk az ajtajukon, hanem ők is aktívan keresték a lehetőségét annak, hogy segíthessenek. Ez a fajta proaktív támogatás ritka, és számunkra megerősítést jelent: jó úton járunk.

Ez az autó nemcsak a Vérlovagoknak szól – sokkal több ennél. Ez az adomány azoké az embereké, akikhez nap mint nap eljuttatjuk a vérkészítményeket. Minden egyes megtett kilométer, minden perc, amit ezzel a járművel megnyerünk, valakinek az életét jelentheti. Nem egyszerűen egy autót kaptunk – hanem egy újabb fogaskereket a rendszerünkbe. Egy olyan gépezetbe, ahol mindenki – az orvos, a véradó, az önkéntes – fogaskerékként mozog, és együtt működteti az egészet. Ezért is olyan különleges ez az együttműködés.

A Delta-Truck / VIARENT támogatása egy olyan példamutató együttműködés, amely túlmutat az eszközadományozáson: társadalmi érzékenységet, hosszú távú gondolkodást és valódi cselekvést jelent. Mert életet menteni – közös ügy.





Megosztom másokkal

140 éves a Broshuis!

Emberöltőkben mérhető, nagy idő – még 1885-ben kötelezte el magát a Broshuis a különleges szállítmányozás biztonsága, minősége és innovatív fejlesztése iránt. Az idei év így kerek születésnap a vállalat történelmében, amely alapítása immár 140. évfordulóját ünnepli!

Az Interstate királya

Tengerentúli márkájával sem kevésbé sikeres a Daimler Truck, mint a VIARENT kínálatában is nagy népszerűségnek örvendő Mercedes-Benz Actros sorozatával. A két óceán között ívelő, soksávos aszfaltcsíkok szolgálnak az amerikai freewayvilág egyik csúcsragadozója, a Freightliner Cascadia fő vadászterületéül.

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!