Szállító szamuráj

Megbízható japán technika Nippon karakteres stílusában? Korántsem egzotikum, hazai útjainkon sem. Hivatalos márkakereskedőként a Delta-Truck Kft. már 2015 óta forgalmaz Isuzu tehergépjárműveket. Az öt modellsorozat alkotta hazai kínálat legnagyobb tagja az F-széria, amely szülőhazájában Forward néven szerepel a palettán. Jól érzékeltetik a márka sokoldalúságát a szigetország piacán bemutatott, az ott eddig kínált 15 tonnát jelentősen meghaladó, akár 22 tonna megengedett össztömegű modellváltozatai.

Közzétéve:

Budapesti és szigetszentmiklósi telephelyein az Isuzu csaknem teljes teherautó-palettáját felvonultatja a Delta-Truck Kft. A kínálat gerincét a japán piacon Elf néven kínált típus adja, amely számos nemzetközi piacon több különböző jelzéssel fut. Ezek a járművek mifelén a 3,5 tonna megengedett össztömegű M-, L- és N-szériától az akár 7,5 tonna össztömegű P-családig tartanak. A „nagyfiúkat” egy másik termék, a 11 és 14 tonna közötti össztömegvariációkat kínáló F-sorozat képviseli.

Utóbbi a felkelő nap országában a márkafilozófiáról is sokat sejtető Forward név alatt hódít, de világszerte kedvelt a teherautó-vásárlók körében. A 2023-ban kívül és belül, illetve kényelmében, biztonságában és gazdaságosságában egyaránt széleskörűen megújult F-sorozat különösen Ázsiában és Ausztráliában a helyközi szállítás, a városi terítőfuvarozás és a legkülönfélébb építőipari alkalmazások népszerű modellje.

Felfelé tör

Az Isuzu most az ottani és eddigi legnagyobb 15 tonnát is meghaladó, 16, 20 és 22 tonna megengedett össztömegű változatokkal bővíti Japánban új Forward modellcsaládját. A legfiatalabb nagy testvérek hajtásáról az Isuzu és a Cummins közös fejlesztésében született új, soros hathengeres motor gondoskodik. A két vállalat között 2019 májusában jött létre a megállapodás, amely új generációs hajtásrendszerek gyors és hatékony fejlesztését célozza. Az egész világra kiterjedő együttműködés a nehéz-teherautók kisebb teljesítményű dízelhajtásaira szól. Ennek első gyümölcseként szerelhetik az új fejlesztésű DB6A erőforrást a Forward sorozat új össztömegvariációiba. Új változataival tehát teljessé vált az Isuzu megújult Forward családja, amelynek tagjaiból évente összesen mintegy 16 ezret terveznek értékesíteni a japán piacon.

Fontos fejlesztések

A 6690 köbcentiméteres, soros, hathengeres DB6A motor bőséges, 220 kilowatt (300 lóerő) maximális teljesítményt kínál, míg forgatónyomatéki karakterisztikája 1081 newtonméternél éri el csúcsát. Az új erőforrás nagy erénye, hogy saját tömege jóval a hagyományos hathengeres motoroké alatt marad. A DB6A aggregát a 19,9 tonna össztömegű modellben a jól bevált, kilencfokozatú Smoother-Fx automatizált sebességváltóhoz csatlakozik. A Forward család új tagjainak alvázát is átdolgozták, immár egységesítve alapkonstrukciójukat a tengerentúli modellekével. Módosították a tengelytávot is, hogy a lehető legnagyobb hasznos teherbírás mellett alakíthassanak ki optimális tömegeloszlást az első és a hátsó tengely között.

Semmi mással össze nem téveszthető karaktere jegyében egyéni stílusú lökhárító és fényszórók kölcsönöznek még dinamikusabb megjelenést az új Forward modelleknek. Az üzemidő maximalizálását szolgáló, hálózatba kapcsolt Preism szolgáltatás a DB6A motorral szerelt modellekhez is elérhető. Noha a megnövelt össztömegű változatok egyelőre csak a japán piacon állnak rendelkezésre, egyértelműen jelzik: az Isuzu a nehézkategóriában is otthonosan mozog! A Delta-Truck széles kínálatában elérhető modellekkel idehaza is számtalan feladatra kínálunk megoldást, forduljon munkatársainkhoz bizalommal.

 





Megosztom másokkal

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!

Újabb mesterek újabb különleges feladatokra

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Könnyű eszköz nehéz munkára

Aligha vitatná bárki, nehéz kenyér a konténerezés. Embert, vontatót és pótkocsit is igencsak próbára tesz a kikötői daruk és a vágányrengetegek közepén sürgölődő átrakók világa. A Delta-Truck Kft. kínálatában immár két évtizede szereplő Kögel márka konténerszállító félpótkocsicsaládjának új tagja, a Port 20 azonban a szó szoros értelmében is „könnyedén” abszolválja a húszlábas konténerek szállításának feladatát.

Sajtóközlemény

2025. április 17. A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon