Szabványosított igények

Kereken húsz FlexiUse felépítménnyel felvértezett Kögel Cargo félpótkocsival bővítette flottáját az észak-spanyolországi Isatir fuvarozóvállalat.

Közzétéve:

Habár első alkalommal választottak a burtenbachi járműgyártó palettájáról, a most beszerzett húsz pótkocsival gyarapodott járműparkjukban immár minden ötödik járművet Kögel embléma díszíti. Az Isatir számára a járművek kiemelkedő minőségén túlmenően az is fontos, hogy a lehető legsokoldalúbban bevethetők legyenek. Hiszen kizárólag így tudnak megfelelni a különböző ágazatokban szorgoskodó ügyfeleik elvárásainak.

Határtalan stabilitás

Döntésükhöz jelentősen hozzájárult, hogy a FlexiUse felépítményű félpótkocsik a spanyol piacon egyedüliként, kiegészítő alumíniumlécek nélkül is teljesítik az EN 12642-XL szabvány előírásait. Utóbbi nem más, mint a közúti járművek rakománybiztonsági tanúsítványa, ami L, illetve XL kóddal jelöli a járművek falszerkezeti szilárdságát. Értelemszerűen azok tanúsítanak nagyobb ellenállást a rakomány elmozdulásával szemben, amelyek kiérdemelték az XL jelölést.

A szabvány pontosan előírja, hogy a homlokfalnak, valamint raktérfalaknak a rakomány mekkora nyomóerejének kell, akár extrém helyzetekben is, ellenállniuk. Általában ezeknek a feltételeknek úgy tudnak megfelelni a gyártók, hogy alumíniumlécekkel megerősítik az oldalfalakat. Azonban erre a Kögel FlexiUse felépítmény esetén nincs szükség. Az Isatir kérésére az erősített szerkezetű oldalsó függönyponyva sűrű szövésű anyagból készült és a ponyvafeszítőket a külső vázkeretre rögzítették. Az igény esetén mindkét irányba eltolható rolótető pedig jelentősen megkönnyíti a darus rakodást.

 

Minőségi sokoldalúság

A robusztus Kögel Cargo FlexiUse félpótkocsik speciális, két- vagy háromtengelyes futóműve lehetővé teszi, hogy különböző nyeregmagasságú vontatókkal is kapcsolatot teremthessenek. Egyúttal a tető magassága 200 milliméteres tartományban állítható, ezzel segít kiegyenlíteni a különböző kapcsolási magasságokat, hogy a félpótkocsi még véltelen se lépje túl a közúton megengedett legnagyobb méreteket.

A Cargo FlexiUse stabil, nagy torziós merevségű, hegesztett létraváza a pontszerű terheléseknek is ellenáll. Emellett a Kögel közismerten a korrózió elleni küzdelem éllovasa. A német gyártó munkatársai addig nem tudnak nyugodt szívvel hátradőlni avítt karosszékükben, forró kakaót szürcsölve és Bach kantátákat hallgatva, amíg nem tettek meg minden tőlük telhetőt a rettegett rozsda ellen. Így nem meglepő, hogy a FlexiUse felépítményű Cargo félpótkocsik is kataforetikus merítő felületkezeléssel (KTL) védekeznek a barna pestis ellen. Azonban a Kögel biztosra akart menni, ezért mindezt kiegészítették nanokerámiás felületkezeléssel.

Így sikerült annyira ellenállóvá varázsolniuk a pótkocsik alvázát, mint tűzihorganyzással, azonban annál jóval környezetkímélőbben. Ennek megfelelően tíz év garanciát vállalnak az alváz átrozsdásodása ellen. A Kögel Cargo FlexiUse ezenkívül további opciókkal tehető még sokoldalúbbá, hiszen a kombinált közúti-vasúti szállításra alkalmas változatot is kínál. Sőt, az ágazatspecifikus alkalmazásoknak is nagymestere, többek között acél-, papír- vagy italszállításra kihegyezett variánsokban is megrendelhetik a magyarországi képviselet, a Delta-Truck ügyfelei.





Megosztom másokkal

Szabványosított igények

Kereken húsz FlexiUse felépítménnyel felvértezett Kögel Cargo félpótkocsival bővítette flottáját az észak-spanyolországi Isatir fuvarozóvállalat. Habár első alkalommal választottak a burtenbachi járműgyártó palettájáról, a most beszerzett húsz pótkocsival gyarapodott járműparkjukban immár minden ötödik járművet Kögel embléma díszíti. Az Isatir számára a járművek kiemelkedő minőségén túlmenően az is fontos, hogy a lehető legsokoldalúbban bevethetők legyenek. Hiszen kizárólag … Continued

Süllyesztett rakfelület, emelkedett hatékonyság

Jelentős fejlesztést eszközölt járműpalettáján a speciális szállítmányoknál használt pótkocsik legrégebbi, egyben egyik legnagyobb szakértője, az 1885-ben alapított Broshuis. A mélyágyas, valamint síkágyas félpótkocsik után a lesüllyesztett rakfelületű, kényszerkormányzású hátsó tengellyel felvértezett trélereket is felfrissítették.

Az idő pénz!

Jelen esetben szó szerint igaz ez a mondás, hiszen aktuális akciónk keretében most a teljes 2024-as lízingdíjat átvállaljuk Öntől! Érdemes tehát gyorsan dönteni, ugyanis valóban minden nap számít. Minél korábban gazdagítja flottáját egy Ford Trucks nyerges vontatóval, annál többet takaríthat meg szilveszterig!

Újabb premier a Ford Otosantól Törökországban: Autópályára szánt 4. szintű vezetésautomatizáló rendszer

Abdulkadir Uraloğlu közlekedési és infrastrukturális miniszter a teszt idejére egy a forgalom elől elzárt autópályaszakaszon, az ICA által épített Yavuz Sultan Selim (Vitéz Szelim szultán) hídon és az Északi körgyűrűn tette próbára a 4. szintű autonóm vezetési technológiával felszerelt teherautót, amelyet elsőként Törökországban fejlesztett ki a Ford Otosan, az autóipar átalakításában élenjáró Ford Trucks nehézhaszonjármű … Continued

A Lamberet a 2024-es hannoveri IAA Transportation kiállításon – 3. rész

A Lamberet hannoveri megjelenéséről beszámoló cikksorozatunk harmadik részéhez érkeztünk. Ezúttal a hűtőfelépítmények specialistájának a belső égésű motorral felszerelt, illetve tisztán elektromos kisáruszállítók és furgonok számára kínált hűtős átalakítások, illetve hűtőfelépítmények választékát mutatjuk be. Innovatív 2024-es újdonságai révén a Lamberet számos járműgyártó standján képviseltethette magát.