Nagyvárosi oroszlán

Hazánkban is egyre több városban szolgálják MAN Lion’s City buszok a közösségi közlekedést. A sikeres típus közel két évtized után teljesen új generációval folytatja pályafutását. Az új városi MAN haszongépjárművet kívül-belül számos innovatív megoldással látták el.

Közzétéve:

Idén tavasszal bemutatkozott a tiszta lapról indulva megtervezett MAN Lion’s City, amely a tavaly megjelent új MAN Lion’s Coach távolsági busz korszerű formavilágát követi. A fényszórók karakteres, LED-es fénycsíkja tölti be a nappali menetvilágítás szerepét, újdonságként pedig a tompított és a távolsági fényszórók is választhatók LED-technológiával. Az MAN márka teherautóiról ismerős fekete orrpanel és oroszlános emblémával ellátott, krómozott díszléc is az új Lion’s City meghatározó eleme. Az oldalablakok alsó vonalát mélyre húzták a tervezők, míg a borítópaneleket több részre osztották, hogy sérülés után olcsóbban cserélhetők legyenek. A jármű hátulján az okostelefonok világát idéző, nagy fekete panel reklámfelületnek is kiváló, a hátsó lámpák pedig szériában LED-esek. A megújult forma mögött innovatív tartalom húzódik. A fejlesztők új anyagokat és gyártási eljárásokat vezettek be, ezáltal a karosszéria egyszerre könnyebb és merevebb az eddiginél.

Vonzó utastér

Az új ajtók tíz centiméterrel szélesebbek, így gyorsabb és kényelmesebb fel-, illetve leszállást biztosítanak, valamint gyorsabban és simábban működnek. Ráadásul mindegyik ajtó pneumatikus vagy elektrohidraulikus mozgatással is rendelhető. Az utasteret elegáns színek, viszonylag sok matt fémfelület és igényes műanyagok uralják, valamint a kivitelezési minőség is kiváló. Sőt, olyan megoldások is rendelkezésre állnak, mint a famintázatú padló, a fényáteresztő csuklóharmonika és a változtatható színű LED-es rejtett hangulatvilágítás.

Áttervezett munkahely

A VDV-szabványnak megfelelően a vadonatúj műszerfal egy része a műszerpanellel és a legfontosabb kapcsolókkal a kormányoszloppal együtt állítható, ezenkívül a többi kapcsolót, illetve kezelőelemet is praktikusabban rendezték el. Így például a sebességváltó forgókapcsolója magasra és a kormánykerékhez közel, könnyen elérhető helyre került. Kár, hogy multifunkciós kormánykerék még mindig nem rendelhető és a műszerpanel sem korszerűsödött. Az oldalsó konzolon viszont italtartót és USB-csatlakozót is kialakítottak, míg extraként zárható tároló és hálós újságtartó is rendelhető.

Méretcsökkentés

A gépészetet sem hagyták érintetlenül. A jól ismert D20-as erőforrást a teljesen új fejlesztésű, soros, hathengeres, kilencliteres D15-ös váltotta fel, amely 280, 330 és 360 lóerős teljesítményszinteket kínál. Az erőforrás kipufogógáz-visszavezetés nélkül, csak SCR-rendszerrel és részecskeszűrővel teljesíti a jövőre életbe lépő Euro VId normát. Továbbá a D15-ös motor egyetlen fix geometriájú turbófeltöltővel működik, ami a saját tömeg és a megbízhatóság tekintetében is előnyösebb, mint a változó geometriájú vagy a kétlépcsős turbófeltöltés.

MAN hibrid modullal

A D15-ös motor opcióként az új MAN EfficientHybrid modullal is társítható, hogy még gazdaságosabb, tisztább és kényelmesebb üzemelést biztosítson. A lendkerékházban elhelyezett nyolc kilowattos villanymotor az önindítót és a generátort is kiváltja. A jármű megállásakor a dízelmotor rögtön leáll, majd a gázpedálra lépve újraindul. A lassításkor visszatermelt energiát a tetőn elhelyezett szuperkondenzátor tárolja el. Az MAN haszongépjármű-gyártó tesztjei alapján a hibrid rendszerrel akár 16 százalékos üzemanyag-megtakarítás is elérhető. A Lion’s City további fontos újítása a független első kerékfelfüggesztés. A típus új generációjának gyártása idén augusztusban kezdődik el az MAN lengyelországi, starachowicei üzemében.





Már 48 országban van jelen a Ford Trucks

A Ford Trucks a fontos piacokon való sikeres nyitás érdekében, amelynek célja a teljes európai jelenlét kialakítása, Dániával folytatja stratégiai növekedését. Közép-, Kelet- és Nyugat-Európa után a Ford Trucks a skandináv térséget veszi célba a dán piacra való belépéssel, amivel a márka 48-ra emeli a piacai számát.

Hozzáértő kezekben

Idén februártól már Szlovákiában is a Delta-Truck látja el a Kögel pótkocsigyártó importőri képviseletét. A márkával hazánkban már közel két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégcsoport kibővített szervizhálózattal, jól felkészült értékesítői csapattal és a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatásokkal igyekszik biztosítani a Kögel előkelő pozícióját a szlovák piacon.

Karitatív karácsony

Idén is folytatta hagyományos társadalmi felelősségvállalási programját a Delta-Truck / VIARENT cégcsoport. Ezúttal a rászoruló társadalmi rétegeket segítő Oltalom Karitatív Egyesült számára nyújtottunk át egy körülbelül félmillió forint értékű természetbeni adományt, amelyet leányvállalatunk, a VIARENT Kft. negyedmillió forint pénzadománnyal egészített ki.

Ford Trucks színekbe öltözött a Lánchíd

Nem túlzás történelmi pillanatnak nevezni egy híd életében a terhelési próbát. A Lánchíd esetében nem a mostani volt az egyetlen ilyen esemény, de a november 12-én lebonyolított teszt mind közül talán a legkomplexebb volt és ehhez a Ford Trucks is hozzájárult.