Magyar csillag

Teljesen új magyar autóbusz jelent meg a piacon egy olyan gyártótól, amely eddig csak buszok üzemeltetésével foglalkozott. Ám a vállalat zöldmezős beruházás keretében egy korszerű üzemet is felépített Debrecenben, stratégiai partnere a Mercedes-Benz, tervei között pedig egy komplett járműcsalád gyártásba állítása is szerepel. Íme, a Mercedes-Benz REFORM 500 LE.

Közzétéve:

Tavaly év végén az ITK Holding Zrt. és leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. bemutatta új autóbuszának első példányát. A magyar buszipar igen neves és tapasztalt szakembereinek közreműködésével kifejlesztett jármű, illetve gyártója mindenben megfelelt a Daimler szigorú előírásainak, így megkapta a jogot a Mercedes-Benz nevének, illetve emblémájának használatára, ami később jó belépőt jelenthet a nemzetközi piacokra is. Holott a 12 méter hosszú, háromajtós, alacsonybelépésű REFORM 500 LE városi típushoz csak a járóképes alvázat szállítja a csillagos gyártó. Ez Euro VI-os, 299 lóerős dízelmotort foglal magában, a légrugós futóművek pedig hetven milliméteres térdeplést tesznek lehetővé.

A magyar tervezésű és gyártású felépítmény burkolata kompozit és alumínium elemekből készül. Az ajtók elektromos működtetésűek, a városi modell ajtóképlete 2-2-1, az elővárosi változaté 1-2-0, míg a helyközi kivitelé 1-1-0. A most bemutatott városi modell korszerű, légkondicionált, akadálymentesített utasterében összesen 91 fő utazhat, 35-en ülve és 56-an állva. Az utastájékoztatásról 29 colos képernyő gondoskodik, amely a megállóhelyek kijelzésén kívül online reklámfelületként is használható. Ezenkívül kihangosítórendszerrel, biztonsági kamerarendszerrel, USB-töltőkkel és WiFi internetkapcsolattal is felszerelhető az utastér, sőt, elektronikus jegyrendszerrel is kompatibilissé tehető. A gépkocsivezető kényelmét többek között légrugós, kifordítható és szellőztethető vezetőülés, illetve külön vezérelhető légkondicionálás szolgálja. A távdiagnosztikai és járműellenőrző rendszer pedig számos korszerű funkcióval segíti a hatékony üzemeltetést.

Debrecenben a Mercedes-Benz REFORM 500 LE bemutatásával karöltve felavatták az újonnan épített gyárat is, amely egy oktatási-fejlesztési központnak és kísérleti üzemnek is helyet ad. A sorozatgyártás a tervek szerint idén tavasszal kezdődik el, első fázisban 250–300 új munkahelyet teremtve, évi háromszáz busz legyártását biztosító kapacitással. Később egy újabb fejlesztési és beruházási fázis eredményeként már 800 új munkahely jönne létre 150 ezer négyzetméteres területen, ami évente akár ezer jármű előállítását is lehetővé tenné.

Az ambiciózus gyártó célja egy tizenkét típusból álló termékcsalád kialakítása, amelyben nagy szerepet kapnának az elektromos hajtású autóbuszok is. A most bemutatott városi modell mellett elővárosi és helyközi változat, közepes padlómagasságú, két-, illetve háromtengelyes városközi típus, háromtengelyes turistabusz, 8–12 méteres elektromos városi autóbusz, 9–21 személyes, Mercedes-Benz Sprinteren alapuló minibusz, kilencszemélyes, Viano alapú mikrobusz, iskolabusz, valamint más elektromos járművek is szerepelnek a hosszabb távú tervekben. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy valóban egy új csillag jelent meg a magyar buszgyártók körében, amelynek fénye akár a nemzetközi színtérre is elérhet.

forrás: rollingtons.hu





Megosztom másokkal

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!

Újabb mesterek újabb különleges feladatokra

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Könnyű eszköz nehéz munkára

Aligha vitatná bárki, nehéz kenyér a konténerezés. Embert, vontatót és pótkocsit is igencsak próbára tesz a kikötői daruk és a vágányrengetegek közepén sürgölődő átrakók világa. A Delta-Truck Kft. kínálatában immár két évtizede szereplő Kögel márka konténerszállító félpótkocsicsaládjának új tagja, a Port 20 azonban a szó szoros értelmében is „könnyedén” abszolválja a húszlábas konténerek szállításának feladatát.

Sajtóközlemény

2025. április 17. A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon