Kamionnal teljesítve a világ legnehezebb raliversenye

2017. január 2. és január 14. között tartották a világ legnehezebb raliversenyének, a Dakar-ralinak a 39. szériáját. A közel két hét alatt a kamionnal induló versenyzők látványos csatákat vívtak a dobogós helyekért.

Közzétéve:

Idén sem a névadó város kontinensén rendezték meg a versenyt, ezúttal is Dél-Amerika adott otthont a viadalnak. A mezőny a paraguayi Asunciónból indult, a versenyzők a kilencezer kilométeres versenytáv során keresztülhajtottak Bolívián és végül Argentínában, Buenos Airesben haladhattak át a célkapun. A Dakar számai méltán varázsolnak el mindenkit: 316 járműben 491 versenyző 59 országból vágott neki a távnak, köztük 50 kamion is indult. A nézők és a versenyzők biztonságáról 22 ezer fős stáb gondoskodott. 190 ország 70 tévéállomása közvetítette a versenyt. Összesen 1 460 újságíró vett rész a rali tudósításában.

És, hogy miért vonz több millió nézőt évről évre a verseny? A válasz nagyon egyszerű: extrém körülmények között, nehéz terepen kell helytállniuk az indulóknak, ami kitartást és koncentrációt követel mindenkitől. Egészen az utolsó pillanatig, a célba történő megérkezésig semmi nincs eldöntve.

A leglátványosabb küzdelmet idén is a legnagyobb járművek, azaz a kamionok versenyének köszönhették a nézők. Ezek a több tonnás monstrumok teljesen máshogy viselkednek a terepen, homokdűnék között, mint a kisebb személyautók, vezetésükhöz komoly tudás, de ugyanakkor fizikai erőnlét is szükséges. A speciálisan megépített és az extrém terhelésnek ellenállóan átépített tehergépkocsik között szinte minden márkát megtalálhattunk. A 2017-es verseny végén a tavalyi győztes, az IVECO csapat nem tudta megvédeni bajnoki címét, így a dobogó harmadik helyére állhatott fel az orosz vetélytársak két KAMAZ kamionja mögé. A verseny szorosságát, a járművek és a versenyzők teljesítőképességének hasonlóságát mutatja, hogy az első és a harmadik helyezett versenyző között mindössze 39 perc időkülönbség volt az embert és gépet egyaránt próbára tevő kilencezer kilométer után.

Mi várható majd 2018 januárjában? Ugyanez: izgalom, látvány, por, dűnék, sziklák és hatalmas küzdelmek.





Megosztom másokkal

140 éves a Broshuis!

Emberöltőkben mérhető, nagy idő – még 1885-ben kötelezte el magát a Broshuis a különleges szállítmányozás biztonsága, minősége és innovatív fejlesztése iránt. Az idei év így kerek születésnap a vállalat történelmében, amely alapítása immár 140. évfordulóját ünnepli!

Az Interstate királya

Tengerentúli márkájával sem kevésbé sikeres a Daimler Truck, mint a VIARENT kínálatában is nagy népszerűségnek örvendő Mercedes-Benz Actros sorozatával. A két óceán között ívelő, soksávos aszfaltcsíkok szolgálnak az amerikai freewayvilág egyik csúcsragadozója, a Freightliner Cascadia fő vadászterületéül.

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!