Hűtős pótkocsik nagymestere

Kifejezetten hűtős felépítmények és pótkocsik fejlesztésére, illetve gyártására szakosodott a Lamberet, amely több mint félévszázados tapasztalattal büszkélkedhet ezen a területen. A francia gyártó így nem ismer lehetetlent, minden hűtős fuvarfeladatra optimális megoldást tud nyújtani ügyfeleinek.

Közzétéve:

Több mint nyolcvan évvel ezelőtt, 1935-ben kezdődött a Lamberet sikertörténete, amely 1965 óta több mint kétszázezer járművet gyártott. A vállalat az öt európai gyárában jelenleg már ezer főt alkalmaz, és évente hétezer pótkocsit értékesít negyven európai, észak-amerikai, közel-keleti és ázsiai országba. Termékeivel egy és száz köbméter raktérfogat között minden hűtős alkalmazásra optimális megoldást kínál, hiszen hűtőfelépítményes utánfutókat, kishaszonjárművekre és nagytehergépkocsikra szerelhető hűtőfelépítményeket, hűtős pótkocsikat és félpótkocsikat, valamint hűtős cserefelépítményeket is gyárt.

Könnyű, mégis jól szigetel

Habár a Lamberet igen sokszínű termékpalettával rendelkezik, minden gyártmányának közös ismérve a kis tömeg és a rendkívül jó hőszigetelés. Ez annak köszönhető, hogy a gyártó szendvicspaneljeinek fegyverzete fém helyett kompozitból készül, ami számos előnyt nyújt. A 16 százalékkal jobb hőszigetelési együtthatójukon túlmenően gyenge a hővezető képességük, ezáltal előnyösebbek többkamrás alkalmazásokhoz, jobban ellenállnak a sérüléseknek és nem korrodálnak.

Minden feladatra külön pótkocsi

A Lamberet további sajátossága, hogy koncepcionálisan minden hűtős alkalmazásra más-más modellt kínál. Így az akár 38 tonna műszakilag megengedett legnagyobb össztömegű, akár 95 köbméter raktérfogatú és 33, illetve két rakszinttel 66 raklap kapacitású SR2 félpótkocsik sokféle kivitellel szerepelnek a gyártó palettáján. A Green Liner modell a könnyített felépítésével csökkenti a szerelvény üzemanyag-fogyasztását, míg a Heavy Duty az erősített szerkezetével az elosztófuvarozással járó nagy igénybevételt is kiválóan tűri. A Super Beef modellt kifejezetten akasztott hús szállításához alakították ki, a Super Duplex két rakodási szintet kínál, a Pharmasafe+ pedig fokozott biztonságot nyújt gyógyszerszállításhoz. A Super City a két elektrohidraulikusan kormányzott tengelyével városi fuvarokhoz ideális, míg az X-City a kéttengelyes felépítésével és nagy bekormányzási szögű hátsó tengelyével különösen szűk városi környezetben is jól elboldogul. Nevükből következően a Rail>Road modellek vasúton is szállíthatók.

Üzemeltetői tapasztalatok

Mindezeknek a terméktulajdonságoknak, illetve előnyöknek köszönhetően hazánkban is egyre többen választják a Lamberet hűtős pótkocsikat. Például a 2009-ben alapított Szabo Frigo Cargo Kft., amelynek hűtős nemzetközi expressz áruszállítás az elsődleges profilja. A cég élelmiszereket, gyógyszereket, hűtést igénylő ipari ragasztókat, veszélyes anyagokat és robbanóanyagokat is szállít nemzetközi viszonylatban az Európai Unión belül. Flottájában kishaszonjárművek, hűtődobozos tehergépkocsik és nyerges szerelvények is szerepelnek. „Mintegy öt évvel ezelőtt szereztük be első Lamberet félpótkocsinkat próbaképpen, mivel kíváncsiak voltunk a szakmai körökben a hűtős pótkocsik specialistájának tartott márka termékeire. Előnyeik közül elsőként emelném ki a kedvező saját tömegüket, hiszen mintegy ötszáz kilogrammal könnyebbek a más márkájú félpótkocsijainknál. Továbbá a panelek fegyverzete műanyagból készül, azaz hőhídmentes, a sok opciónak köszönhetően pedig jól személyre szabhatók a járművek. A dupla rakszint és a válaszfal is kiváló, tartós kivitelezésű. Nem utolsósorban a pótkeréktartó a legjobb elhelyezésű a piacon, többek között ezért a gépkocsivezető kollégáink is kedvelik a Lamberet járműveket. Így ma már 12 Lamberet SR2 HD félpótkocsit üzemeltetünk” – nyilatkozta Szabó Zsolt, a Szabo Frigo Cargo Kft. ügyvezető igazgatója.





Megosztom másokkal

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!

Újabb mesterek újabb különleges feladatokra

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Könnyű eszköz nehéz munkára

Aligha vitatná bárki, nehéz kenyér a konténerezés. Embert, vontatót és pótkocsit is igencsak próbára tesz a kikötői daruk és a vágányrengetegek közepén sürgölődő átrakók világa. A Delta-Truck Kft. kínálatában immár két évtizede szereplő Kögel márka konténerszállító félpótkocsicsaládjának új tagja, a Port 20 azonban a szó szoros értelmében is „könnyedén” abszolválja a húszlábas konténerek szállításának feladatát.

Sajtóközlemény

2025. április 17. A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon