Harmadával takarékosabb!

Valójában semmilyen innovatív vagy egyedülálló műszaki megoldást nem tartalmaz a Volvo Trucks legújabb tanulmányszerelvénye, hanem csak a már ma is elérhető és könnyen megvalósítható technológiákat alkalmazza egy komplett rendszerként. Az eredmény mégis megdöbbentő: harminc százalékkal kisebb üzemanyag-fogyasztás, illetve károsanyag-kibocsátás.

Közzétéve:

Amikor közel két évvel ezelőtt megjelent a Volvo Trucks tanulmányszerelvénye, a Concept Truck, akkor elsősorban az áramvonalas megoldásaival és a csökkentett tömegével ért el jelentősen kisebb üzemanyag-fogyasztást. Nemrég azonban a Volvo Buses részleg autóbuszokkal szerzett tapasztalatain alapulva hibrid hajtáslánccal is kiegészítették a koncepciójárművet.

A Svéd Energiaügynökség és az Amerikai Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma által támogatott projekt keretében megszületett Volvo Concept Truck alapja a Volvo FH 420 modell a D13-as dízelmotor Euro VIc generációjával ellátva. A fejlesztők azonban aerodinamikai szempontból a teljes szerelvényt optimalizálták, vagyis a vontató hátsó és a félpótkocsi összes kerekét, valamint az alváz alját leburkolták, továbbá áttervezték a két jármű közötti rést áthidaló oldalsó légterelőket, illetve a hűtőlevegő áramlását. Ezenkívül jobban legömbölyítették a vontató orrát, lefedték a fellépőket, a visszapillantó tükröket pedig kamerákkal helyettesítették, míg a félpótkocsi hátuljára oldalra hajtható légterelő lapokat szereltek fel. Mindezek eredményeként jelentősen, negyven százalékkal mérséklődött a szerelvény légellenállása. Szintén hozzájárul a fogyasztáscsökkentéshez, hogy kis gördülési ellenállású gumiabroncsokkal látták el a teljes szerelvényt, valamint sikerült két tonnát lefaragni a vontató saját tömegéből.

Végül, de nem utolsósorban párhuzamos elvű hibrid hajtásláncot kapott a vontató. Ennek villanymotorja az egyszázalékosnál meredekebb lejtőkön és fékezés közben a mozgási energiát elektromos energiává alakítva visszatáplálja az akkumulátorokba. Majd ezt felhasználva sík szakaszokon, illetve enyhe emelkedőkön a villanymotor besegít a jármű hajtásába. Ehhez optimalizálták a domborzathoz előrelátóan igazodó I-See hajtásláncvezérlést is, így a jármű akár tíz kilométeren keresztül is tisztán elektromos üzemmódban haladhat.

Mindezek hatására jelenleg harminc százalékkal kisebb üzemanyag-fogyasztásnál tartanak a fejlesztők. A projekt végső célja azonban a fogyasztás felére csökkentése a távolsági fuvarozásban. Persze ez a tanulmányjármű egyelőre még nem áll az ügyfelek rendelkezésére, de bizonyos megoldásai folyamatosan jelennek meg a sorozatgyártású Volvo tehergépkocsikon.

Forrás: Rolling Tons magazin, www.rollingtons.hu





Megosztom másokkal

Innováció minden téren

Zajlik az élet az Isuzu háza táján – a Delta-Truck Kft. által forgalmazott, illetve a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márka vezetői, tervezői és gyártástechnológusai jól láthatóan nem vesztegették az időt az elmúlt hónapok során. Innovatív fejlesztőmunkájuk meghozta gyümölcsét, legyen szó fenntartható alapanyagok használatáról, korszerű technikák átvételéről vagy éppen a márka nemzetközi jelenlétének további bővítéséről.

Generációváltás

GEN2 – félreérthetetlenül adta a Ford Trucks a szakma és a nagyközönség tudtára, hogy új nemzedékében mutatkozik be népszerű F-MAX sorozata. A Magyarországon a Delta Truck Kft. által forgalmazott járműcsalád mind hajtásrendszerében, mind pedig megjelenésében és kényelmében megújulva, illetve számos újdonsággal gazdagodva érkezik a piacra.

Delta-Truck ismét a MagyarBrands díjazottjai között

A Delta-Truck cégcsoport 2025-ben ismét elnyerte a MagyarBrands „Kiváló Üzleti Márka” díjat. A független szakmai zsűri döntése alapján a Delta-Truck azon magyar vállalatok közé tartozik, amelyek hosszú távon is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, és meghatározó szereplői a hazai üzleti életnek.

Innovációval és bővüléssel a jövő útján

Csupa jó hír érkezett a Broshuis háza tájáról! Ezzel pedig a Delta-Truck Kft. ügyfeleinek is, hiszen immár több mint másfél évtizede kínáljuk partnereinknek a nehézvontatás és a konténerszállítás speciális igényekre készülő félpótkocsijait – mégpedig az egyik legnagyobb múltra visszatekintő gyártó magyarországi importőreként!

Önállóan az autópályán

Illusztris társaságban folytatja intenzív fejlesztőmunkáját az automatizált vezetés területén a Delta-Truck Kft. által is forgalmazott Isuzu. A japán high-tech szektor kiválóságaiként – két japán minisztérium megbízásából – négy technológiai vállalat indíthatott közúti teszteket nehézkategóriájú tehergépkocsik négyes szintű önvezetési rendszereinek vizsgálatára. A nagyszabású projekthez járműgyártói oldalról negyedmagával társult a VIARENT kínálatában is népszerű Isuzu.