Gyorsan sokat takarékosan

Két olyan újítást mutatott be nemrég a Kögel, amelyek még tovább fokozzák az üzemeltetés hatékonyságát. Egyrészt már az Euro Trailer félpótkocsikhoz is rendelhető a Kögel FastSlider gyorsponyvarendszer, másrészt átfogóan továbbfejlesztették a Kögel Trailer Axle pótkocsitengelyt.

Közzétéve:

Számottevő előnyöket kínál a fuvarozás hatékonysága terén a Kögel nemrég megszületett Novum generációjának Euro Trailer elnevezésű tagja. Ez a modell ugyanis a szokványos függönyponyvás félpótkocsiknál 1,38 méterrel hosszabb, így tíz köbméterrel nagyobb a raktere. Ennek köszönhetően térfogatáruk szállításakor akár tíz százalékkal is csökkentheti a nyerges szerelvény tonnakilométerre számított üzemanyag-fogyasztását és szén-dioxid-kibocsátását.

Gyors ponyvázás

Ez már önmagában is szép eredmény, azonban az Euro Trailer félpótkocsik termelékenysége még tovább fokozható a mostantól ezekhez is választható Kögel FastSlider gyorsponyvarendszerrel, amely jelentősen csökkenti a rakodások időigényét. Emellett jóval egyszerűbbé és biztonságosabbá teszi a gépkocsivezetők munkáját. A FastSlider esetében a beépített „minirakoncákkal” megerősített függönyponyvát rendkívül könnyű el- és visszahúzni, többek között az egyedi fejlesztésű, nagyon könnyen futó görgőknek köszönhetően. Ezek felül egy alumíniumsínben futnak, ezáltal emelhető tető esetén is használhatók, lent pedig a vázkeretre csavarozással rögzített acélprofil segíti a ponyva megvezetését. Így elhúzáskor a ponyva szoros hullámokban hajtogatódik össze. A jármű mindkét oldalára rendelhető FastSlider ponyva továbbra is biztosítja a külső vázkeret Vario-Fix rögzítési pontjainak és az áthelyezhető léctartó zsebeknek a használatát. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a FastSlider megoldással ellátott Euro Trailer modellek is megfelelnek a Daimler 9.5, illetve az EN 12642 XL rakományrögzítési szabványok előírásainak, így igen széles körűen alkalmazhatók az italszállítástól az autóiparig.

Új generációs tengely

A pótkocsik Novum generációjához nemrég megérkezett a bajor gyártó saját fejlesztésű és rendkívül sikeres Kögel Trailer Axle pótkocsitengelyének még tovább optimalizált generációja, a Kögel Trailer Axle Novum, vagyis a KTA Novum. Ez a költséghatékony, mérsékelt karbantartásigényű és igen megbízható tengely a csökkentett tömegű alkatrészeivel a szerelvény üzemanyag-fogyasztására, és ezáltal a károsanyag-kibocsátási lábnyomára is kedvező hatással van. Emellett a Kögel mérnökei úgy tervezték át a tengely felfüggesztését, hogy az jobban elvezesse a fellépő erőket a kereszttartóra. Ehhez hozzájárulnak az aszimmetrikus formájú szilentblokkok is, amelyek mérséklik az alkatrészek igénybevételét, és elősegítik a pótkocsik remek menetstabilitását. Ráadásul a KTA Novum tengely legtöbb részegységét kataforetikus merítő eljárás védi meg hosszú időre a korróziótól.

A németek támogatják

Mind a Kögel Euro Trailer modellek, mind a KTA Novum tengelyek jogosultak lehetnek tehát a Németországban a korszerű pótkocsik beszerzését megkönnyítő állai támogatásra. Idéntől ugyanis a német szövetségi kormány a haszonjárművek flottamegújítási programjának részeként pénzügyi hozzájárulást nyújt minden olyan műszaki megoldást felvonultató pótkocsira és félpótkocsira, amelyek ténylegesen csökkentik a közúti fuvarozás szén-dioxid-terhelését. Tökéletesen rímel erre a kezdeményezésre a Kögel mottója is: „A gazdaságosság egyben környezetkímélő is – mert mi ezzel is törődünk”.





Megosztom másokkal

Szabad a pálya

Aligha kérdés, a „gyorsítósávba” váltott az Isuzu, és újabb grandiózus fejlesztéséről adott hírt. A jokohamai konszern termékei a Delta-Truck Kft. széles palettáján is megtalálhatók, de a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márkának számítanak. Az Isuzu legújabb „dobása” pedig nem kisebb, mint egy teherautók és autóbuszok önvezető technikáinak fejlesztésére létesülő speciális tesztpálya.

Innováció minden téren

Zajlik az élet az Isuzu háza táján – a Delta-Truck Kft. által forgalmazott, illetve a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márka vezetői, tervezői és gyártástechnológusai jól láthatóan nem vesztegették az időt az elmúlt hónapok során. Innovatív fejlesztőmunkájuk meghozta gyümölcsét, legyen szó fenntartható alapanyagok használatáról, korszerű technikák átvételéről vagy éppen a márka nemzetközi jelenlétének további bővítéséről.

Generációváltás

GEN2 – félreérthetetlenül adta a Ford Trucks a szakma és a nagyközönség tudtára, hogy új nemzedékében mutatkozik be népszerű F-MAX sorozata. A Magyarországon a Delta Truck Kft. által forgalmazott járműcsalád mind hajtásrendszerében, mind pedig megjelenésében és kényelmében megújulva, illetve számos újdonsággal gazdagodva érkezik a piacra.

Delta-Truck ismét a MagyarBrands díjazottjai között

A Delta-Truck cégcsoport 2025-ben ismét elnyerte a MagyarBrands „Kiváló Üzleti Márka” díjat. A független szakmai zsűri döntése alapján a Delta-Truck azon magyar vállalatok közé tartozik, amelyek hosszú távon is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, és meghatározó szereplői a hazai üzleti életnek.