Gyorsan, jól, gazdaságosan

Ha valaki rövid határidővel jó minőséget kedvező áron szeretne kapni, akkor általában ebből legfeljebb kettő szokott teljesülni. Nos, a Ford Trucks F-Max esetében ez a mesterhármas egyszerre is elérhető, legalábbis a Pannon Express Kft. ügyvezető igazgatója, Mihályi Zoltán így tapasztalja.

Közzétéve:

Húsz évvel ezelőtt szállítmányozóként indult a Pannon Express Kft., majd a kétezres évek végén saját járművekkel megkezdte a fuvarozási tevékenységet is. A ma már közel hatvan főt foglalkoztató cég ponyvás tehergépjárművei belföldön gyűjtőfuvarozást végeznek, illetve osztrák, francia és német viszonylatokon is közlekednek. Így a rakománytömegük igen széles skálán változik, az átlagos éves futásteljesítményük pedig 110 és 120 ezer kilométer közé tehető. A flottában jelenleg 33 nyerges szerelvény és tíz kisebb tehergépkocsi dolgozik. A nyerges vontatók közül már hét Ford Trucks F-Max típusú, a legidősebb másfél éves, a két legfiatalabb pedig már a ráncfelvarrott, még hatékonyabban üzemelő változat.

Kétszer ad, aki gyorsan ad

„Számunkra az az F-Max legnagyobb előnye, hogy mivel a Ford Trucks nagymértékben standardizált specifikációjú járműveket gyárt, ezekre nem kell hosszú hónapokat várni, hanem néhány hét alatt vagy akár még gyorsabban átvehetők. Hasonlóképpen az alkatrészek szinte mindegyike azonnal, készletről elérhető, ahogyan a Delta-Truck Kft.-nél minden más is gyorsan, rugalmasan megy, például a finanszírozás ügyintézése. A telephelyünkhöz nagyon közel eső szigetszentmiklósi szerviz mindig rövid időn belül tudja fogadni a járműveinket, és segítőkészen, hamar megoldják a feladatokat. A Delta-Truck cégcsoporttal egyébként már több mint tíz évre nyúlik vissza a kapcsolatunk, ugyanis pótkocsikat, illetve a Viarenten keresztül bérelt járműveket is szoktunk beszerezni tőlük” – mondta Mihályi Zoltán, a Pannon Express Kft. ügyvezető igazgatója.

Lényeges előnyök

„Ezenkívül a kedvező ár-érték arány és az akár négyéves teljes körű garancia is a Ford Trucks mellett szól. Továbbá az F-Max dizájnját is meggyőzőnek találjuk. Gépkocsivezetői kollégáinknak is kivétel nélkül kellemes csalódást okozott az F-Max. Elégedettek a tágas fülkéjével, a személyautós kényelmével, illetve kezelhetőségével, a korszerű műszerfalával, valamint az ötszáz lóerős motorjával. Ráadásul a megbízhatóságukat sem érheti panasz, miközben nem fogyasztanak több üzemanyagot, mint más márkájú vontatók” – magyarázta Mihályi Zoltán.





Megosztom másokkal

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!

Újabb mesterek újabb különleges feladatokra

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Könnyű eszköz nehéz munkára

Aligha vitatná bárki, nehéz kenyér a konténerezés. Embert, vontatót és pótkocsit is igencsak próbára tesz a kikötői daruk és a vágányrengetegek közepén sürgölődő átrakók világa. A Delta-Truck Kft. kínálatában immár két évtizede szereplő Kögel márka konténerszállító félpótkocsicsaládjának új tagja, a Port 20 azonban a szó szoros értelmében is „könnyedén” abszolválja a húszlábas konténerek szállításának feladatát.

Sajtóközlemény

2025. április 17. A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon