Gördülékeny elemcsere

Habár nem nevezhető új koncepciónak, mindeddig senkinek sem sikerült széles körben megvalósítania az elektromos haszonjárművek akkumulátorcserélő rendszerét. Eddig, ugyanis az Isuzu egy olyan koncepciót mutatott be, ami akár működőképes is lehet!

Közzétéve:

Akkumulátorcserélő rendszerének a hangzatos „EVision Cycle Concept“ nevet adta a japán gyártó a koncepció 2023 októberi bemutatásakor. A tervhez a japán környezetvédelmi minisztérium kiírása adta a kezdő lökést 2021-ben. Ők ugyanis egy olyan elektromos teherautó kifejlesztésére hívták keringőre a hazai ipar figyelmét, aminél az akkumulátorok a gyorstöltés helyett gyorsan és biztonságosan cserélhetők. Ezzel szándékosan nem a megállíthatatlanul fejlődő, infrastrukturális szempontból is jelentős előnyben lévő, energiatöltésre épülő rendszerek ellen, hanem azok mellett szeretnének életképes alternatívát kínálni a japánok.

Az idő pénz

Az immár hagyományosnak mondható elektromos járművekhez képest az akkumulátorcserélő állomásoknál elsősorban a friss energia „tankolásának” nagyságrendekkel rövidebb időszükségletére figyelünk fel. Pedig akad még néhány fontos tulajdonságuk, amelyekkel a töltőhálózatok, főleg gyorstöltő hálózatok fölé tudnának kerekedni. Hiszen nem elhanyagolható szempont, hogy a járműből kiszedett akku élettartama a komótos töltéssel jelentősen növelhető.

Továbbá a töltésfolyamat előre tervezhetősége jelentősen csökkentheti a hálózat leterheltségét, valamint a költségek is jobban kordában tarthatók, hiszen csúcsidőn kívül az áram is olcsóbb. Azzal, hogy az akkumulátorok és a járművek függetlenek egymástól, a karbantartásuk is sokkal könnyebb, valamint javul a kihasználtság is. Többműszakos munkarend esetén egyetlen jármű több különböző akkumulátorral folyamatosan dolgozhat. Egyúttal a parlagon fekvő akkumulátorok a megújuló energiaforrások tárolójaként is funkcionálhatnak.

Álomból valóság

Időközben a Mitsubishi Corporation is csatlakozott a projekthez. Közösen elnyerték a japán gazdasági, kereskedelmi, valamint ipari minisztérium (METI) kifejezetten a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) országait célzó kiírását. Ez amellett, hogy fellendíti a régió gazdaságát, jótékonyan hat a japán ipar innovációjára, valamint fejlődésére is. A tervek szerint 2025-ben Thaiföldön elkezdődhetnek az akkumulátorcserélő állomások gyakorlati próbái is. Az Isuzu és Mitsubishi választása nem véletlenül esett a délkelet-ázsiai monarchiára, ahol – a többi japán gyártóval együtt – a hatvanas évek óta fejlesztik következetesen a haszonjárműgyártást, azon belül is a pickupok építését. Az Isuzu, nagyon bölcsen, több vasat tart egyszerre a tűzben.

A 2030-ig látható, középtávú tervei szerint több, párhuzamos technológiát fejleszt egyszerre. Ezek egyike az „EVision Cycle Concept“ akkumulátorcserélő rendszer, amit a 2025-ben kezdődő tesztelések pozitív visszajelzéseinek megfelelően szeretnének más régiókra is kiterjeszteni. Hogy mindez mikorra válik szériaéretté és a hazai piacon is elérhetővé azt még nem tudjuk. Azt azonban igen, hogy a japán haszonjárműgyártót immár egy évtizede képviselő Delta-Truck értékesítői a megbízható és nagy teherbírású Isuzu teherautók széles választékát kínálják már most is. A palettán szereplő 3,5 és 14 tonna közötti típusok mindegyikére jellemző, hogy a teljes hosszukhoz képest kiemelkedően nagy felépítményezhető hosszt kínálnak, így valóságos térfogatbajnokok!





Megosztom másokkal

A név kötelez

Főként az alumínium billencsek mestereként ismerhetjük a Benalu márkát. Az alapítók – Hubert Pora és Dominique Bonduelle urak – már a cég nevével is erre utaltak, amikor a francia bennes (billencs) és az alumínium szavak összetételével jegyezték be cégüket 1967-ben.

Gördülékeny elemcsere

Habár nem nevezhető új koncepciónak, mindeddig senkinek sem sikerült széles körben megvalósítania az elektromos haszonjárművek akkumulátorcserélő rendszerét. Eddig, ugyanis az Isuzu egy olyan koncepciót mutatott be, ami akár működőképes is lehet! Akkumulátorcserélő rendszerének a hangzatos „EVision Cycle Concept“ nevet adta a japán gyártó a koncepció 2023 októberi bemutatásakor. A tervhez a japán környezetvédelmi minisztérium kiírása … Continued

Süllyesztett rakfelület, emelkedett hatékonyság

Jelentős fejlesztést eszközölt járműpalettáján a speciális szállítmányoknál használt pótkocsik legrégebbi, egyben egyik legnagyobb szakértője, az 1885-ben alapított Broshuis. A mélyágyas, valamint síkágyas félpótkocsik után a lesüllyesztett rakfelületű, kényszerkormányzású hátsó tengellyel felvértezett trélereket is felfrissítették.

Az idő pénz!

Jelen esetben szó szerint igaz ez a mondás, hiszen aktuális akciónk keretében most a teljes 2024-as lízingdíjat átvállaljuk Öntől! Érdemes tehát gyorsan dönteni, ugyanis valóban minden nap számít. Minél korábban gazdagítja flottáját egy Ford Trucks nyerges vontatóval, annál többet takaríthat meg szilveszterig!