Generációváltás

GEN2 – félreérthetetlenül adta a Ford Trucks a szakma és a nagyközönség tudtára, hogy új nemzedékében mutatkozik be népszerű F-MAX sorozata. A Magyarországon a Delta Truck Kft. által forgalmazott járműcsalád mind hajtásrendszerében, mind pedig megjelenésében és kényelmében megújulva, illetve számos újdonsággal gazdagodva érkezik a piacra.

Közzétéve:

A Ford Trucks új F-MAX sorozata maradéktalanul megőrizte semmi mással össze nem téveszthető formavilágát és karakterét. A stílusos külső azonban már a legkorszerűbb technikát rejti. Ez éppúgy érvényes az üzemanyaggal bő 11 százalékkal takarékosabban bánó Ecotorq GEN2 motorra, mint a sebességváltójára, opcionálisan elöl is légrugós futóművére, új tárcsafékeire és fejlett vezetéstámogató rendszereire. Nem maradtak azonban adósok a konstruktőrök a fülke külső és belső fejlesztésével sem! Ugyanígy a legújabb gazdaságosságnövelő technikák sem hiányozhatnak a Ford Trucks zászlóshajójának palettájáról.

Nemcsak tetszetős, hanem a légellenállása is kedvező

A hangsúlyos Ford emblémát hordozó, átdolgozott hűtőrács harmonikusan simul a fülke lendületes vonalaiba, éppúgy a fülke színére fényezve, mint a lökhárító. Hasonlóképpen karakteresek a nappali menetfény egyéni motívumával szegélyezett fekete fényszóróbetétek, de ezt a dinamikus stílust tükrözik a nagy méretű hátsó LED-lámpatestek is. A légellenállás mérséklését szolgálják az A oszlopok burkolatai, a fülke sarkainak légterelő idomai, a kerékjáratok burkolatai és a fülke körüli légterelőrendszer, illetve ez utóbbi és a lökhárító új tömítései. Fejlett megoldás a hűtőrács állítható zsaluzata (AGS), amely a motortérbe áramló levegő mennyiségének szabályzásával javítja az aerodinamikai tulajdonságokat, illetve biztosít optimális hőmenedzsmentet. Igazi high-tech megoldás a digitális tükörrendszer, amely szintén jelentősen hozzájárul a légellenállás mérsékléséhez. Monitorjain a manőverezést támogató segédvonalak, a 15 colos utasoldalin pedig a holttérfigyelő rendszer (BLIS) figyelmeztetései is megjelennek. Fejlett funkciói között szerepel a pótkocsi mozgását követő automatikus látómezőállítás (Auto Pan), illetve a pihenők alatt embert, gépet és üzemanyagot vigyázó „őrszem” (Sentinel) üzemmód. Utóbbi egyfajta biztonsági övezetet hoz létre a jármű mellett, felvételeket készítve és a Connectruck rendszeren keresztül tájékoztatva a sofőrt és a flottamenedzsert az ott megfigyelt aktivitásról.

Nemcsak tágas, hanem korszerű és kényelmes is

Míg a 12 col képátlójú digitális műszerfal igény szerint jeleníti meg információi sokaságát, a 12,4 colos központi multimédiás monitor 13 nyelven értő hangvezérléssel egészül ki. A mobiltelefon az erre kialakított rekeszben akár már vezeték nélkül is tölthető. A kulcsot pedig elegendő például a középkonzol tálcájába helyezni, a motor egyszerű gombnyomásra indul. A multifunkciós kormánykerék is megújult, a rögzítőfék pedig elektronikus működtetésű. A Sentinel funkció mellett további egyszerű, ám hatékony biztonsági megoldás a robusztus belső ajtóretesz (Max Security Lock). A kényelmes pihenést a nagy felületű, vastagabbra párnázott ágy segíti, amelyről könnyen elérhető a fülkehátfal 7 colos érintőképernyője. Erről számos kényelmi funkció, köztük a légkondicionáló berendezés, a rádió és a telefon is kezelhető. A kellemes közérzetről igény szerint választható árnyalatú és erősségű hangulatvilágítás gondoskodhat. A felszereltségi kínálatban Komfort- és a Luxuscsomag áll rendelkezésre, a csúcsmodell pedig az új F-MAX SELECT különleges változat.

Nemcsak erős és nyomatékos, hanem korszerű és takarékos is

A 12,7 literes ECOTORQ GEN2 erőforrás a korábbinál is izmosabb, ezentúl 510 lóerős változatában gondoskodik az új F-MAX hajtásáról. Optimális égésfolyamatát megnövelt sűrítési arány és égési csúcsnyomás, átdolgozott dugattyútető és új generációs üzemanyag-befecskendezés segíti. Hengerfeje és szelepei is megújultak, korszerű anyagválasztása és konstrukciója eredményeképpen pedig 47 kilogrammal könnyebb elődjénél. Az új, változó szállítású olajszivattyú takarékos módon mindenkor a pillanatnyi üzemi körülményekhez igazodik, a dugattyúhűtés új, elektronikus szabályzású fúvókái pedig az üzemanyag-megtakarítás jegyében aktívan szabályozzák a dugattyú hőmérsékletét. Az új termosztatikus kenőolaj-szelep magasabb és állandó olajhőmérséklettel mérsékli a súrlódási veszteségeket. Az új hűtőkör hatásfokát áthelyezett termosztát növeli, az új víznyomás-érzékelő pedig a hűtőrendszer hibáinak korai észlelésével kíméli a motort. A domborzatkövető hajtásláncvezérlés (PCC) igényes gazdaságosságnövelő alfunkciója a „vitorlázó” üzemmód (Sailing Mode). Ez az egyenes útszakaszok domborzati jellemzőit figyelembe véve – és mindvégig a motor leggazdaságosabb üzemi tartományában maradva – kismértékben a beállított sebességérték fölé is gyorsíthatja a járművet, hogy azután innen szabadon gördülve, valamivel a megadott sebesség alá „vitorlázhasson”. A könnyebb és környezetkímélőbb szervizelést patronos olajszűrő segíti. Az ECOTORQ GEN2 hidrogénezett növényi olajjal (HVO) is üzemeltethető, amellyel a szén-dioxid-kibocsátás nyolcvan százalékot meghaladó mértékben csökkenthető!

 

Nemcsak robusztus, hanem hatékony és gazdaságos is

A Ford Trucks F-MAX erőátviteli rendszere és futóműve egyaránt a kiemelkedő hatásfok és a gazdaságos üzem jegyében született. A sebességváltó áttételezése gyorsító (overdrive) fokozatot is tartalmaz. A korábbi 17,03–1,00 áttételi tartomány hosszabb, 14,107–0,823-re módosult, ahol a 15. a direktfokozat. Az üzemi motorfordulatszám csökkentését, s ezzel üzemanyag-megtakarítást célzó megoldás új, megfelelően illesztett hátsóhíd-áttételekkel egészül ki. Ugyancsak újdonság az opcionális első légrugózás, amely a laprugókat felváltva egyszerre kölcsönöz kényelmesebb és stabilabb menettulajdonságokat az F-MAX számára. A mintegy 30 kilogramm tömegmegtakarítás mellett az első légrugózás további előnye az akár távirányítással is változtatható első szabadmagasság. A rendszer memóriájában tárolható két magasságérték könnyű ki- és beszállással segítheti nagyban például a terítőfuvarozást. A légrugózás az első tengelyterhelés hozzávetőleges mérését is lehetővé teszi. A tárcsafékek új megoldásaként V alakú fékbetét-visszahúzó rugók gondoskodnak arról, hogy a betétek gyorsan visszatérjenek alaphelyzetükbe. Ezzel hatékonyan vehetik elejét a fék oldását követően visszamaradó gazdaságtalan fékezőnyomaték jelenségének. Ezzel nemcsak az üzemanyag-fogyasztás csökken, hanem a fékpor felesleges kibocsátásának megakadályozásával az emisszió is. Sokkal jelentősebb energiamegtakarítás érhető el azonban a gördülési ellenállás mérséklésével. A menetellenállások e fajtája egészében a nehézkategóriájú teherautók üzemanyag-fogyasztásának akár harmadát is kiteheti. A második generációs F-MAX ezért alacsony gördülési ellenállású (LRR) gumiabroncsokkal érkezik. Ezeket kifejezetten úgy tervezték, hogy a lehető legalacsonyabb szinten tartsák a gördülés során hő formájában elvesztegetett energiát, hatékonyan, akár bő három százalékkal csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást.

Nemcsak a második, hanem valóban új generáció is

Amint látható, a Ford Trucks F-MAX GEN2 formájában a legkorszerűbb teherautóval bővült a Delta-Truck Kft. palettája, s rövidesen minden bizonnyal a VIARENT bérautó-kínálata is. Sok sikert a Ford Trucks új zászlóshajójának!

 





Megosztom másokkal

Innováció minden téren

Zajlik az élet az Isuzu háza táján – a Delta-Truck Kft. által forgalmazott, illetve a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márka vezetői, tervezői és gyártástechnológusai jól láthatóan nem vesztegették az időt az elmúlt hónapok során. Innovatív fejlesztőmunkájuk meghozta gyümölcsét, legyen szó fenntartható alapanyagok használatáról, korszerű technikák átvételéről vagy éppen a márka nemzetközi jelenlétének további bővítéséről.

Generációváltás

GEN2 – félreérthetetlenül adta a Ford Trucks a szakma és a nagyközönség tudtára, hogy új nemzedékében mutatkozik be népszerű F-MAX sorozata. A Magyarországon a Delta Truck Kft. által forgalmazott járműcsalád mind hajtásrendszerében, mind pedig megjelenésében és kényelmében megújulva, illetve számos újdonsággal gazdagodva érkezik a piacra. A Ford Trucks új F-MAX sorozata maradéktalanul megőrizte semmi mással … Continued

Delta-Truck ismét a MagyarBrands díjazottjai között

A Delta-Truck cégcsoport 2025-ben ismét elnyerte a MagyarBrands „Kiváló Üzleti Márka” díjat. A független szakmai zsűri döntése alapján a Delta-Truck azon magyar vállalatok közé tartozik, amelyek hosszú távon is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, és meghatározó szereplői a hazai üzleti életnek.

Innovációval és bővüléssel a jövő útján

Csupa jó hír érkezett a Broshuis háza tájáról! Ezzel pedig a Delta-Truck Kft. ügyfeleinek is, hiszen immár több mint másfél évtizede kínáljuk partnereinknek a nehézvontatás és a konténerszállítás speciális igényekre készülő félpótkocsijait – mégpedig az egyik legnagyobb múltra visszatekintő gyártó magyarországi importőreként!

Önállóan az autópályán

Illusztris társaságban folytatja intenzív fejlesztőmunkáját az automatizált vezetés területén a Delta-Truck Kft. által is forgalmazott Isuzu. A japán high-tech szektor kiválóságaiként – két japán minisztérium megbízásából – négy technológiai vállalat indíthatott közúti teszteket nehézkategóriájú tehergépkocsik négyes szintű önvezetési rendszereinek vizsgálatára. A nagyszabású projekthez járműgyártói oldalról negyedmagával társult a VIARENT kínálatában is népszerű Isuzu.