Ford Trucks színekbe öltözött a Lánchíd

Nem túlzás történelmi pillanatnak nevezni egy híd életében a terhelési próbát. A Lánchíd esetében nem a mostani volt az egyetlen ilyen esemény, de a november 12-én lebonyolított teszt mind közül talán a legkomplexebb volt és ehhez a Ford Trucks is hozzájárult.

Közzétéve:

Ez a hozzájárulás egészen konkrétan járművekben mérhető, hiszen a terheléses vizsgálatok elvégzéséhez a szakembereknek 24 darab 20 tonnás járműszerelvényre volt szükségük. Ezeket pedig a Mobiltrans Zrt. biztosította, amely a Ford Trucks egyik legelső magyarországi flottavásárlója volt.

Jelképpé váló múlt

Különösen nagy jelentősége van az átkelőnek, nemcsak Budapest, hanem egész Magyarország életében. A haladást, összetartozást jelképező híd az elmúlt évtizedekben többször is megújult. A második világháború lezárását követően az újjáépítés egyik legfontosabb szimbóluma az volt, amikor 1949 november 20-án átadták megújult Lánchidat. A Pestet Budával összekötő útvonal a vár alatt húzódó Alagúttal együtt különös jelentőséggel bírt az építés és az újjáépítés idején is. Nemcsak a kereskedelem, hanem az emberek közlekedése kapcsán is különösen fontos útvonal volt ez és nincs ez másként napjainkban sem.

A Lánchídon az újjáépítést követően még kétszer végeztek nagyobb felújítást. 1973-ban újraaszfaltozták az útburkolatot és röntgenvizsgálatokkal ellenőrizték a láncokat, valamint rozsdátlanították az acél szerkezetet. 1986 és 1988 között pedig szintén egy nagyobb felújításon esett át az átkelő, ekkor azonban – bár az időtartam hosszabb volt – kevésbé érintették a híd szerkezetét a munkálatok.

Hídfelújítás mércéje a próba

Az aszfaltozási munkálatok befejezését követően, a legutóbbi 2021 tavaszán kezdődő felújítás végét jelezve a szakemberek elvégezték az átkelő terheléses tesztjeit. Ennek során a hídon és a Duna partjain geodéziai műszerekkel mérték a híd lehajlását. A 0,5 milliméter pontosságú mérések garantálják azt, hogy a Lánchíd megfelelően viselkedik a különböző terhelések esetén. A 24 darab Ford Cargo nyerges vontató álló helyzetben és különböző sebességekkel haladva biztosította a terhelést. Az egyenként 20 tonna tömegre kisúlyozott szerelvények a szakemberek instrukcióinak megfelelően hajtottak fel a hídra, álltak meg, majd indultak el és haladtak többször is. A teljes műveletsor több mint öt órát vett igénybe. Úgy tűnik a mérnökök és a kivitelezők is jó munkát végeztek, hiszen a szakemberek által számolt és a mért értékek megegyeztek, vagyis a résztvevők azt kapták amit vártak.

A Ford Trucks és Mobiltrans közös sikere

Egy ilyen nagyszabású projektben közreműködni mindig nagy élmény és persze izgalmas feladat is. A 36 Ford Trucks 1848-at és egy darab Ford F-Max nyergesvontatót üzemeltető cég még 2017-ben vásárolta az első 10 darab járművet a Delta-Truck Kft.-től. Ezeket azóta is nagy megelégedéssel használják, amire komoly bizonyíték, hogy a legújabb járművüket 2022 második felében, alig egy hónapja vették át. Az üzemeltetési tapasztalatok kedvező alakulása biztosította a közös munkát az elmúlt öt évben és ezeknek köszönhetően a felek hosszú távon számolhatnak egymással. A fővállalkozótól megbízást kapó Mobiltrans Zrt. és a Ford Trucks magyarországi importőri feladatait ellátó Delta-Truck Kft. egyaránt büszke arra, hogy múlt szombaton 24 darab Ford Trucks 1848 állhatott fel a Lánchídra és segítségükkel ellenőrizhették a szakemberek az elmúlt másfél évben elvégzett munkák eredményét. Ezeknek köszönhetően pedig december közepén a forgalom egy része visszakaphatja a Lánchidat, azt követően pedig a munkálatok teljes befejezése után a gyalogosok is újra átkelhetnek Budapest legelső állandó Duna hídján.

Az eseményről beszámolt többek között az RTL, a Híradó és a Telex is.





Megosztom másokkal

Látványos jelen, izgalmas jövő

Megérkezett a Ford Trucks legújabb limitált kiadása, az egyedi külső-belső megjelenésű és gazdag felszereltségű F-MAX Select nyerges vontató. A látványos modell mellé a gyártó további izgalmas híreket is szállított, mégpedig a hidrogénüzemű belső égésű motor és a tisztán elektromos NextETRUCK tehergépkocsi fejlesztéséről.

Stabil háttér a fejlődéshez

Egyre jelentősebb a Delta-Truck Kft. és a Viarent Kft. nemzetközi terjeszkedése, ami elengedhetetlenné tette a cégcsoport üzleti folyamatainak optimalizálását, standardizálását és korszerűsítését a hatékonyabb működés érdekében. Ezért a két cég megállapodott az SAP Hungary Kft.-vel egy vállalatirányítási és egy értékesítéstámogatási rendszer bevezetéséről.

Bátyja nyomdokaiba lép

Bemutatta a Ford Trucks a korábbi típusnév miatt a mai napig általában Cargo néven emlegetett járműsorozatának utódját. A felépítményezhető fülke-alvázas, építőipari és nyerges vontató kivitelben is készülő vadonatúj F-Line a formatervtől a kényelmen, a vezetéstámogató rendszereken és a hálózatba kapcsolhatóságon át a hajtásláncig jelentős előrelépést mutat elődjéhez képest. Ezáltal a sikeres F-Max zászlóshajó méltó kistestvére.