A Ford Trucks hazai sajtóbemutatkozása

Február 7-én egy elegáns sajtótájékoztató keretében a magyarországi média képviselőinek is bemutatkozott a nálunk tavaly piacra lépett Ford Trucks. Emrah Duman, a török gyártó nemzetközi értékesítési igazgatója, illetve Stefkó Péter, a hazai forgalmazó, a Delta-Truck Kft. ügyvezető igazgatója a piaci tervekről is részletesen beszámolt, míg Gőgh Ferenc, a Delta-Truck Kft. kereskedelmi igazgatója a Ford Trucks termékeit és az ezekhez nyújtott szolgáltatásokat ismertette.

Közzétéve:

Közel hatvanéves múltra tekint vissza a Ford Otosan vállalat, amelynek törökországi gyáraiban nemcsak kishaszonjárművek, hanem nehéz-tehergépkocsik is készülnek. A gyártó 2015-ben 381 ezer gépjárművet értékesített, köztük 15 ezer nehézkategóriás teherautót, mintegy 12 ezer dolgozója közül pedig 1500 kutatás-fejlesztéssel foglalkozik.

A Ford Trucks nehéz-tehergépkocsik 2016-ban átfogóan megújultak, hogy az európai piac követelményeinek is maradéktalanul megfeleljenek. Ennek egyik legfontosabb pontja az Euro 6 környezetvédelmi normát is teljesítő, 330-480 lóerős Ecotorq dízelmotorok bevezetése, amelyek a kedvezőbb üzemanyag-fogyasztás mellett jóval hatékonyabb dekompressziós motorféket is kínálnak. Ezenkívül minden kötelező biztonsági berendezést is megkaptak. A Ford Trucks építőipari modellje a 2016-os Nemzetközi Év Tehergépkocsija díj odaítélésekor a harmadik helyezést érte el. A palettán ezenkívül hosszú távú fuvarozásra alkalmas nyerges vontatók és helyi elosztó, illetve kommunális feladatokra szánt, felépítményezhető fülke-alvázas modellek is szerepelnek 4×2-től 8×4-ig számos hajtásképlettel.

Ezzel a megújult termékkínálattal a Ford Trucks jelentős nemzetközi terjeszkedést szeretne elérni, többek között az európai piacon, főként a kelet-közép-európai régióban. „Ennek egyik kulcsfontosságú állomása a magyar piacra való belépés az ország stratégiailag kiváló elhelyezkedése, illetve stabil gazdasága és erős haszonjármű-piaca révén. Kizárólagos importőrnek és forgalmazónak a térség egyik legjelentősebb haszonjármű-piaci szereplőjére, a Delta-Truck Kft.-re esett a választásunk. Célunk, hogy rövid távon 5, míg a későbbiekben 10-15 százalékos piaci részesedést érjünk el Magyarországon a nehézkategóriában” – mondta Emrah Duman, a Ford Trucks nemzetközi értékesítési igazgatója.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Ford Trucks cégünknek szavazott bizalmat a márka magyarországi képviseletének ellátásához. A haszonjárművek értékesítése és értékesítés utáni kiszolgálása terén szerzett több mint negyedszázados tapasztalatunkat kamatoztatva mindent elkövetünk a gyártó piaci célkitűzéseinek megvalósítása érdekében. Cégcsoportunk az elmúlt tíz évben közel hatezer haszonjárművet értékesített, ebből a tavalyi évben 669-et, 2016-os árbevétele pedig megközelítette a 29 millió eurót” – egészítette ki Stefkó Péter, a Delta-Truck Kft. ügyvezető igazgatója.

„A Ford Trucks tehergépkocsik értékesítésének, szervizelésének és alkatrész-ellátásának központja a szigetszentmiklósi telephelyünk, ahol egy ötállásos, ezer négyzetméteres műhely, illetve kétszáz négyzetméteres raktár működik. Szerződéses partnerek révén további szervizpontokat kínálunk Debrecenben, Győrben, Pécsen, Szegeden és Zalaegerszegen. A Ford Trucks tehergépkocsikra három év kilométer-korlátozás nélküli garancia vonatkozik, emellé pedig kedvezményes karbantartási szerződéseket is kínálunk” – számolt be Gőgh Ferenc, a Delta-Truck Kft. kereskedelmi igazgatója.

 





Megosztom másokkal

Önvezetés mindennel, mindenütt

Újabb szakaszába lép a Delta-Truck Kft. által is forgalmazott, de a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű Isuzu fejlesztőmunkája, amely során a 4-es szintű önvezetési rendszerekkel teszteli teherautóit és autóbuszait. Mindjárt három friss hír is érkezett a jokohamai gyártó háza tájáról, amelyek egyaránt az automatizált vezetést vizionáló, intenzív kísérleti projektekről szólnak.

Hidegvérű franciák – A Lamberet a 2025-ös Solutrans kiállításon – 1. rész

Széles palettával érkezett novemberben a lyoni Solutrans szakkiállításra a Lamberet. A hőszigetelt és hűtött pótkocsik, illetve felépítmények a Delta-Truck Kft. palettáján is szereplő specialistája a haszonjárművek minden kategóriája számára kínál innovatív megoldásokat. A francia márka célja, hogy a vállalkozások a hosszú távon fenntartható energiák bevezetésének meglehetősen komplex időszakában is sikerrel őrizhessék meg versenyképességüket. Ennek szolgálatában … Continued

Szabad a pálya

Aligha kérdés, a „gyorsítósávba” váltott az Isuzu, és újabb grandiózus fejlesztéséről adott hírt. A jokohamai konszern termékei a Delta-Truck Kft. széles palettáján is megtalálhatók, de a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márkának számítanak. Az Isuzu legújabb „dobása” pedig nem kisebb, mint egy teherautók és autóbuszok önvezető technikáinak fejlesztésére létesülő speciális tesztpálya.

Innováció minden téren

Zajlik az élet az Isuzu háza táján – a Delta-Truck Kft. által forgalmazott, illetve a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márka vezetői, tervezői és gyártástechnológusai jól láthatóan nem vesztegették az időt az elmúlt hónapok során. Innovatív fejlesztőmunkájuk meghozta gyümölcsét, legyen szó fenntartható alapanyagok használatáról, korszerű technikák átvételéről vagy éppen a márka nemzetközi jelenlétének további bővítéséről.

Generációváltás

GEN2 – félreérthetetlenül adta a Ford Trucks a szakma és a nagyközönség tudtára, hogy új nemzedékében mutatkozik be népszerű F-MAX sorozata. A Magyarországon a Delta Truck Kft. által forgalmazott járműcsalád mind hajtásrendszerében, mind pedig megjelenésében és kényelmében megújulva, illetve számos újdonsággal gazdagodva érkezik a piacra.