Fokozatos erősítés

Jóformán világszerte igen erős a Daimler Trucks piaci jelenléte. Európában és Dél-Amerikában a Mercedes-Benz, Észak-Amerikában elsősorban a Freightliner, Ázsiában pedig a Fuso és a BharatBenz márkával hódít. Ugyan több mint harminc éve Ausztráliában is kínálja a Freightlinert, ám most Észak-Amerika legnépszerűbb nyerges vontatójával, az ottani piac 38 százalékát uraló Cascadia típussal igyekszik erősíteni helyzetét a legkisebb földrészen.

Közzétéve:

Nem kis kihívás az ausztrál piacon tehergépkocsit értékesíteni, hiszen gyakran szélsőséges időjárási körülmények között, enyhe terepnek minősülő, poros, sáros utakon kell közlekedniük, nem ritkák a vadgázolások, és sokszor több száz vagy akár ezer kilométert is lakott településektől távol, kietlen vidéken kell megtenniük a járműveknek. Ráadásul itt járnak a leghosszabb, akár 53,5 méteres, illetve legnehezebb, akár kétszáz tonna szerelvényössztömeget is meghaladó szerelvények, vagyis a híres országúti vonatok (road train).

Alaposan felkészített tehergépkocsi

Éppen ezért a Freightliner fejlesztőinek nem csak abból állt a Cascadia felkészítése az ausztrál piacra, hogy a hossztengely mentén áttükrözték a műszerfalat és a kormánykereket. Megerősítették és aláfutásgátlóval látták el a megjelenésében is eltérő lökhárítóját, fülkéjét a szélsőséges éghajlati viszonyokhoz igazították, hajtásláncát pedig alkalmassá tették akár száz tonnát meghaladó szerelvényössztömeg elviselésére is. Az erősen poros vidékek miatt a motor többlépcsős tisztításon keresztül kapja a töltőlevegőt.

Európai rokonság

Egyébként az ausztrál piacon elérhető Cascadia ugyanúgy az Integrált Detroit Hajtásláncot (IDP) kapja, mint az Amerikai Egyesült Államokban rendelhető testvére. Ez azt jelenti, hogy a 350 és 605 lóerő közötti teljesítményszinteket kínáló, 13 és 15 literes, soros, hathengeres dízelmotoroktól a 12 fokozatú automatizált sebességváltón át a hajtott tengelyekig minden részegység a Daimler-konszernhez tartozó Detroit-gyár terméke. Azonban a váltó a Mercedes-Benz PowerShift módosított változata, és a tengelyek is alapvetően a német gyártótól származnak, míg a Detroit Diesel motorokat a csillagos márka ültette át némi optimalizálással a saját járműveibe. Egyszóval a hazánkban is jól ismert Mercedes-Benz Actros és az ausztrál Freightliner Cascadia hajtáslánca igen szoros rokonságban áll egymással. Persze az amerikai szokásoknak megfelelően a kenguruk földjére kerülő csőrösök hajtása is rendelhető független gyártók részegységeivel. Így az ügyfelek választhatnak Cummins motort, Eaton Fuller vagy Allison sebességváltót, valamint Meritor tengelyt is.

Jelentős újítások

A gyártó azonban a saját hajtásláncát ajánlja, amelyet nemrég továbbfejlesztettek, és így a légellenállás mérséklésével együtt öt százalékkal csökkent a Cascadia üzemanyag-fogyasztása az elődjéhez képest. Ráadásul a ráncfelvarrás eredményeként az idén év elején megújult típus az első sorozatgyártású, az SAE besorolása szerint kettes szintű önvezető funkcióval is rendelhető tehergépkocsi az Amerikai Egyesült Államok piacán. Míg az üzemanyagárak növekedése miatt a klasszikus 4×2-es és 6×4-es mellett már 6×2-es hajtásképlettel is készül a Cascadia. Így minden adott ahhoz, hogy már ne csak az Újvilágban, hanem a kontinensnyi országban is kaszkáderősítő módjára javítsa a Freightliner piaci helyzetét.





Megosztom másokkal

Újabb mesterek újabb különleges feladatokra

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Könnyű eszköz nehéz munkára

Aligha vitatná bárki, nehéz kenyér a konténerezés. Embert, vontatót és pótkocsit is igencsak próbára tesz a kikötői daruk és a vágányrengetegek közepén sürgölődő átrakók világa. A Delta-Truck Kft. kínálatában immár két évtizede szereplő Kögel márka konténerszállító félpótkocsicsaládjának új tagja, a Port 20 azonban a szó szoros értelmében is „könnyedén” abszolválja a húszlábas konténerek szállításának feladatát.

Sajtóközlemény

2025. április 17. A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon

Globális játékos

Kőkemény pickup, elnyűhetetlen terepjáró, masszív és megbízható teherautók. Ennyi? Korántsem! Noha a Delta-Truck Kft. palettájára tekintve is egyből látható, hogy az Isuzu márka Európában közismert kínálata sem éppen szűkös – a több mint kilencven esztendős márka palettáján ennél jóval több közúti jármű szerepel. Most nemcsak a cégcsoport egész világra kiterjedő tevékenységét, hanem a jövőre szóló … Continued