Félpótkocsiközpont prémiumportfólióval

Nemcsak a tehergépkocsik, hanem a félpótkocsik terén is rendkívül széles termékkínálattal áll ügyfelei rendelkezésére a Delta-Truck Kft., amely így a félpótkocsiközpont szerepét is betölti. Ráadásul úgy áll össze ez a különböző márkákat felvonultató portfólió, hogy a cég minden alkalmazási területre prémiumszínvonalú megoldásokat tud nyújtani, legyen szó ponyvás, hűtős, billencs vagy valamilyen speciálisabb félpótkocsiról.

Közzétéve:

Jelenleg évente 600-700 új félpótkocsit értékesít a Delta-Truck Kft., amivel igen tekintélyes részarányt képvisel a hazai piacon. A cég immár húszéves hagyománnyal és tapasztalattal rendelkezik a félpótkocsik terén. Mindez a Benalu haszonjárművek értékesítésével kezdődött az 1990-es évek végén, majd 2005-től a Kögel termékek forgalmazását is megkezdte a vállalkozás. Egy évvel később a Lamberet is felkerült a palettára, és ekkortól már önálló üzletágként működött a félpótkocsi-értékesítés. A Broshuis 2009-ben, a Mega pedig 2018-ban szélesítette tovább a portfóliót. A Delta-Truck Kft. 2012 óta évente körülbelül 300-400 új félpótkocsit ad át ügyfeleinek, és ezt egészítik ki tavaly óta a Waberer’s International Zrt. flottabeszerzései.

Felsőkategóriás termékek minden feladatra

A szigetszentmiklósi központú cég félpótkocsi-üzletágának alapkoncepciója az, hogy minden felhasználási területre nagy múltú, neves, adott esetben egy szegmensre specializálódott márkák prémiumtermékeit kínálja. A főként mozgópadlós és billencspótkocsikra szakosodott Benalu sajátossága, hogy haszonjárműveinek alváza és felépítménye egyaránt alumíniumból készül több mint ötven éve. Ezáltal ezek a termékek a legkisebb saját tömeget, vagyis a legnagyobb hasznos teherbírást nyújtják üzemeltetőiknek. A Lamberet csak hőszigetelt dobozos félpótkocsikat készít, ám ezeket prémiumminőségben, a piacon az egyik legjobb hőszigetelési értékkel és az egyik legkisebb saját tömeggel. A Kögel márkát aligha kell bemutatni, hiszen Európa három legnagyobb pótkocsigyártója közé tartozik. Ez a vállalat többek között ponyvás, konténerszállító és acélfelépítményű billencspótkocsikat is kínál, Light plus modelljeik pedig egy tonnával könnyebbek a hagyományos félpótkocsiknál. Tovább a Kögel félpótkocsik minden fémből készülő alkatrésze KTL-es eljárással nanokerámia bevonatot kap, amely kiváló korrózióvédelmet biztosít. A Broshuis szakterületét a széthúzható trélerek jelentik, ebben pedig élenjárónak számít a piacon. Míg a lengyel Mega márka elsősorban az építőipar számára kínál kiváló ár/érték arányú, acélfelépítményű billencspótkocsikat.

Prémiumszínvonalú támogatás

A széles körű portfólió vonzerejét fokozza, hogy a Delta-Truck Kft. mindegyik márkát kizárólagos importőrként képviseli, folyamatos, illetve gyors alkatrész-ellátással és teljes körű szerviztámogatással. Sőt, a Ford Trucks haszongépjárművek összes magyarországi szervizpontja a forgalmazott félpótkocsimárkák szervizpartnere is. Ezenkívül a Delta-Truck Kft. minden keresettebb modellből raktérkészleten tart járműveket, így akár pár nap alatt ki tudja szolgálni az új félpótkocsit kereső ügyfeleket.





Megosztom másokkal

A Hovány Kecskemét csatlakozásával tovább erősödik a Ford Trucks szervizhálózat Magyarországon

A haszongépjármű-üzemeltetésben a jármű átadása csak a kezdet. A valódi versenyelőnyt a mögötte álló, megbízható és gyorsan elérhető szervizháttér biztosítja. A rendelkezésre állás, a rövid javítási idő és a magas szintű szakmai kompetencia ma már közvetlen üzleti tényező a fuvarozásban. Ebben a környezetben minden új hivatalos partner csatlakozása stratégiai jelentőséggel bír. A Ford Trucks szervizhálózat … Continued

Hidegvérű franciák – A Lamberet a 2025-ös Solutrans kiállításon – 2. rész

Immár jó néhány évtizede meghatározó szereplő a Lamberet az európai hűtött szállítás láncolatában. A hőszigetelt és hűtött pótkocsik, illetve felépítmények a Delta-Truck Kft. palettáján is forgalmazott specialistájánál azonban nem állhat meg a fejlődés. A francia márka a nehézkategóriájú haszonjárművek területén is otthonosan mozog, és természetesen számukra is hozott újdonságokat a lyoni Solutrans szakkiállításra.

Önvezetés mindennel, mindenütt

Újabb szakaszába lép a Delta-Truck Kft. által is forgalmazott, de a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű Isuzu fejlesztőmunkája, amely során a 4-es szintű önvezetési rendszerekkel teszteli teherautóit és autóbuszait. Mindjárt három friss hír is érkezett a jokohamai gyártó háza tájáról, amelyek egyaránt az automatizált vezetést vizionáló, intenzív kísérleti projektekről szólnak.

Hidegvérű franciák – A Lamberet a 2025-ös Solutrans kiállításon – 1. rész

Széles palettával érkezett novemberben a lyoni Solutrans szakkiállításra a Lamberet. A hőszigetelt és hűtött pótkocsik, illetve felépítmények a Delta-Truck Kft. palettáján is szereplő specialistája a haszonjárművek minden kategóriája számára kínál innovatív megoldásokat. A francia márka célja, hogy a vállalkozások a hosszú távon fenntartható energiák bevezetésének meglehetősen komplex időszakában is sikerrel őrizhessék meg versenyképességüket. Ennek szolgálatában … Continued

Szabad a pálya

Aligha kérdés, a „gyorsítósávba” váltott az Isuzu, és újabb grandiózus fejlesztéséről adott hírt. A jokohamai konszern termékei a Delta-Truck Kft. széles palettáján is megtalálhatók, de a VIARENT bérautó-kínálatában is népszerű márkának számítanak. Az Isuzu legújabb „dobása” pedig nem kisebb, mint egy teherautók és autóbuszok önvezető technikáinak fejlesztésére létesülő speciális tesztpálya.