Ezerszeres hurrá!
Kiemelt eseményt és büszkeségre okot adó eredményt jelent a Delta-Truck Kft. életében, hogy alig több mint három évvel a piaci bevezetése után forgalomba állt hazánk ezredik Ford Trucks F-Max nyerges vontatója. A jubileumi járművet a WIN Capital Kft. vette át egy flottarendelés részeként.
Még két év sem telt el a WIN Capital Kft. megalapítása óta, és máris a hazai logisztikai ágazat meghatározó szereplője. Ugyanis több vállalkozás felvásárlásának eredményeként már közel kétszáz szerelvényt számlál a cégcsoport flottája. Az eszközök 95 százaléka belföldi fuvarozást végez, míg a többi jellemzően a koperi és a hamburgi kikötő viszonylatában közlekedik. A vegyes összetételű járműparkban ponyvás, hűtős és konténerszállító félpótkocsik is dolgoznak.
Maximálisan bevált az F-Max
„Idén márciusban kiírtunk egy járműbeszerzési pályázatot, és mivel már korábban jó együttműködésünk alakult ki a Delta-Truck Kft.-vel, úgy döntöttünk, hogy öt gépkocsi megrendelésével kipróbáljuk a Ford Trucks márkát” – nyilatkozta Szemerey Loránd, a WIN Capital Kft. tulajdonosa és ügyvezetője. „Az első ötszáz lóerős F-Max vontatónkat már több hónapja üzemeltetjük, és egy hosszú listát is írtunk az előnyeiről. Elsősorban a kiváló tüzelőanyag-fogyasztását, a tágas, kényelmes fülkéjét és a meggyőző nyomatékosságát emelném ki ezek közül. Persze az is fontos szempont, hogy jelenleg a piacon a Ford Trucks tudja messze a leggyorsabban leszállítani a megrendelt járműveket. Új F-Max vontatóinkat öt évre és évi 150 ezer kilométerre szóló teljes körű javítási és karbantartási szerződéssel vettük át, és már folyamatban van a gyártó ConnecTruck telematikai rendszerének üzembe állítása is. A kedvező tapasztalatok hatására a későbbiekben is tervezzük Ford Trucks F-Max vontatók beszerzését” – tette hozzá Szemerey Loránd.
Jelentős piaci sikerek
„Különösen fontos esemény számunkra a WIN Capital Kft. flottájának átadása, hiszen ennek keretében áll forgalomba hazánk ezredik Ford Trucks F-Max tehergépjárműve” – mondta Gőgh Ferenc, a Delta-Truck Kft. ügyvezetője. „Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az F-Max magyarországi bevezetése után három évvel sikerült ezt az értékesítési mennyiséget elérnünk. A Ford Trucks piaci részesedését is évről évre növeljük, így ez jelenleg már meghaladja a hat százalékot. Mindez annak is köszönhető, hogy az F-Max mára egy jól kiforrott, rendkívül megbízható és széles körben elismert típussá vált” – magyarázta Gőgh Ferenc.
Európa-szerte hódít a Ford Trucks
„Először is gratulálok a Delta-Truck Kft. csapatának az ezredik F-Max vontató átadásához, másrészt a WIN Capital Kft. vezetésének a lenyűgöző sikereihez és a jubileumi jármű forgalomba állításához” – kezdte Selim Yazici, a Ford Trucks kelet-közép-európai régióigazgatója, aki szintén megtisztelte jelenlétével az átadást. „Alig több mint öt év alatt sikerült a Ford Trucks márkának olyannyira szilárdan megvetnie a lábát Európában, hogy ma már hét- helyett nyolcszereplős piacról beszélhetünk az öreg kontinensen. Néhány kivétellel minden európai országban jelen vagyunk, összesen közel hatszáz szervizponttal és kiterjedt értékesítői hálózattal. Egyes piacokon a 13 százalékot is eléri a részesedésünk. Világszerte pedig már 43 országban értékesítjük nehéz-teherautóinkat. Ezzel lépést tartva folyamatosan bővítjük a törökországi gyártókapacitásunkat, amelyet hamarosan a jelenlegi évi 15 ezerről 16,5 ezerre növelünk. Mindemellett nagy hangsúlyt fektetünk a jövő technológiáinak fejlesztésére is. Az idei hannoveri IAA haszonjármű-kiállításon bemutattuk az új, tisztán elektromos hajtású teherautónk prototípusát és a számos új funkcióval kibővített ConnecTruck telematikai rendszerünket. Továbbá már a gyakorlatban teszteljük az önvezetés, a konvojozás és az automatikus rámpára tolatás technikáit. Sőt, hidrogénnel működő üzemanyagcellás hajtás fejlesztésével is foglalkozunk” – hangsúlyozta ki Selim Yazici.
Az ezredik magyarországi Ford Trucks F-Max átadásakor készült képen balról jobbra: Stefkó Péter, a Delta-Truck Kft. ügyvezetője, Selim Yazici, a Ford Trucks kelet-közép-európai régióigazgatója, Szemerey Loránd, a WIN Capital Kft. tulajdonosa és ügyvezetője, Papp Balázs, a Happy Cargo Kft. ügyvezetője és Gőgh Ferenc, a Delta-Truck Kft. ügyvezetője.