Egzotikus nagyvad, avagy kishaszongépjármű Koreából

Márciusban a Genfi Autószalonon bemutatkozott a SsangYong Musso vadonatúj generációja.

Az immár a Mahindra égisze alá tartozó koreai gyártó legújabb pickupja a Rexton szabadidő-autón alapulva született meg, ami sok mindent meghatároz, jelentsen ez jó vagy kevésbé jó hírt a vásárlóknak.

Közzétéve:

Habár koreaiul orrszarvút jelent a Musso név, az új generáció esetében ez inkább csak az erejére, robusztusságára és szívósságára utalhat, ugyanis megjelenése egyáltalán nem otromba. A gyártó bevallása szerint a Musso kishaszongépjármű külső dizájnját a természet áramló mozgásai által inspirált Nature-born 3 Motion formai nyelv határozza meg. Mindenesetre praktikus, hogy az ajtók a küszöböt is eltakarják, így kisebb az esélye, hogy az utasok összekoszolják a ruhájukat be- és kiszálláskor. Opcióként xenonfényszórók, LED-es helyzetjelzők és irányjelzők, illetve akár húszcolos könnyűfém keréktárcsák is rendelkezésre állnak. A belsőtérben személyautós formavilág, tágas tér és kiváló minőségérzet uralkodik, és akár bőrkárpitozású, motorosan állítható, fűthető és szellőztethető ülések is rendelhetők. A 8 vagy 9,2 colos, érintőképernyős szórakoztató és információs rendszer az Apple CarPlay és az Android Auto alkalmazásokat is támogatja, valamint Bluetooth-on keresztül is társítható mobiltelefonnal. Nem hiányzik a digitális, kétzónás légkondicionáló sem, míg az Easy Access funkció az ajtó nyitásakor a vezetőülést olyan helyzetbe állítja, hogy könnyebb legyen beszállni. Kifejezetten praktikus a 360 fokos madártávlati kép a manőverezéshez.

Fő a biztonság

A koreai fejlesztők nagyon sok módosítást hajtottak végre, hogy az elődhöz, vagyis az Actyon típushoz képest jelentősen csökkentsék a zaj- és rezgésszintet. Legalább ennyire kiemelten kezelték a biztonság fokozását is, így már hat légzsákkal is rendelhető a Musso. A SsangYong az elmondása szerint a világon elsőként alkalmazott 1,5 gigapascal szakítószilárdságú acélt az alvázhoz, amely így kimagaslóan merev, ugyanakkor könnyű. A korszerű asszisztensek közül többek között holttérfigyelő (BSD), hátsó keresztforgalmat figyelő (RCTA), sávváltást segítő (LCA), elektronikus menetstabilizáló (ESP), lejtmenetvezérlő (HDC), aktív borulásgátló (ARP), a vészfékezést a féklámpák villogtatásával jelző (ESS) és guminyomás-figyelő (TPMS) rendszer is rendelkezésre áll.

Kényelem a teherbírás előtt

A több mint két tonna saját tömegű, 5,1 méter hosszú Musso ugyan létraalvázra épül, ahogyan az egy igazi pickuptól elvárható, és elöl kettős keresztlengőkaros felfüggesztések dolgoznak, ami szintén megszokott a kategóriában, azonban a hátsó merevtengely laprugók helyett csavarrugókat kapott. Ez jót tesz a menetkényelemnek, azonban nem kedvez a hasznos terhelhetőségnek. A Musso teherbírása ugyanis összkerékhajtás esetében kiviteltől függően 688 és 800 kilogramm között változik, míg a versenytársak körében 1-1,1 tonna az általános. Platóján viszont elfér egy Euro-raklap, és egy praktikus 12 voltos/120 wattos csatlakozó aljzatot is elhelyeztek itt. A pickup kézi sebességváltó esetén legfeljebb 2,8, míg automatikus váltóval 3,0 tonnát vontathat.

Terepre is való kishaszongépjármű

A Rextonból származó, soros, négyhengeres, 2,2 literes, 181 lóerős dízelmotor viszont a kategória átlagának megfelelő teljesítményt nyújt, az pedig kifejezetten dicséretes, hogy 400 newtonméter legnagyobb forgatónyomatékát már 1400-as fordulatszámtól kifejti. Ehhez hatfokozatú kézi vagy hatfokozatú automatikus sebességváltó társítható. Az elsőkerék-hajtás elektromosan kapcsolható, ezenkívül terepáttétel és hátsó differenciálzár is segíti a terep nehézségeinek leküzdését. A magyarországi árak egyelőre nem ismertek, azonban a koreai márkának nem szokott túl vastagon fogni a ceruzája. Így a most már európai ízléssel is széles körben elfogadható külső-belső megjelenésű, sok korszerű extrát kínáló, biztonságos és erős Musso elődeinél nagyobb piaci sikerre számíthat.





Megosztom másokkal

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!

Újabb mesterek újabb különleges feladatokra

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Könnyű eszköz nehéz munkára

Aligha vitatná bárki, nehéz kenyér a konténerezés. Embert, vontatót és pótkocsit is igencsak próbára tesz a kikötői daruk és a vágányrengetegek közepén sürgölődő átrakók világa. A Delta-Truck Kft. kínálatában immár két évtizede szereplő Kögel márka konténerszállító félpótkocsicsaládjának új tagja, a Port 20 azonban a szó szoros értelmében is „könnyedén” abszolválja a húszlábas konténerek szállításának feladatát.

Sajtóközlemény

2025. április 17. A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon