Egy, két, há és…

Ami a személyautók világában a Tesla, az szeretne lenni a tehergépkocsi-gyártók körében a Nikola. Vagyis a piacra újonnan belépő szereplő, amely kizárólag alternatív hajtási módokkal, innovatív technológiai megoldásokkal és egyedi formavilágú járművekkel igyekszik valami merőben újat nyújtani az ügyfeleknek válaszként a jövő kihívásaira.

Közzétéve:

Trevor Milton azzal a céllal alapította meg a Nikola vállalatot az Egyesült Államokban, hogy az elektromos járművek, elektromos hajtásláncok és egyéb részegységek, valamint energiatároló és napelemes rendszerek egyik meghatározó gyártójává váljon. A maguk szakterületén kiemelkedő tehetségekből verbuvált csapat állhatatos munkájának eredményeként 2016 tavaszán bemutatkozott a Nikola első prototípusa, a Nikola One nyerges vontató, amelyet később a Two, majd a Tre követett. A Nikola elektromos UTV járművek fejlesztésével is foglalkozik, hamarosan elektromos jet-ski is megjelenik a kínálatában, továbbá jelentős erőfeszítésekkel dolgozik azon, hogy a világ legnagyobb hidrogéntöltőállomás-hálózatával rendelkezzen.

Egy

A Nikola One egy klasszikus amerikai stílusú, azaz háromtengelyes, garzonlakásnyi hálófülkével ellátott, nagy teljesítményű nyerges vontató, persze rendkívül áramvonalas és modern formavilággal. Hajtásáról összesen akár ezer lóerő teljesítményű és több mint 2700 newtonméter nyomatékú villanymotorok gondoskodnak, akkumulátorcsomagjának kapacitása pedig 240 és 320 kilowattóra között lehet specifikációtól függően. Ez nem tűnik soknak egy hosszú távú fuvarozásra szánt nehézkategóriás szerelvény esetében, csakhogy ennek a vontatónak nem kell órákat lógnia a töltőn. Az elektromos energiát ugyanis a fedélzetén állítja elő hidrogénnel működő üzemanyagcella segítségével. Így a teljes feltöltés csupán húsz percig tart, a hatótávolság pedig elérheti az 1600 kilométert. A One menetteljesítményei hasonlóan lenyűgözők, teljes terhelés mellett hat százalékos emelkedőn felfelé is haladhat 104 kilométer/óra sebességgel, álló helyzetből száz kilométer/óra sebességre pedig harminc másodperc alatt is felgyorsulhat. Mivel minden hajtott kerékhez egy-egy kerékagymotor tartozik, a vezérlés minden helyzetben egyenként tudja szabályozni az egyes kerekekre jutó nyomatékot az optimális menetstabilitás érdekében. Átlagos üzemanyag-fogyasztása 17 liter száz kilométerenként. Saját tömege 8,1 és 9,5 tonna között változik a specifikáció függvényében, ami a fülke térkínálatának tükrében még kedvezőnek is mondható. Ez az alumínium és a kompozit anyagok bőséges alkalmazásának köszönhető. A belsőtér szintén nagyon innovatív kialakítású, a műszerfalat egy 10 és egy 21 colos képernyő uralja, a külső tükröket kamerák helyettesítik, madártávlati képet nyújtó kamerarendszerrel is felszerelik a járművet, sőt, önvezetésre is alkalmas a One. Mindemellett a Nikola saját lízingprogramjának havidíja a teljes körű javítás és karbantartás mellett még a hidrogén-üzemanyag költségét is magában foglalja.

Két és há

Míg a Nikola One egyértelműen hosszú távú fuvarozásra készült, addig a Nikola Two alkalmazási területe a rövid távú áruelosztás. Ennek megfelelően jóval kisebb rövidfülkét kapott, ám ez a típus is rendelhető 6×2-es, illetve 6×4-es hajtásképlettel egyaránt. A Nikola nem vesződött egy kisebb hajtáslánc kifejlesztésével, így a Two a One gépészetét kapta meg, ugyanazokkal a műszaki paraméterekkel. Sőt, a két típus műszerfala és felszereltsége is teljesen megegyezik.

Teljesen más koncepciót képvisel viszont a Nikola harmadik típusa, a Tre, ezt ugyanis Észak- és Dél-Amerika helyett Európának, Ázsiának és Ausztráliának szánják. Ezért ez a vontató bulldogfülkés felépítésű. Mivel a Tre csak idén április közepén mutatkozik be a nagyközönségnek, a gyártó egyelőre nagyon kevés adatot közöl erről a tehergépkocsiról. Annyi megállapítható, hogy a hajtáslánc a One típusból érkezik, azonban a hatótávolság 1920 kilométer is lehet. A vállalat persze ezeken a piacokon is igyekszik majd kiépíteni a megfelelő töltőinfrastruktúrát, partnerek bevonásával pedig a szervizhálózatot is. Úgy tűnik, hogy a Nikola valóban sok mindenben a Tesla receptjét követi, csak éppen a nehéz-tehergépkocsik piacán és néhány évvel lemaradva. Érdemes lesz tehát a későbbiekben is figyelemmel kísérni a Nikola fejlesztéseit és piaci jelenlétének alakulását. Vajon meddig folytatódik majd a megkezdett számsor?

 





Megosztom másokkal

Szállító szamuráj

Megbízható japán technika Nippon karakteres stílusában? Korántsem egzotikum, hazai útjainkon sem. Hivatalos márkakereskedőként a Delta-Truck Kft. már 2015 óta forgalmaz Isuzu tehergépjárműveket. Az öt modellsorozat alkotta hazai kínálat legnagyobb tagja az F-széria, amely szülőhazájában Forward néven szerepel a palettán. Jól érzékeltetik a márka sokoldalúságát a szigetország piacán bemutatott, az ott eddig kínált 15 tonnát jelentősen … Continued

Lefogyasztott fagyasztós

Igencsak jelentős fogyókúrára fogták a Kögel mérnökei a hűtőfélpótkocsijukat. Az eredmény egy teljesen új paneltechnológia, amely minden érintettnek előnyére válik! Az üzemeltető mérlegét kisebb fogyasztással és nagyobb terhelhetőséggel védi, a környezetet a vontató és az aggregát kisebb károsanyag-kibocsátásával kíméli. Az már csak hab a tortán, hogy a szállított árut hőmérsékletét is hatékonyabban megőrzi.

Fenntartható innovációk

Megérkezett a Ford Truck F-MAX második generációja, ami finomított külsővel, új erőforrással, valamint számos műszaki innovációval igyekszik elnyerni a fuvarozóvállalatok, valamint járművezetők szívét.

Mi fán terem a félpótkocsicentrum?

Mindegy, hogy mezőgazdasági terményt fuvaroz a feldolgozóüzembe, homokot az építkezésekre, távolról idehajózott konténert a kikötőből, esetleg hőmérsékletre érzékeny árut a szűk belvárosokba, a Delta-Truck félpótkocsicentrumban talál megoldást szállítási kihívásaira. Termékpalettánk gazdaságát csak munkatársaink szakértelme múlja felül. Eláruljuk, hogy mi a csuda a félpótkocsicentrum.