Az F-MAX maximálisan bevált

Másfél évvel ezelőtt figyelt fel a Ford Trucks F-Maxra az Amering Transport Kft. ügyvezető igazgatója, Szalai Péter, és ma már a flotta mind a hét nyerges vontatója ilyen típusú. A gyors átállás okairól készségesen számolt be a cégvezető, aki egyébként korábban egy európai prémiummárka járműveit üzemeltette.

Közzétéve:

Fiatal, de határozottan fejlődő vállalkozásnak számít az Amering Transport Kft., amely hűtött áruk fuvarozására szakosodott. Hét nyerges, hűtős szerelvénye kilencven százalékban egy megbízó tojástermékeit szállítja magyar, osztrák, német, szlovák, horvát és svájci viszonylatokon, ezenkívül pedig akasztott hús vagy egyéb termékek kerülnek a raktérbe. A járművek jellemzően teljes terheléssel évente átlagosan 130 ezer kilométert tesznek meg. Az első Ford Trucks F-Max 2019 végén került a flottába, míg a legújabb idén februárban.

Figyelemfelkeltő ajánlat

„Úgy kezdődött a kapcsolatom a Ford Trucks márkával, hogy 2019-ben kaptam egy árajánlatot a Delta-Truck Kft.-től. Ez alapján telefonon felkerestem az értékesítőt, majd elmentem testközelből is megnézni az F-Max típust. Nemcsak a jármű, hanem a hozzá társuló ajánlatcsomag is megtetszett, amely többek között négy év garanciát, illetve teljes körű javítási és karbantartási szerződést foglalt magában. Az első példányt a kedvező tapasztalatok hatására hamarosan továbbiak követték, és jelenleg már csak F-Max vontatók sorakoznak a flottában. Sőt, még az idén csatasorba állítunk egy exkluzív F-Max Blackline modellt” – kezdte Szalai Péter.

Gazdaságos és megbízható

Az első kellemes élményt az üzemanyag-fogyasztás jelentette, ugyanis száz kilométerenként több literrel kisebb az F-Max étvágya, mint a korábban használt prémiumkategóriás vontatóinké volt. Sőt, az AdBlue-fogyasztása is lényegesen csekélyebb. A megbízhatóságával hasonlóan elégedett vagyok, fuvarfeladatot befolyásoló gond még egyik Ford Trucks járművünkkel sem fordult elő, pedig az első már körülbelül kétszázezer kilométert futott. Az apróbb problémákat pedig a Delta-Truck Kft. szigetszentmiklósi szervize rendkívül segítőkészen megoldotta. Igazi partneri viszonyunk alakult ki ezzel a műhellyel, amelynek nyitvatartása, rugalmassága és ügyfélközpontú hozzáállása is dicséretes” – magyarázta az ügyvezető igazgató.

Sofőrbarát jármű

„Gépkocsivezetőink szintén megkedvelték az F-Max típust. Elmondásuk szerint az ötszáz lóerős motor valóban azt nyújtja, ami a fülke oldalán olvasható szám alapján elvárható, azaz a jármű kifejezetten erősen megy fel az emelkedőkön. Továbbá élvezik a jól szigetelt fülke belsőterének csendességét, valamint kényelmes ülését és fekhelyét” – tette hozzá Szalai Péter.

Vélemény első kézből

„Mindezek alapján csak ajánlani tudom az F-Max típust, amely nem tud kevesebbet a magasabb árszínvonalat képviselő versenytársainál sem, sőt, egy kifejezetten szerethető tehergépkocsi. A Delta-Truck Kft. pedig páratlan kiszolgálást nyújt, és azt érezzük, hogy náluk tényleg az ügyfél az első” – zárta a szót elégedetten az ügyvezető igazgató.





Megosztom másokkal

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!

Újabb mesterek újabb különleges feladatokra

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Könnyű eszköz nehéz munkára

Aligha vitatná bárki, nehéz kenyér a konténerezés. Embert, vontatót és pótkocsit is igencsak próbára tesz a kikötői daruk és a vágányrengetegek közepén sürgölődő átrakók világa. A Delta-Truck Kft. kínálatában immár két évtizede szereplő Kögel márka konténerszállító félpótkocsicsaládjának új tagja, a Port 20 azonban a szó szoros értelmében is „könnyedén” abszolválja a húszlábas konténerek szállításának feladatát.

Sajtóközlemény

2025. április 17. A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon