Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!

Közel hét évtizede alapította meg Anton Humbaur a németországi Donauwörthben pótkocsi- és utánfutógyárát. A Humbaur GmbH napjainkra a szakma egyik legjelentősebb vállalatává fejlődött, évente mintegy 60 ezer különféle pótkocsi gördülhet ki a szerelőcsarnokokból. 2020-ban a márka már az egymilliomodik pótkocsiját adhatta át. Kínálatában személyautó-utánfutók és teherautó-pótkocsik mellett ló-, kábeldobszállító és számtalan más speciális kivitel is szerepel, összesen mintegy 420 különböző változatban. A palettán a legkülönfélébb teherautó-felépítmények is megtalálhatók platós, billencs, zárt és hűtőalkalmazásokra egyaránt. Egyes konstrukcióihoz a Humbaur saját gyártású szendvicspaneleket is használ. Hazai képviseleteként a Delta-Truck Kft. szakemberei a szigetszentmiklósi telephelyükön várják a márka termékei iránt érdeklődőket. Ugyanis a Humbaur termékeire mindenki számíthat, az otthoni kiskerttől egészen a grandiózus építkezések világáig. Az időközben már gersthofeni székhelyű vállalat az áprilisban, Münchenben rendezett Bauma alkalmával is igazolta ezt. Az építőipari és bányászati gépek, illetve járművek világszerte is egyik vezető szakkiállításán a Humbaur éppen a Delta-Truck Kft. által immár két évtizede képviselt Kögel márkával közös standon jelent meg.

Igazi „nehéz eset” a Humbaur süllyesztett rakfelületű HTS 30 K félfélpótkocsija. Praktikus megoldásai között az áthelyezhető királycsap, a kétoldali kerékrögzítő mélyedések és a puhafabetétes, állítható rámpák is szerepelnek

Az építkezések sokoldalú mindenese a Humbaur HTK 10t három oldalra billenthető felépítményes pótkocsi. Parabolarugózású központi tandemtengelyével könnyű manőverezést ígér, tűzihorganyzott acél billenőszekrénye pedig különösen masszív konstrukció

Nehéz esetekre

A terjedelmes és nehéz konténerek, illetve építőipari gépek professzionális szállítójárműve a Humbaur nagy teherbírású, süllyesztett rakfelületű HTS 30 K félpótkocsija. Három tengelye szabályozható magasságú légrugózáshoz csatlakozik. Extrafelszerelésként emelhető és kormányzott tengelyváltozat is rendelhető. Olyan átgondolt és praktikus megoldásokkal segíti a legkülönbözőbb építő- és földmunkagépek rögzítését, illetve le- és felrakodását mint a kétoldali kerékrögzítő mélyedések, valamint a mindössze 10 fok állásszögű, 3,15 méteres rámpák. Utóbbiak oldalirányban is állíthatók és 50 milliméter vastag puhafabetéttel készülnek. Különböző pozíciókba csavarozható királycsapjának köszönhetően a HTS 30 K a lehető legsokoldalúbb megoldásként két- vagy háromtengelyes vontatókra is felkapcsolható.

A Humbaur a személyautóval dolgozó mesteremberekre, valamint a telken építkezőkre és a hobbikertészekre is gondolt

Billenős mindenes

Az építési törmelék eltüntetésének kellemetlen feladatára, illetve a legkülönfélébb építőanyagok célba juttatására kifejlesztett „szaki” a Humbaur HTK 10t három oldalra billenthető felépítményes pótkocsi. Karbantartásmentes parabolarugózásra függesztett, a manőverezést nagyban megkönnyítő tengelykettősével kiviteltől függően 8500 és 8900 kilogramm közötti hasznos teherbírást kínál. Hossz-, kereszt- és átlós irányú tartókkal kialakított, merítéses eljárással tűzihorganyzott konstrukciója a billenőszekrény nagy fokú szilárdságát és masszivitását szolgálja. Ugyanez érvényes finomszemcsés kristályszerkezetű acélból készült, négy milliméter vastagságú padlózatára. A függesztett, de le is nyitható lengőhátfal a rakodórámpák használatát is segíti.

A személyautók sokoldalú vontatmánya a Humbaur HTK három oldalra billenő felépítményes utánfutó, amely 350 milliméter magas, fekete acél oldalfalakkal készül, és háromtengelyes tridem változatban is kapható

A HTK utánfutók ProSteel kivitelének horganyzott acél oldalfala 400 milliméteres magasítást is kaphat. A robusztus, tűzihorganyzott acélidomok egyenesen a nehézvontatás kőkemény világából érkeztek

Személyautók mögé is

A Humbaur tervezői a személyautóval közlekedő iparosokról, illetve a profi és hobbikőművesekről, illetve -kertészekről sem feledkezett meg. A személyautó-vontatmányok szintén igencsak széles palettájának különleges tagja a HTK három oldalra billenthető felépítményes utánfutó. Ez a kivitel 350 milliméter magas, fekete acél oldalfalakkal készül, Tridem változatában pedig három tengelyen is gördülhet. A ProSteel kivitel 400 milliméter magas, horganyzott acél oldalfalmagasítást is kaphat. A robusztus, tűzihorganyzott acélidomok strapabíró felületükkel és 2,5 milliméter falvastagságukkal a nehézvontatásban már jól bevált megoldásként érkeztek a személyautós alkalmazások közé. A kis billencsek palettájának további tagja a hátrafelé billenő HUK, amely egy- és kéttengelyes változatban is kapható. Acél billenőszekrényét háromfokozatú munkahenger mozgatja, oldalfalai pedig alumíniumlemez magasítókkal is kiegészíthetők. Utóbbiak mellett takaróháló is segítheti a kerti anyagok vagy épp tűzifa szállítását és billentését.

A Humbaur építőipari utánfutók kínálatának speciális tagja a KTA kábeldobszállító. Az alvázkeretet és az akár 2800 milliméter átmérőjű és 1450 milliméter széles kábeldob tartóját egyaránt tűzihorganyzott kivitel és kiemelkedő torziós merevség jellemzi. Mindez alapvető fontosságú, hogy az építkezések igencsak mostoha körülményei között is kellő stabilitást és tartósságot biztosíthasson a napi igénybevétel során. A vonófejöntvény éppúgy az örökkévalóságnak készült, mint a támaszkerék tartója. A kábeldobtartó szűken illesztett csapolása a rakomány mozgását hatékonyan megelőzve segíti a menetstabilitást.

Ezúttal csupán a Bauma építőipari kiállítás kapcsán kínáltunk ízelítőt a Humbaur rendkívül gazdag és szerteágazó palettájából. A Delta-Truck Kft. választékban természetesen további kis és nagyméretű, általános és speciális felépítménnyel ellátott vontatmányok egész sora várja ügyfeleinket!

Népszerű kis billencs az egy- és kéttengelyes változatban is kapható, hátrafelé billenő HUK. Acél oldalfalaira alumíniumlemez magasító és takaróháló is rendelhető

A KTA kábeldobszállító tűzihorganyzott kivitellel és kiemelkedő torziós merevséggel felel meg az építkezések kihívásainak

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

Egészen 1913-ig visszanyúló történettel bír ez a német családi vállalkozás! A heidei H. & H. Schmidt GmbH & Co. KG pontosan harminc éve használ Broshuis pótkocsikat. Mára a háromtengelyestől a héttengelyesig csaknem húsz darab segíti a gépek, építőipari berendezések és katonai járművek szállítását. A cég 2008-ban vásárolt háromtengelyes, légrugós mélyágyasa korát megelőző hidraulikus kormányzása és távirányítása ellenére is megérett a cserére. A flotta legújabb tagja így egy mélyágyas SL2 modell, alatta három, egyenként 12 tonna terhelhetőségű tengellyel. A rakodómagasság a tengelycsoport felett is csupán 780 milliméter, a 360 milliméteren mozgó felfüggesztések révén pedig túlzott gumikopás nélkül is mindenkor optimális szabadmagasság biztosítható. Ezzel egyszerre nő a szerelvény stabilitása, illetve csökkennek a pótkocsi üzemeltetési költségei.

Mindjárt három mélyágyas, két lengőtengellyel felszerelt Broshuis pótkocsit vehetett át tavaly a holland Zwatra Transport, akinek összesen már tíz kampeni modell sorakozik a flottájában. Az új szerelvények egyik első feladata egy 5,5 méter széles faház továbbítása volt. A nagy szélesség miatt a körforgalmakban és az útpadkák mentén még kritikusabbá vált a szabadmagasság. A karcsú, mindössze 200 milliméter magas hossztartók, valamint a hattyúnyak és a tengelycsoport távirányítású, hidraulikus mozgatása a jobb és bal oldali szabadmagasság és a rakománymagasság egyaránt pontos szabályzását tette lehetővé a vezetőfülkéből. A multifunkciós pótkocsikkal túlméretes konténerek, acélszerkezetek, hajók és kábeldobok szállítása sem jelenthet problémát. Profi megoldásként utóbbiak esetében úgy helyezték el a tartókat, hogy a dobok pereme melléjük és nem rájuk támaszkodik – ezzel is mérsékelve a szállítmány teljes magasságát.

Földmunkagépek szállításának is mestere a zwollei (Hollandia) Mud Grond-en Transportwerken, amelynek flottája legutóbb egy süllyesztett rakfelületű, két rögzített és két talajkormányzott tengellyel specifikált Broshuis félpótkocsival gazdagodott. A kampeniek épp a közelmúltban fejlesztették tovább három- és négytengelyes talajkormányzott modelljeiket, amelyek saját tömegét mintegy 15 százalékkal mérsékelték. A 205 milliméter széles gumiabroncsokon gördülő pótkocsi különösen alacsony rakfelülete mellett is nagy hasznos teherbírást kínálhat. Az átgondoltan elhelyezett rögzítőpontokkal optimális tömegeloszlás alakítható ki. Mindez a vontató nyomvonalát pontosan követő pótkocsi egyszerű rakodhatóságával egészül ki, így máris nagy népszerűségnek örvend a cég járművezetői körében.

Nem éppen könnyű dilemmával szembesült a Broshuis hűséges ügyfele, a belga DEBA-Line BVBA. A mérnökök azonban frappáns műszaki megoldással siettek segítségükre. A szállítandó gépek egyre nehezebbek, így a cég számára nem előnyös a meglehetősen nagy tömegű teljes hidraulikus kormányzás. A talajkormányzás miatt viszont a fel- és lerakodás helyszíni adottságai miatt nem tudtak elvállalni megbízásokat. Legújabb pótkocsijuk így különleges kombinált tengelymegoldással készült. A háromtengelyes, süllyesztett rakfelületű modell talajkormányzású tengelyéhez hidraulikus kormány-munkahenger csatlakozik, így távirányítással manuálisan is vezérelhető. Az ily módon elért 3000 kilogramm tömegmegtakarítás teljes egészében a hasznos teherbírás javára fordítható. A rakodást ötméteres, állítható szélességű, hidraulikus mozgatású rámpák könnyítik.

2023 novembere óta összesen mintegy száz pótkocsit újít fel a Broshuis a holland hadsereg számára. A járműszerelvényeket a DAF és a Broshuis együttműködésében 2005-2006 folyamán szállították le. Míg a 39 darab héttengelyes pótkocsi Leopard harckocsikat cipelt, a 63 négytengelyes modellt lánctalpas és kerekes páncélozott harcjárművek, illetve markolók, daruk és hídelemek szállítására használták. A járművek közel húsz éven át Európában, Afrikában és a Közel-Keleten szolgáltak, és még legalább tíz évig megtartják őket. A pótkocsikat teljesen szétszerelik, az alvázakat fúvást és horganyzást követően kétkomponensű epoxi alapozó-, majd 2K-fedőréteggel fényezik. A tengelyek és a fékek felújítása során a legújabb elektronikus fékrendszert (EBS) építik be. A felújítást követően a Broshuis további húsz év élettartamot garantál ezen pótkocsijaira.

Huszonöt esztendő kemény munkája után válik meg a holland Westdijk Exceptioneel Transport BV háromtengelyes, talajkormányzott, süllyesztett rakfelületű Broshuis félpótkocsijától. A Kampenben még 1999-ben átvett félpót egyszeresen kihúzható kialakításával igazi mindenesként szállíthatta a legkülönfélébb speciális rakományokat. Ez azért is fontos, mert a cég – aki épp most vásárolt tíz új, süllyesztett rakfelületű Broshuis modellt – jellemzően sokat variálja járműveit, szinte nincs is fix kombináció a flottájában. A robusztus és megbízható technika itt létkérdés. Egész Európát bejárják, és igencsak költséges egy valahol a távolban az út szélén rekedt speciális szállítmány. Természetesen megtérülés szempontjából is előnyös a nagy futásteljesítmény – a 25 éves pótkocsi így egyáltalán nem ritkaság a dél-hollandiai fuvarcég háza táján. Ez is csak egy újabb bizonyítéka a Broshuis pótkocsik tartósságának!

Nemrégiben döntött a Broshuis technikája és minősége mellett a gundelfingeni (Németország) TSB Transport-Service-Beitinger, mindjárt kétféle különleges modellel is bővítve flottáját. A nyolctengelyes (6+2), süllyesztett rakfelületű 100T a kéttengelyes dollynak köszönhetően számos lehetőséget kínál, így hattengelyesként is használható. Amint azonban a fuvarfeladat úgy kívánja, a Broshuis FLEX kiegészítő tengelyével vagy szükség esetén könnyen előfeszíthető hosszabbító tartókkal is bővíthető. Kis saját tömegével és 600 milliméteren mozgó lengőtengelyeivel a legkülönfélébb fuvarokra is univerzális megoldás.

A másik két új beszerzés, a dollyval együtt 3+1 tengelyes, mélyágyas modell mindössze 220 milliméter (!) magas rakfelülettel szolgál, emellett a nyeregterhelés 17 és 25 tonna közötti állítását is lehetővé teszi. A PL2 HD lengőtengelyek szintén 600 milliméteres távon mozognak és 70 fokban kormányozhatók be. A kampeniek egyebek mellett két fő előnyükkel győzték meg a német fuvarvállalatot. Mivel a pótkocsik a tervezéstől egészen a gyártásig teljes egészében a Broshuisnál születnek, különösen robusztus konstrukció és hosszú élettartam jellemzi őket. A távirányítású funkciók pedig kimondottan felhasználóbarát kezelést biztosítanak.

Az utolsó csavarig az ügyfél igényei szerint – testre szabott megoldásért fordult a Broshuis tervezőihez a nehézdaruzással kiegészített, speciális szállításra szakosodott holland De Kreek Transport. A mérnökök a háromtengelyes vontató és a fülkéje mögé telepített 53 tonnaméteres daru műszaki rajzai alapján illesztették hozzá a megfelelő pótkocsit, amely kellő szabadmagasságot és ideális tengelyterhelés-eloszlást biztosít. A terjedelmes építőipari szerkezetek – például állványzatok és óriáskompresszorok – és petrokémiai, valamint kikötői berendezések szállításához a sík rakfelület jóval kedvezőbbnek bizonyult a süllyesztett vagy mélyágyas kialakításnál. A megoldást így ez esetben egy háromtengelyes, kihúzható konstrukció jelentette.

Nem úgy azonban a 110 tonnaméteres daruval szerelt, négytengelyes vontató esetében, ahol a Broshuis ugyancsak az egyedi igények szerint dolgozott. Az eredmény itt egy kéttengelyes, kihúzható, ám süllyesztett rakfelületű pótkocsi, amely a másikhoz hasonlóan szintén az engedélyezett 16,5 méteres szerelvényhosszon belül marad. Igényes műszaki megoldás a meghosszabbított, mindössze 120 milliméter vastag, mégis akár 18 tonna nyeregterhelést közvetítő hattyúnyak, akárcsak a nagy pontossággal kormányozható tengelycsoport.

Igazi multifunkciós szállítóeszközökért érkezett Kampenbe az elsősorban konténereket, mezőgazdasági gépeket, lakóhajókat és kisebb házakat fuvarozó, német COLOSSUS Logistics családi cég. Leginkább az innovatív független kerékfelfüggesztés, illetve a különösen kicsi saját tömeg és alacsony rakodómagasság vonzotta őket. Végül két új, kéttengelyes, mélyágyas SL2 félpóttal tértek haza. A tengelycsoport feletti 850 milliméteres magas rakfelület viszonylag kevéssé magasodik a készeresen kihúzható hossztartók 380 milliméteren húzódó felső pereme fölé. A távirányító itt is alapfelszerelés, a CAN-BUS hálózat pedig jó néhány évesen is megbízhatóan működik majd. A színvonalas technikát a rakfelület levehető padlózata és csúszásgátló bevonata, illetve könnyűfém keréktárcsák teszik teljessé.

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Stabil alapok, dinamikus növekedés

A VIARENT 1994-es alapítása óta folyamatosan reagál a haszonjármű-piac változó igényeire. A Viarent mára piacvezető Magyarországon, és aktívan jelen van Szlovákiában, Csehországban és Franciaországban is. Több mint 3500 járműből álló flottájával – mely közel 1500 nyerges vontatót és félpótkocsit, több mint 2000 furgont, teherautót és 100-nál is több elektromos járművet számlál – a VIARENT megbízható, innovatív partnerként támogatja ügyfelei mobilitási igényeit.
A szlovák flotta, az MHC Mobility Slovakia járműveivel kiegészülve, már közel 500 járműből áll, mely minden ügyféligényt ki tud elégíteni, rugalmas szolgáltatási lehetőségeket biztosítva a helyi és nemzetközi ügyfelek számára.

„Nálunk minden járműtípus megtalálható, amit Európában használnak”

„Tudatosan törekszünk arra, hogy lefedjük a teljes teherautó-palettát – gyakorlatilag nincs olyan járműtípus, amit ne tudnánk biztosítani partnereinknek” – emeli ki Stefkó Péter, a VIARENT ügyvezetője. „Célunk egy olyan európai szintű szolgáltatási hálózat kiépítése, ahol az ügyfél pontosan azt a járművet kapja, amire szüksége van – megbízható műszaki állapotban, rövid és hosszú távú időtartamra egyaránt.”
A kompakt furgonoktól a 40 tonnás szerelvényeken át egészen a speciális célokra – például építőipari felhasználásra – alkalmas járművekig terjed a kínálat. A flotta olyan eszközöket is magába foglal, mint a platós, ponyvás, billenős, dobozos, hűtős vagy darus haszonjárművek, így a VIARENT rugalmas és testreszabott megoldásokat tud kínálni.

Digitális kényelem – már Szlovákiában is

A VIARENT saját fejlesztésű mobilalkalmazása már Szlovákiában is elérhető – hogy a haszonjármű bérlés még gyorsabb és egyszerűbb legyen. Az applikációval az ügyfelek néhány perc alatt lefoglalhatják a szükséges járművet, kényelmesen, online. Ez a digitális megoldás új szintre emeli a bérlési élményt, és illeszkedik a VIARENT ügyfélközpontú szemléletéhez: gördülékeny folyamatok, rugalmas szolgáltatás, azonnali elérhetőség.

Hosszú távú partnerség, nem csak bérlés

A VIARENT nem csak járműveket ad bérbe – partnerei számára teljes körű támogatást kínál. A hosszú távra tervezett kapcsolatok alapját a szakmai tudás, a kedvező feltételek és a megbízható szervizháttér adja. Franchise partnerei és leányvállalatai mögött stabil, tapasztalt rendszer áll.
„Az ügyfél ránk bízhatja magát. Tudja, hogy modern, jó állapotú járművet kap, pontosan annyi időre, amennyire szüksége van – és mindig számíthat ránk.” – zárja gondolatait Stefkó Péter.

2025. április 17.
A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon

A Ford Trucks új szervizpontokkal bővítette hivatalos nemzetközi szervizhálózatát az Egyesült Királyságban és Írországban. A Ford Trucks ezekkel az új helyszínekkel szélesebb körű szervizhálózatot kínál ügyfeleinek, és szerviztámogatást nyújt a kulcsfontosságú nyugat-európai szállítási útvonalakon is.

A Ford Trucks, a nehéz haszongépjármű-ipar egyik meghatározó márkája tovább bővítette európai hálózatát az Egyesült Királyság és Írország bevonásával. Ez a stratégiai lépés nem csak a Ford Trucks azon célját támogatja, hogy közelebb kerüljön ügyfeleihez, hanem jelentősen növeli elérhetőséget is Európa-szerte.

A Ford Trucks továbbra is zavartalan szolgáltatást nyújt nemzetközi szállítmányozási ügyfeleinek az egyre bővülő európai szervizhálózata révén. Az Egyesült Királyságban és Írországban, mint kulcsfontosságú logisztikai piacokon megnyitott új szervizpontok nagyobb kényelmet jelentenek a Ford Trucks ügyfeleinek, különösen a forgalmas nyugat-európai szállítási útvonalakon. A Ford Trucks a régióban az 1968 óta az Egyesült Királyságban működő Rygor Group Limited, valamint a 2007-ben Írországban alapított Setanta Vehicle Sales North Limited cégekkel kötött szerződés keretében folytatja szerviztevékenységét. A Ford Trucks szolgáltatásai hét különböző helyszínen lesznek elérhetők az Egyesült Királyságban és négy helyszínen Írországban.
A két kulcsfontosságú regionális szereplővel kötött szerződések tovább erősítik a Ford Trucks jelenlétét Nyugat-Európában. A Ford Trucks szervizhálózatának bővítése tükrözi azt a szolgáltatási koncepciót, amely optimalizálja az ügyfelek számára a teljes fenntartási költséget. Ez a koncepció a karbantartási és javítási idők csökkentésével növeli az üzemeltetési hatékonyságot, és jelentős előnyöket kínál az ügyfeleknek.

Burak Hoşgören, a Ford Trucks nemzetközi piacokért felelős ügyvezető igazgatója kijelentette:
„A Ford Trucks részéről nagyon örülünk, hogy európai növekedési stratégiánk részeként bővíthetjük szervizhálózatunkat az Egyesült Királyság és Írország fontos piacain. Ezzel a lépéssel növeljük szolgáltatásaink elérési pontjait ügyfeleink számára, és biztosítjuk, hogy a Ford Trucks ügyfelei gyorsabban és könnyebben juthassanak hozzá szolgáltatásainkhoz ezen a forgalmas nyugat-európai szállítási útvonalon.”

Sean Joyce, a Rygor Group Ltd. aftersales támogatásokért felelős igazgatója elmondta:
„A Rygor jól ismert a haszongépjárművek aftersales támogatásáról, és ezért kiváltság számunkra, hogy műhelyeinken keresztül támogathatjuk a Ford Trucks ügyfeleit az Egyesült Királyságban. Vállalatunkban több mint 200 kivételesen képzett járműtechnikus dolgozik, és várjuk, hogy karbantartsuk a Ford Trucks járműveit annak érdekében, hogy maximalizáljuk az ügyfelek járműhasználati idejét.”

Harry Nash, a Setanta Group ügyvezető igazgatója kijelentette:
„Örömmel működünk együtt a Ford Trucks-szal. A Setanta Trucks teljes mértékben fel van készülve arra, hogy Írországban négy különböző helyszínen segítséget, mentést, alkatrészeket és szerviz szolgáltatásokat nyújtson a Ford Trucks ügyfeleinek. Ez a együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy átfogóbb és hatékonyabb támogatást nyújtsunk a Ford Trucks ügyfeleinek.”

A Ford Trucks-ról:

A Ford Trucks a Ford egyetlen nehézhaszongépjármű-márkája, amely nyerges vontatókat, építőipari teherautókat és 16 tonna feletti tehergépjárműveket gyárt. Az F-MAX és F-LINE modelleket világszerte megbízható partnerként tartják számon. A Ford haszongépjárművek kiváló minősége, tartóssága és hatékonysága révén a márka nemzetközi sikere tovább erősödik.A Ford haszongépjárművek bizonyított minősége, tartóssága és hatékonysága alapozza meg a Ford Trucks nemzetközi termékstratégiáját, amely a legjobb fenntartási költséget ígéri. A piaci igényekhez igazított termékfejlesztési szakértelmet több mint hatvan év tervezési és gyártási tapasztalattal ötvözve, a Ford Trucks a járművei kulcsfontosságú alkatrészeit – többek között az új motorokat – maga tervezi. A Ford Trucks Európában, a Közel-Keleten, Afrikában és Eurázsiában működik, és három kontinensen bővíti nemzetközi hálózatát. Nap mint nap teherautók százezrei indulnak útnak világszerte a Ford megbízhatóságával. További információk: www.fordtrucksglobal.com

A Rygor Group Ltd.-ről:

A Rygor Group, amely kétszer is elnyerte az Egyesült Királyság legjobb munkahelyének járó díjat, különféle brit autóipari vállalkozások gyűjteménye, főként teherautókra, furgonokra, buszokra, személygépkocsikra, karosszériajavításra és felépítménygyártásra összpontosítva. A csapat tagjainak munkájának köszönhetően az Egyesült Királyság egyik vezető autóipari cégévé vált, évi mintegy 300 millió GBP forgalommal. További információk: https://rygorgroup.co.uk

A Setanta Group-ról:

A Setanta olyan cégek csoportja, amelyek teherautó-kereskedelemmel és szervizzel foglalkoznak, beleértve a Setanta Vehicle Sales vállalatot Dublinban, amely a keleti és északkeleti régiókat fedi le, a Surehaul Commercials céget Waterfordban, amely a délkeleti és déli régiókat szolgálja ki, valamint a Reynolds Commercials vállalatot Athlone-ban, amely Írország középső és nyugati részeit látja el. A Setanta Írország egyik vezető autóipari cégcsoportja, amely haszongépjárművek értékesítésére és szervizelésére specializálódott.

Médiakapcsolat:

Effect Burson
Mahmut Özyön / mahmut.ozyon@effect.bcw-global.com / 0533 471 14 53
Bestenigar Kara / bestenigar.kara@effect.bcw-global.com / 0544 229 79 85

Újabb példája született annak, hogyan tud a vállalati szféra valódi társadalmi ügyek mellé állni: a Delta-Truck / VIARENT cégcsoport egy korszerű Ford Focus gépjárművel támogatta a Vérlovagok civil szervezet munkáját, amely elengedhetetlen szerepet játszik a sürgősségi vérszállításban Magyarországon.

Az új jármű segíti a szervezetet abban, hogy a vérkészítmények minden időjárási körülmények között, gyorsan és biztonságosan eljuthassanak a kórházakba – és így emberéleteket menthessenek. A Vérlovagok egy egyedülálló civil kezdeményezés, melynek önkéntesei motorral és autóval szállítanak sürgősségi vérkészítményeket. A most átadott jármű különösen télen, esőben vagy nehezebb közlekedési körülmények között jelent komoly segítséget számukra.

Páll Zsombor, a Viarent Light Üzletágának ügyvezetője az ünnepélyes átadáson elmondta:

A Vérlovagok támogatása számomra szívügy, hiszen közel áll hozzám mind a motoros közösség, mind a véradás ügye. Fél éve még csak egy ötlet volt, ma pedig itt állunk egy olyan jármű mellett, amely kézzelfoghatóan segíti majd a munkájukat. Az volt a célunk, hogy a Vérlovagoknak ne kelljen esőben vagy hóban mindig két keréken közlekedniük – ezzel az autóval rugalmasabban, biztonságosabban tudják végezni az önkéntes feladatukat. Bízom benne, hogy másokat is inspirálunk ezzel a lépéssel. És bíztatunk mindenkit arra is, hogy adójuk 1%-ával támogassák a szervezet munkáját.

A jármű nemcsak tárgyi segítséget jelent, hanem szimbolikus értékkel is bír. Minden új jármű egy újabb „ló” a modern lovagok alá, hogy gyorsabban, biztonságosabban juthassanak el azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Pribil Sándor, a Magyar Véradó Szövetség elnöke és a Vérlovagok alapítója így fogalmazott:
Hatalmas köszönettel tartozunk a Delta-Truck / VIARENT cégcsoportnak – nemcsak azért, amit adtak, hanem azért is, ahogyan adták. Az különösen sokat jelent számunkra, hogy nemcsak mi kopogtattunk az ajtajukon, hanem ők is aktívan keresték a lehetőségét annak, hogy segíthessenek. Ez a fajta proaktív támogatás ritka, és számunkra megerősítést jelent: jó úton járunk.

Ez az autó nemcsak a Vérlovagoknak szól – sokkal több ennél. Ez az adomány azoké az embereké, akikhez nap mint nap eljuttatjuk a vérkészítményeket. Minden egyes megtett kilométer, minden perc, amit ezzel a járművel megnyerünk, valakinek az életét jelentheti. Nem egyszerűen egy autót kaptunk – hanem egy újabb fogaskereket a rendszerünkbe. Egy olyan gépezetbe, ahol mindenki – az orvos, a véradó, az önkéntes – fogaskerékként mozog, és együtt működteti az egészet. Ezért is olyan különleges ez az együttműködés.

A Delta-Truck / VIARENT támogatása egy olyan példamutató együttműködés, amely túlmutat az eszközadományozáson: társadalmi érzékenységet, hosszú távú gondolkodást és valódi cselekvést jelent. Mert életet menteni – közös ügy.

Kőkemény pickup, elnyűhetetlen terepjáró, masszív és megbízható teherautók. Ennyi? Korántsem! Noha a Delta-Truck Kft. palettájára tekintve is egyből látható, hogy az Isuzu márka Európában közismert kínálata sem éppen szűkös – a több mint kilencven esztendős márka palettáján ennél jóval több közúti jármű szerepel. Most nemcsak a cégcsoport egész világra kiterjedő tevékenységét, hanem a jövőre szóló nagyratörő terveit is megismerhetjük.

Hajlamosak vagyunk az autózás hőskorát csak Európában, esetleg Amerikában elképzelni. Pedig az Isuzu gyökerei is egészen 1916-ig nyúlnak vissza, még ha csak 1934 óta gyárt is ezen a néven teherautókat. E bő évszázad dinamikus fejlődést hozott, a japán gyártó a 2024-es üzleti éve során több mint 150 országban közel 670 ezer járművét értékesítette, miközben mintegy 45 ezer főt foglalkoztatott.

Szinte minden

Termékei között a legkisebb a nálunk is jól ismert D-Max pickup és az annak alvázára épülő SUV-modell, az MU-X. A Delta-Truck Kft. kínálatában is szereplő M-, L, N-, illetve P- és F-szériájú teherautók mellett a szülőhazájukban az utóbbiakat Forward néven akár 22 tonna össztömegű változatban is megvásárolhatják az ügyfelek. A Giga sorozatával a márka a nehézkategóriában további méretkategóriákban is képviselteti magát. Az Isuzu és a Hino Motors vegyesvállalata, a J-Bus gyártja az autóbuszokat, amelyeket Japánban az Isuzu és a Hino márkanév alatt értékesítenek. Mindemellett az Isuzu egyaránt szállít dízelmotorokat építőipari és mezőgazdasági gépek, energiatermelő berendezések és kereskedelmi hajók gyártóinak.
A vállalat a hálózatba kapcsolt szolgáltatások terén sem rest. Központi elemük a haszonjárművek Gatex információs platformja, amely az Isuzu összes kapcsolódó szolgáltatásának alapjául is szolgál. Ilyen az üzemeltetési adatokat távolról gyűjtő és elemző, Mimamori felhőalapú flottakezelési szolgáltatás, a táveléréssel működő Preism karbantartási rendszer, valamint az ügyfeleket az elektromos haszonjárművek bevezetésében és hatékonyságuk mérésében segítő EVision program.

Trendek és tervek

Harmonikusan simul a jellemző iparági folyamatok köré az Isuzu középtávú üzleti terve. Célja nem kevesebb, mint 2030-ra mobilitási megoldások globális szállítójává alakítani a vállalatot. Ennek során három szakterület, a támogatott és automatizált vezetés, a hálózatba kapcsolt szolgáltatások, valamint a szén-dioxid-semleges megoldások hivatottak további bevételi forrásként szolgálni. Mit ér azonban a legjobb terv, ha nem áldoz kutatás-fejlesztésre? Az Isuzu Transformation átalakulási stratégiája keretében a vállalat egybillió jent invesztál az említett három pillér innovációjába. Mindezt további 1,6 billió jen egészíti, amit termékpalettája bővítésére, valamint termelési és értékesítési, illetve informatikai infrastruktúrája fejlesztésére fordít a cég. A cél kétségkívül ambiciózus: legalább hatbillió jen nettó árbevétel és tíz százalék üzemi eredmény.

Célok és környezetvédelem: varázsige és varázsszó

Nem maradhatott el természetesen napjaink egyik „varázsigéje”, a fő teljesítménymutatók (KPI) meghatározása sem. A teljesség igénye nélkül: 2030-ra több mint 850 ezer darabos termelés, az üvegházhatású gázok (1. és 2. kategória) emissziójának 2013-hoz viszonyított 50 százalékos csökkentése, több mint egymillió hálózatba kapcsolt jármű, különböző automatizált vezetési szolgáltatások és belépés a legjobb globális márkák élcsapatába (Interbrand Best Global Brands Top 100). További alapvető célkitűzés a Gatex információs platform, illetve a hozzá tartozó szolgáltatások fejlesztése.
Ha már a varázsigéknél tarunk, álljon itt egy „varázsszó” is: szén-dioxid-semlegesség. Az út hosszú, fő állomásait az elektromos járművek fokozatos bevezetése jelenti. Az Isuzu itt többlépcsős stratégiát alkalmazva a tervidőszak más-más pontjain tervezi bemutatni megfelelő modelljeit az egyes járműkategóriákban. A gyakran 100 kilométer alatti napi futásteljesítmény jellemezte kishaszonjárművek, illetve a mintegy 400 kilométer hatótávig terjedő középkategória számára inkább az akkumulátoralapú technika a tisztán elektromos fejlesztés fő iránya. Az autóbuszok és az akár 600 kilométer hatótávot igénylő nehézkategória esetében az üzemanyagcella is fontos szerephez juthat. Az Isuzu célja, hogy 2030-ra minden járműkategóriában kínáljon sorozatgyártású villanymotoros modellt.

Fejlesztés teljes gőzzel

Az iparág minden szegletében megtapasztalható fejlesztési láz alól természetesen az Isuzu sem kivétel. A fudzsiszavai gyárban a tervek szerint 2026 júniusában kezdi meg működését az EARTH labor. A létesítmény az elektromos járművek akkumulátorai, motorjai, szabályzórendszerei és hőmenedzsmentje fejlesztésének és tesztelésének ad majd otthont, de az üzemanyagcella jövőjén is dolgoznak majd. Napjaink problémája, hogy az elektromos modellek kisebb üzemeltetési költségei egyelőre lényegesen nagyobb beszerzési árral párosulnak. A hatótáv, a töltési paraméterek mellett a kutatás egyik fő iránya a teljes birtoklási költség csökkentése – nagyjából a mai belső égésű járművek szintjére.

Az üzenet egyértelmű: az Isuzu a szakma jelenlegi leghaladóbb trendjei mentén tervezi tovább javítani pénzügyi mutatóit, illetve bővíteni termelését és termékkínálatát. A hosszú távon fenntartható technikák, a környezetvédelem és a szén-dioxid-semlegesség fő célkitűzéseit elsősorban házon belüli fejlesztéssel és gyártással, illetve előnyös együttműködések keretében kívánja megvalósítani. Kíváncsian várjuk az eredményt – hiszen e szép tervek egyes eredményei természetesen a Delta-Truck Kft. kínálatában is megjelennek majd!

A nehézkategóriájú Isuzu GIGA sorozat üzemanyagcellás hajtásrendszerű kísérleti modellje az Isuzu és a Honda közös fejlesztéseként hivatott segíteni a vállalatot szén-dioxid-semlegességi céljai elérésében

Az Isuzu hosszú távú fenntarthatóságot szolgáló EVision Cycle koncepciója az elektromos járművek lemerült akkumulátorainak gyors cseréjével kínál előremutató megoldást

A meghatározó iparági trendekbe harmonikusan simuló Isuzu Transformation üzleti terv célja, hogy a vállalat 2030-ra immár a mobilitási megoldások globális szállítójává alakuljon át

Az EARTH labor az Isuzu elektromos járművek akkumulátorai, motorjai, szabályzórendszerei és hőmenedzsmentje, illetve üzemanyagcellás hajtásai fejlesztésének és tesztelésének új otthonaként szerepel a tervekben

Harmincméteres betongerendát, lánctalpas rakodógépet vagy egy teljes gépsort kellene elszállítani? Esetleg óriási kábeldobot? Netán egy egész házat? Itt már csak a Broshuis segíthet! A Delta-Truck Kft. több mint másfél évtizede várja ügyfeleit a speciális igényekre készülő, illetve konténerszállító félpótkocsik egyik legrégebbi gyártójának magyarországi importőreként.

Mintegy 140 esztendős múltra tekinthet vissza a holland Broshuis pótkocsigyártó, a legkülönfélébb alkalmazásokra kialakított járművek széles palettájával. Sík és süllyesztett rakfelületű, mélyágyas és színpados, kihúzható és túlméretes pótkocsik, illetve multifunkciós konténerszállítók – a Broshuis valóban az egyedi szállítási feladatok mestere. Kiválogattunk a márka közelmúltban átadott pótkocsijai közül néhányat, amelyek legalább annyira látványos, mint különleges megoldásokat sorakoztatnak fel.

A Bolk Transport almelói székhelye ugyanabban a tartományban található, mint a Broshuis kampeni központja. A fuvarvállalat több süllyesztett rakfelületű félpótkocsit vehetett át, a nagyobb megrendelés első példánya egy háromtengelyes SL2 modell. Ez kifejezetten a hosszú, ám viszonylag könnyű silók szállítására készült. A legnagyobb kihívást a váztartók megfelelő előfeszítése jelentette a mérnökök számára. Egyaránt figyelembe kellett venniük, hogy a rakfelület ne legyen túl magas, de ne is hajoljon meg túlságosan, miközben a siló sem érhet hozzá. A rakfelület összesen 28 méterig duplán meghosszabbítható.

Az első ütemben átvett rövidebb, ugyancsak háromtengelyes és süllyesztett rakfelületű félpótkocsi szintén egyedi megoldás a kampeni tervezőktől, amely kimondottan a Bolk fülke mögötti önrakodó daruval felszerelt vontatójához terveztek. Az ultravékony, mindössze 120 milliméteres hattyúnyakkal kialakított félpótkocsi ugyancsak kétszeresen kihúzható. A Bolk saját fejlesztésű kábeldobrögzítő rendszerével is felszerelt pótkocsikat speciális közdarabok használatával a cég más vontatói is húzhatják.

Ez a félpótkocsi nem egy mostani átadás – sőt, egy 25 éve szolgáló példányról van szó. A holland Pultrum Rijssen B.V. már hosszú ideje használja a Broshuis pótkocsijait, köztük ezzel a 2000-ben vásárolt, háromtengelyes, háromszorosan meghosszabbítható, sík rakfelületű modellel. A 2000-es IAA szakmai vásár egykori kiállítási példányaként az elsők között kínált triplán kihúzható sík rakfelületet a piacon. Mai fontos feladata, hogy akár 36 méteres fa-, acél- és betongerendákat juttasson el biztonságban az építkezésekre. Cserébe aligha nevezhető nagy igényűnek. A normál karbantartáson túl csupán néhány féknagyjavításon esett át, 2017-ben pedig újrafényezték – és várhatóan még jó néhány évig a Pultrum flottájában szorgoskodik majd.

A belga VKing három lengőtengellyel szerelt, mélyágyas Broshuis pótkocsit választott legújabb fuvarfeladatához vadonatúj, négytengelyes – és nem kevésbé látványos – vontatója mögé. A tengelyek 600 milliméteren mozgó felfüggesztései és 70 fok bekormányzási szöge tekintélyes hossza ellenére is pontos manőverezést tesznek lehetővé a nem kevesebb mint 51 tonna teherbírású szerelvénnyel. A kivitel itt is egyedi: mivel a teherautót nem csak nyergesként, hanem platós ponyvás felépítménnyel pótkocsis szerelvény gépeseként vontatóként is használják, a vonófejnek megfelelő helyet hagyva extrahosszú hattyúnyakra volt szükség. Természetesen a kényelem is fontos szempont, ezért vezeték nélküli távirányítóval kezelhetők a hidraulikus funkciók – köztük a kormányzással, a felfüggesztésekkel és a hattyúnyak lekapcsolásával.

Több ügyfél körében – köztük a holland M. van Zanten és a belga Verhoeks Overslag – is népszerűnek bizonyult a kerékrögzítő mélyedésekkel és rakodókar-nyílással kialakított, illetve hidraulikus rámpákkal felszerelt, hattengelyes, süllyesztett rakfelületű félpótkocsi. Az akár 65 tonna teherbírású, multifunkciós szállítóeszköz három méter széles rakfelületével szélesítő faidomok nélkül teszi lehetővé teszik a nagy méretű építőipari és földmunkagépek gyors és biztonságos rakodását. A távirányítással is mozgatható, hidraulikus rámpák szélessége állítható és duplacsuklós kialakításuknak köszönhetően a hosszú gémekkel szerelt gépekkel is kis szögben közelíthető meg a rakfelület. A csúszásgátló felülettel kiegészített két pár kerékrögzítő mélyedés nagy tengelytávú, nagy gumikerekes gépekhez is jó szolgálatot tesz, akár 40 centiméterrel süllyesztve alacsonyabbra a rakományt.

Olykor könnyebb fuvarok is adódnak – ez az aprítógép csupán 40 tonna. Az igazi kihívás itt a pótkocsi megfelelő stabilitása és manőverezhetősége ezzel a 20 méter hosszú, 3 méter széles és 3,5 méter magas rakománnyal a hátán. A hamburgi Riedel Transport sokrétű szállítási feladataira egy lengőtengelyekkel és hidraulikus rámpákkal felszerelt, darukarnyílást is kínáló, hattengelyes, süllyesztett rakfelületű pótkocsi bizonyult ideális választásnak. Robusztus felfelépítésével akár bő 70 tonnás rakományok szállítására is alkalmas. Különlegessége, hogy kifejezetten könnyű konstrukciójának köszönhetően – sok engedélyeztetési munkát megtakarítva – akár 65 tonnát is vihet a 100 tonnás össztömeghatáron belül.

Bivalyerős Volvo FH16 vontatója mögé az egyesült királyságbeli David Watson Transport szerint hasonló képességekkel rendelkező pótkocsi illik. Ennek szellemében egy hattengelyes, duplán kihúzható, süllyesztett rakfelületű Broshuis SL2 félpótkocsit bérelt a doncasteri John Hudson Trailers flottájából. Független, hidraulikus kerékfelfüggesztéseinek köszönhetően e modell a legalacsonyabb rakfelületet kínálja kategóriájában, miközben mindvégig kiemelkedő stabiltás is jellemzi. Az első közös küldetésük egy 80 tonnás „ekó”, azaz füstgázzal működtetett tápvíz-előmelegítő berendezés elszállítása Liverpool kikötőjéből.

Egy fontos gondolat a bérelt speciális tréler kapcsán: az angol cég azért választja már hosszú évek óta a bérlést, mert a fuvarfeladataik rendkívül változatosak, így mindig a megfelelő eszközzel állhatnak ki. Cégcsoportunk bérjárműves ága, a VIARENT ugyanilyen rugalmasságot kínál ügyfeleinknek. Akár egy átmeneti kapacitáshiányt kell lefedni, akár tartós megoldást igényel, forduljon bizalommal munkatársainkhoz személyre szabott ajánlatért!

Régi motoros: három évtizede vette első Broshuis pótkocsiját a lisburni Mar-Train. Most az egyesült királyságbeli vállalat mindjárt két különleges technikát is vásárolt csúcstechnikájú flottájába, és máris kezdődhetett a „legózás”. A hat és a tíz (3+7) lengőtengellyel szerelt, egyaránt süllyesztett rakfelületű félpótkocsikkal ugyanis különböző kombinációk sokasága állítható elő. Az eredeti konfiguráción túl utóbbit használhatják például a háromtengelyes dolly nélkül, azaz héttengelyes félpótkocsiként is. A dollyt a hattengelyes trélerrel kombinálva kilenctengelyes kombináció is előállítható – mindenkor pontosan a fuvarfeladatnak megfelelően. A rendszer a jövőben további opciókkal, például kéttengelyes dollyval is bővíthető. Esetleg a Broshuis új FLEX tengelyével is, ahol a dolly és a pótkocsi lengőtengelye közé integrált kiegészítő tengellyel csökkenthető az egy tengelyre eső terhelés. A pótkocsik további előnyei között említhetők a 80 tonnás teherbírású hidraulikus rámpák, a hidraulikus kitámasztólábak, a padlózat gumibevonata, a tág intervallumon mozgó lengő-felfüggesztések és a különösen alacsony rakodómagasság.

Ők aztán tudnának a márka minőségéről mesélni: Jos Hermans, a hollandiai Venlo városában jegyzett Jozef Hermans ügyvezetőjének nagyapja nagyjából hét évtizeddel (!) ezelőtt vásárolta a cég első Broshuis pótkocsiját. Mindenesetre az unoka sem rest, ő például tizennégy éve vett használtan egy 2006-os gyártású, hattengelyes, hidraulikus kormányzású, süllyesztett rakfelületű Broshuis félpótkocsit. A speciális fuvarokra és ipari üzemek költöztetésekre specializálódott cég a gyártóberendezések szállítása iránti növekvő kereslet teljesítésére vette meg a jó áron kínált járművet. A fő szempont a megbízhatóság, a robusztus technika és a minőség volt. Számításaik szerint már mintegy hat hónapon belül megtérült a beruházás. A pótkocsit továbbra is naponta használják, például egy beltéri ipari daru mozgatására. Az elmúlt közel másfél évtized alatt éves szervizei keretében jelentősebb probléma nélkül, csekély karbantartást igényelt csupán.

A családban marad: 1995 óta a Broshuis visszatérő ügyfele az 1927-ben alapított, ipari tartályok és nehézgépek szállítására, illetve környezetvédelmi projektek kiszolgálására szakosodott dán J. Ødum’s. A családi vállalkozás már huszonötödik pótkocsiját vásárolja a kampeniektől. Legújabb szerzeményük egy négytengelyes, hidraulikus kormányzású, süllyesztett rakfelületű Broshuis félpótkocsi. Az akár 26 méter hosszúságig duplán kihúzható modell különlegessége első emelhető tengelye, amely mögött hidraulikus kormányzású másik három biztosít még a szűk helyeken is kiváló manőverezhetőséget. A rakfelület különlegessége, hogy minden szabványos konténermérettel kompatibilis konténerrögzítőket tartalmaz, valamint függőleges rakoncatartókat is.

Már ebből a rövid válogatásból is látszik, valóban végtelen a Broshuis trélerek nyújtotta lehetőségek sora. Amennyiben valamelyik megoldás felkeltette érdeklődését, keresse fel félpótkocsicentrumunk munkatársait, akik szakértő tanácsokkal segítenek megtalálni a furvarfeladatokhoz legmegfelelőbb eszközt!

A Ford Trucks, a nehézhaszongépjármű-ipar egyik vezető márkája bemutatja az új generációs Ecotorq GEN2 motort, amely az F-MAX és F-LINE modellekhez érhető el. Az új motor kiváló teljesítményt, kimagasló üzemanyag-hatékonyságot és környezetbarát megoldásokat kínál, tovább erősítve a Ford Trucks szerepét az iparágban.

A 12,7 literes, EU6 kibocsátási normának megfelelő Ecotorq GEN2 motor tartósságával és robusztusságával tűnik ki, miközben akár 11,3%-kal csökkentheti az üzemanyag-fogyasztást a korábbi generációhoz képest. A járműválaszték 70%-ával kompatibilis motort széleskörűen tesztelték változatos éghajlati és útviszonyok között, hogy a lehető legnagyobb hatékonyságot és megbízhatóságot nyújtsa.

Fenntartható innováció és csúcsteljesítmény

A Ford Trucks célja a fenntartási költségek minimalizálása és a teljesítmény maximalizálása. Az Ecotorq GEN2 motor fejlesztése során a vállalat kiemelt figyelmet fordított az ügyféligényekre és a fenntartható közlekedésre. Az új motor HVO üzemanyagokkal kompatibilis, így csökkenti a környezeti terhelést, miközben fokozza a hatékonyságot és a gazdaságosságot.

A fejlesztési folyamat során az Ecotorq GEN2 motort több mint 25 000 órán keresztül tesztelték nyolc különböző országban, több mint 1,5 millió kilométert megtéve. A kiválasztott ügyfelek bevonásával végzett vizsgálatok biztosítják, hogy a motor a legnehezebb körülmények között is kiváló teljesítményt nyújtson.

Új technológiák az F-MAX sorozatban

Az Ecotorq GEN2 motor bevezetésével párhuzamosan az F-MAX modellek számos innovációval gazdagodnak. A légellenállás csökkentése és az üzemanyag-hatékonyság javítása érdekében aerodinamikai fejlesztések történtek. A vezetési komfort növelését egy új első légrugórendszer biztosítja. A hatékonyabb üzemanyag-felhasználáshoz speciális mintázatú gumiabroncsok és egy modern tükörkamerás rendszer járul hozzá. Az alacsonyabb fordulatszámon történő haladást az overdrive sebességváltó és az optimalizált áttételezés teszi lehetővé. Emellett a jármű hatékonyságát tovább növeli az aktív hűtőrács (AGS) és a fékbetét-visszahúzó rugós féknyereg, amelyek csökkentik az üzemanyag-fogyasztást.

A Ford Trucks-ról

A Ford Trucks a Ford egyetlen nehézhaszongépjármű-márkája, amely nyerges vontatókat, építőipari teherautókat és 16 tonna feletti tehergépjárműveket gyárt. Az F-MAX és F-LINE modelleket világszerte megbízható partnerként tartják számon. A Ford haszongépjárművek kiváló minősége, tartóssága és hatékonysága révén a márka nemzetközi sikere tovább erősödik.

Igencsak jelentős fogyókúrára fogták a Kögel mérnökei a hűtőfélpótkocsijukat. Az eredmény egy teljesen új paneltechnológia, amely minden érintettnek előnyére válik! Az üzemeltető mérlegét kisebb fogyasztással és nagyobb terhelhetőséggel védi, a környezetet a vontató és az aggregát kisebb károsanyag-kibocsátásával kíméli. Az már csak hab a tortán, hogy a szállított árut hőmérsékletét is hatékonyabban megőrzi.

Világelsőként jelentkezett új fejlesztésével a hűtőfélpótkocsik szakterületén Európa egyik vezető pótkocsigyártója, a Kögel Trailer GmbH. A német gyártó termékeit immár 2005 óta forgalmazza hivatalos importőrként a Delta-Truck Kft. A burtenbachi székhelyű márka a legutóbbi hannoveri IAA Transportation kiállítás alkalmával mutatta be különösen könnyű Kögel Cool Liteshell újdonságát. E fejlesztésével is hatékonyan kíván megfelelni az egyre szigorodó előírásoknak, a piac növekvő minőségi elvárásainak, illetve a digitális logisztikai hálózatok és a just-in-time frissáru-szállítmányozás támasztotta igényeknek.

A Kögel Cool Liteshell teljes egészében új fejlesztésű, egyedülálló paneltechnológiájának köszönhetően mintegy 700 kilogrammal, azaz több mint kilenc százalékkal könnyebb „testvérénél”, a Kögel Cool modellnél. Az új konstrukciót mindemellett nagyobb ütésállóság és könnyebb javíthatóság is jellemzi, a márka filozófiájával harmonikus összhangban ötvözve a költséghatékonyság és a hosszú távú fenntarthatóság erényeit.

High-tech anyagok

A pótkocsi saját tömegének tekintélyes csökkentését speciális gyártástechnológiával előállított oldal- és tetőpaneljeinek, illetve padlózatának különleges kombinációja tette lehetővé. Liteshell paneltechnológiájában a Kögel már nem alkalmazza a szakmában szokásos külső acélborítást, ami jelentősen hozzájárult a korábbi modellek nagyobb saját tömegéhez. A Kögel új paneljei marási eljárással megmunkált, merev poliuretán (PU) habtömbökből állnak, a fedőréteg szerepét pedig hőre lágyuló poliuretánnal (TPU) bevont üvegszálas szövet látja el. E fejlett a kombinációnak köszönhetően immár a felépítmény korróziója is a múlté.

A padlózatban a hagyományos fa kereszttartók helyett üvegszálerősítésű műanyag (GFK) elemeket alkalmaztak a tervezők. A fához viszonyított fokozott szilárdság eredményeképpen a szükséges anyagvastagság is csökkenhetett, így 20 százalékkal növelhették a betöltött hab térfogatát. Mivel a hab szigetelőképessége kedvezőbb a fáénál, nagyban javult a teljes szerkezet szigetelése. Ennek is köszönhető, hogy a szállítás során mindvégig állandó hőmérséklettel gondoskodik az áru biztonságáról.

Előtérben a fenntarthatóság

A hűtött áruk szállítása jelentős szén-dioxid-kibocsátással jár. A Kögel Cool Liteshell mérsékelt saját tömegének köszönhetően azonban száz kilométerenként akár 0,3 liter üzemanyag is megtakarítható, azaz kilométerenként 8 gramm szén-dioxid emissziója előzhető meg. A könnyebb konstrukcióból következik a nagyobb hasznos teherbírás is. A teljes terhelhetőség kihasználásával így akár minden harminckettedik út teljes egészében megspórolható! A Kögel Cool Liteshell tehát egyszerre biztosít nagyobb hatótávot, kisebb üzemanyag-fogyasztást és mérsékelt károsanyag-kibocsátást. Röviden a környezetet jóval kisebb mértékben terheli.

Költség és haszon

A hűtőfélpótkocsikat általában viszonylag jelentős beszerzési ár és javítási költségek jellemzik, egy-egy ilyen jármű sérülése ezért gyakran csak igen drágán és hosszú állásidővel javítható. A Kögel Cool Liteshell új paneljeinek előnyei között azonban a hagyományos elemekhez viszonyított nagyobb ütésállósága és szilárdsága is szerepel, azaz védettebbek az enyhébb sérülésekkel szemben. Bizonyos sérülések itt eleve be sem következnek, mivel nem akadhat be semmi (például egy belógó faág) a hűtőfelépítmény külső falainak egybefüggően sima felületeibe. A kisebb javítások gyorsan és egyszerűen elvégezhetők, a Kögel Cool Liteshell így hamar visszatérhet az utakra. Vagyis munka közben és a javítás során is a lehető legnagyobb hatékonyság jellemzi!

Együttműködés vezető márkákkal

A hannoveri IAA Transportation kiállításon bemutatott Kögel Cool Liteshell a BPW és a Thermo King által közösen kifejlesztett AxlePower tengelyrendszeren gördült. A BPW ePower tengelye a vontatás és a fékezés során részlegesen elektromos energiává alakíthatja a pótkocsi mozgási energiáját. Az így generált elektromos energiát először átmenetileg egy akkumulátorban tárolja a rendszer, majd menet közben és álló helyzetben egyaránt automatikus szabályzással, szükség szerint továbbítja a Thermo King hűtőegység felé. Ez a fejlett technika az üzemanyag-megtakarítás és a szén-dioxid-kibocsátás mérséklése mellett egy további előnyt is kínál. A hűtőberendezés csendes üzemével a járművezető – és a közelben pihenni vágyó többi sofőr – kényelméhez is nagyban hozzájárul. Kevesebbet járatva a hűtőaggregát hosszabb szervizintervallumokat érhet el, a fékezési fázisok alatti energia-visszatáplálás (rekuperáció) pedig a fékbetétek és -tárcsák élettartamát is növeli. Az üzemi fékrendszer használatának mérséklése egyúttal a fékezéssel járó finompor-kibocsátást is csökkenti.

Szponzorált díjnyertes

A Cool Liteshell paneljeinek a bajorországi Burtenbachban létesített, innovatív gyártóüzemével szintén jelentős mérföldkőhöz érkezett a Kögel Trailer GmbH. A korszerű létesítményt egy beruházási programja keretében a német Szövetségi Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium is támogatta. További jelentős siker egy, a nemzetközi porondon elnyert kitüntetés. A Nemzetközi Pótkocsidíjak (International Trailer Awards; ITA) tizennégy tekintélyes szakújságíró alkotta zsűrijének döntése nyomán a Kögel Cool Liteshell végzett a „Koncepció” kategória élén. A díjjal az innovatív hűtőpótkocsi egyedi és jövőbe mutató technikáját ismerte el a testület. Cool Liteshell modelljével, illetve korszerű gyártóüzemével a Kögel az innovatív és hosszú távon fenntartható technológiák iránti elkötelezettségét hangsúlyozva szolgál mércéül a szakmában. Természetesen a Delta-Truck kollégái szakértő tanácsadással segítik ügyfeleinket a választásban, hogy a kontrollált hőmérsékletű áruszállítás ne fejfájást jelentsen, hanem biztos megoldást!

A Liteshell paneltechnológiának köszönhetően immár elmaradhat a megszokott külső acélborítás. A merev poliuretán (PU) habtömbök fedőrétegeként hőre lágyuló poliuretánnal (TPU) bevont üvegszálas szövet szolgál

A BPW és a Thermo King közös fejlesztésű AxlePower tengelye által a pótkocsi mozgásából generált elektromos energia először egy akkumulátorban tárolódik, majd szükség szerint táplálja a Thermo King hűtőegységet

Megérkezett a Ford Truck F-MAX második generációja, ami finomított külsővel, új erőforrással, valamint számos műszaki innovációval igyekszik elnyerni a fuvarozóvállalatok, valamint járművezetők szívét.

Kigördült a háromszázezredik teherautó a törökországi Eskişehir városában a Ford Trucks több mint negyvenéves múltú üzeméből. Ebből a szép mennyiségből összesen 36 ezer példány írható az F-MAX zászlóshajó számlájára. A Delta-Truck Kft., a Ford Trucks magyarországi importőre a megjelenése, azaz 2018 óta forgalmazza a típust, ami még abban az esztendőben elnyerte a 2019 International Truck of the Year, vagyis Év Tehergépkocsija díjat. Hazánkban nagyságrendileg ezer F-MAX talált gazdára, és számuk egyre növekszik.

Evolúció, nem revolúció

A Ford Trucks munkatársai is az állandó fejlődésben látják a márka jövőjét. Ezért tovább finomították a mai napig esztétikus megjelenésű Ford F-MAX fülkéjét. Természetesen elsősorban amiatt, hogy csökkentsék a légellenállását. Légterelőelemet helyeztek az A oszlopra, a fülkehátfal és a függőleges légterelő közé pedig szigetelés került. A fényszórók fölé apró szárnyacskákat helyeztek, a kerékjárati ívekben pedig új betét csökkenti a hézagot és ezzel a turbulenciákat. Igény esetén a digitális tükrök rögtön két változatban, prémium- és alapcsomagban váltják le a széltoló külső visszapillantó tükröket.

A digitális tükörrendszer egyik különlegessége az úgynevezett „tolvajfigyelő mód”, ami álló járműnél, gyújtás nélkül, zárt ajtók és megfelelő akkumulátortöltöttség mellett a szerelvény közvetlen környezetét figyeli és mozgást észlelve videófelvételre rögzíti az ólálkodókat. De hagyjuk a csibészeket, inkább a második generációs Ford Trucks F-MAX további technikai finomságaira fókuszáljunk! Ugyanis az aktív hűtőlamellák a dízelmotor hűtésigényének függvényében automatikusan és fokozatmentesen nyitódnak, illetve záródnak. Utóbbi esetben könnyebb a levegő áramlása a fülke körül, ezáltal csökken a jármű légellenállása. A rendszer további előnye, hogy az erőforrás gyorsabban eléri az optimális üzemi hőmérsékletet, ami a hosszabb élettartam mellett jótékonyan hat a takarékosságára is.

Új generációs erőforrás

A 12,7 literes Ecotorq dízelmotor teljesítménye ötszázról 510 lóerőre növekedett, ami azonban ennél sokkal fontosabb, hogy elődjénél immár hat százalékkal takarékosabb. A legnagyobb forgatónyomatéka pedig 2500-ról 2600 newtonméterre növekedett. Ezt olyankor is leadja, amikor ECO-módban 450 lóerőre korlátozott a teljesítménye. A takarékos menetmódban a korábbi 85 helyett, immár 90 kilométer/órás sebességig engedi gyorsulni a vontatót. Pótkocsi nélkül sem engedi duhajkodni a sofőrt, inkább csökkenti az erőforrás forgatónyomatékát és a vontató gyorsulását.

Átformálták a pedáltérképet, így ötven kilométer/órás sebesség felett a gázpedál középállásánál immár nagyobb a motor forgatónyomatéka. Így a hatékonyabb gyorsítás mellett takarékosabban üzemelhet az F-MAX. Az új, saját fejlesztésű, 16 előre- és négy hátrameneti fokozattal felvértezett automatizált sebességváltót gyorsítóáttétellel látták el. Ennek köszönhetően legfelső fokozatban csökkent az erőforrás fordulatszáma és tüzelőanyag-fogyasztása. Ezt elősegítendő hosszabbodott a hátsó tengely áttétele is. Olyannyira, hogy a mega kapcsolási magasságú F-MAX nyerges vontatókba eleve a hosszú, 2,17 áttételű hátsó tengelyt szerelik. A tartósfék szerepét a 450 kilowatt teljesítményű és 3800 newtonméteres forgatónyomatékre képes Voith retarder látja el. Apropó fék! A további hatékonyság érdekében fékbetétvisszahúzó rugókkal szerelték fel a fékrendszert.

Ezek azonnal nyugalmi állapotba húzzák vissza a fékbetéteket, amint a járművezető levette lábát a fékpedálról. Ezzel csökkentik a felesleges súrlódást, valamint kopást. Ez nemcsak a fogyasztást csökkenti és a betétek élettartamát növeli, hanem egyúttal a finompor-kibocsátást is mérsékli. Gyárilag alacsony gördülési ellenállású, prémiumminőségű gumiabroncsokkal szerelik a második generációs F-MAX haszonjárműveket. Igény esetén az első laprugók feladatát is légrugók veszik át, mi több a mega kapcsolási magasságú nyerges vontatóknál ez egyenesen az alapfelszereltséget gazdagítja.

Takarékossági hullámlovas

Fa Nándorhoz semmi köze, mégis képes vitorlázni a második generációs F-MAX. A prediktív sebességszabályzó rendszerrel, valamint az előrelátó, domborzatkövető hajtásláncvezérléssel összhangban a vitorlázó funkció sík, kanyaroktól mentes úton beállítás függvényében plusz-mínusz három kilométer/órás sebességgel engedi felgyorsulni, majd lelassulni a szerelvényt. Természetesen ezt sem öncélúan teszi, hiszen ezek az innovációk mind a hatékonyság növelését, egyúttal a tüzelőanyag-fogyasztás csökkentését célozzák. Az eredmények magukért beszélnek, ugyanis a második generációs F-MAX akár 11,3 százalékkal lehet takarékosabb az elődjénél. Apropó, az F-LINE is megkapta ezt az új erőforrást, de az már egy másik történet…

A könnyű és nehéz haszongépjárművek motorjain és motorrendszerein kívül a Ford Trucks nyerges vontatókat, közúti teherautókat, építőipari és kommunális járműveket is gyárt a törökországi Eskişehirben található Ford Trucks üzemben.

Az eskişehiri üzem jelenleg 88 000 m2 belső területet és 1,1 millió m2 szabad területet foglal magában . Az üzem gyártási kapacitása 18 700 teherautó és nyergesvontató.

2025. január 30-án legördült a 300.000. Ford Trucks az eskisehiri üzem gyártósoráról. Ez a mérföldkő tovább erősíti a Ford Trucks pozícióját a globális piacokon.

Hatalmas köszönet a Ford Trucks hihetetlen csapatának, elkötelezett partnereinknek és hűséges ügyfeleinknek! Köszünjük, hogy részesei lehettünk ennek a sikernek!