A Tesla titka

Fenntartható jövő, elektromos jármű, önvezető autó és megannyi újdonság, amelyek alapvetően változtatják meg a jövő közlekedését. Mindezekben élen jár egy amerikai autógyártó, amely csak az utóbbi években tűnt fel a piacon. Próbáltunk választ találni arra, hogy mi a Tesla titka.

Közzétéve:

Nemrégiben írtunk itt a Truck News oldalon a Tesla tisztán elektromos hajtású nyerges vontatójáról, amely akár 800 kilométer hatótávolsággal kecsegtet. Habár fiatal vállalat a Tesla, mégsem a „semmiből” állt elő ezzel a futurisztikus járművel, ezért is hisznek benne sokan, hogy valóban megvalósul. A 2003-ban, klasszikus startup cégként az Egyesült Államokban alapított vállalat ugyanis kifejezetten elektromos járművek fejlesztésére és gyártására jött létre. Méghozzá azt követően, hogy a GM befejezte a sikeres EV1 elektromos autója gyártását. 2008-ban indult a Lotus alapokra épült első Tesla típus, egy roadster gyártása, sorozatgyártásban a világon először lítiumion-akkumulátorral és 320 kilométer hatótávolsággal.

Az igazán nagy dobást a méretben és árban a luxusautók szegmensébe lépő Model S bemutatása jelentette 2012-ben. Ezt követte 2015-ben a hétszemélyes Model X SUV és a középkategóriás Model 3, amelynek valódi tömegtermelése mostanában indul. Az eladások zömét azonban egyelőre az immár kiforrott Model S adja. Ebből készül a világ legnagyobb hatótávolságú sorozatgyártású elektromos autója, és fejlett önvezető funkcióit is ebben mutatja be a Tesla. E két területen nem véletlenül vallja magát piacvezetőnek a Tesla, kesztyűt dobva a régi, nagynevű autógyártóknak is. A többek között 12 ultrahangos érzékelőt és 8 kamerát alkalmazó önvezető rendszere számos vezetői funkciót képes teljesen egyedül végezni. Az igazán egyedülálló szolgáltatás mégis az, hogy a minden Model S alapfelszereltségéhez tartozó internetes csatornán keresztül a Tesla folyamatosan frissíti valamennyi forgalomban lévő autója szoftvereit. Így a régebbi járművek tulajdonosai is élvezhetik a gyár innovációit.

Az eredeti koncepciójához hűen csakis elektromos járműveket fejlesztő Tesla építi a világ legnagyobb akkumulátorgyárát a Panasonic segítségével, ahol lítiumion-akkumulátorok készülnek majd. A Tesla terveihez szükséges is az akkumulátorokat előállító biztos háttér, hiszen a legnagyobb, 632 kilométer hatótávolságú Model S 100D modellben 100 kilowattórás akkumulátorcsomag található. Szintén bővült a cég portfóliója a 2016-ban beolvadt SolarCity napelemgyártóval. A Tesla ugyanis rendszerben gondolkodik, az elektromos energiát környezetbarát módon biztosító napelemes tetővel és házi energiatárolóval együtt. Koncepciója szerint egy forrásból nyújt megoldást a családok környezetbarát energiaellátására és közlekedésére, otthonuk és közlekedési eszközük áramellátását is beleértve. Sőt, az ötletgazdag Elon Musk egyéb érdekeltségeivel az élet számos más területét is alapjaiban igyekszik megreformálni a fenntartható társadalom jegyében. Ő ráadásul azok közé tartozik, aki valóban mindent meg is tesz tervei megvalósításáért.

Forrás: www.rollingtons.hu





Megosztom másokkal

A Ford Trucks európai sofőrképzési programot indít a Drivolutionnal együttműködve

A Ford Trucks újabb mérföldkőhöz érkezett: stratégiai együttműködésre lépett a belga Drivolutionnal, hogy közösen indítsanak el egy egész Európára kiterjedő, hiánypótló sofőrképzési programot. Az innovatív kezdeményezés célja, hogy a sofőrök és flottamenedzserek olyan tudást kapjanak, amellyel a lehető legtöbbet hozhatják ki járműveikből, miközben üzemanyagot spórolnak és növelik a hatékonyságot.

(Még mindig) nem ismernek lehetetlent

Újabb izgalmas összeállítással jelentkezünk a Broshuis ügyfeleinek kiszállított speciális pótkocsikról. A kampeni tervezők ezek révén is igazolták, hogy aligha ismernek lehetetlent. Ezúttal is nagy szakértelemmel és tapasztalattal, mi több elegánsan abszolválták a legkülönlegesebb kihívásokat. A frappáns, olykor bravúros műszaki megoldásoknak a márka alapításának 140. évfordulója kölcsönöz különleges aktualitást.

140 éves a Broshuis!

Emberöltőkben mérhető, nagy idő – még 1885-ben kötelezte el magát a Broshuis a különleges szállítmányozás biztonsága, minősége és innovatív fejlesztése iránt. Az idei év így kerek születésnap a vállalat történelmében, amely alapítása immár 140. évfordulóját ünnepli!