A Ford Trucks már Luxemburgba is terjeszkedik, ezzel erősítve nyugat-európai pozícióját

A Ford Trucks közel 60 éves tapasztalattal rendelkezik a tehergépkocsigyártás és a nemzetközi piacokra történő termékfejlesztés terén, és most gyorsan terjeszkedik Nyugat-Európában. A vállalat gyors lépéseket tesz annak érdekében, hogy a teljes kontinenst lefedő hálózatot építsen ki.

Közzétéve:

A nyugat-európai márkakereskedések egymás utáni elindítását követően a Ford Trucks most a következő lépést teszi meg a terjeszkedés második szakaszával. A spanyolországi, portugáliai és olaszországi, valamint legutóbb a belgiumi piaci sikerek után a Ford Trucks bejelentette, hogy a GTTS lesz a hivatalos forgalmazója Luxemburgban, ezzel megerősítve pozícióját Nyugat-Európában.

Serhan Turfan, a Ford Trucks alelnöke hangsúlyozta, hogy a Ford Trucks fő prioritása, hogy a jelenlegi sikerekre építve erős jelenlétet építsen ki egész Európában is: „Innovatív márkaként, amely minden egyes új termékfejlesztésünkkel ügyfeleink igényeire figyel, célunk, hogy jó márkakereskedői hálózat és széleskörű szervizellátás biztosításával, magas kompetenciával segítsük ügyfeleinket világszerte abban, hogy nyereségesebben irányítsák üzleti tevékenységüket, és hogy a leghatékonyabb szállítási megoldásokkal értéket teremtsünk. A luxemburgi piacra való belépés stratégiailag fontos döntés, mivel lehetővé teszi számunkra, hogy egy új piacon kínáljuk és bővítsük szolgáltatásainkat. Tekintettel a szomszédos országokban való erős jelenlétünkre, ez azt is lehetővé teszi számunkra, hogy megszilárdítsuk jelenlétünket Nyugat-Európában. Nagy lehetőségeket látunk a luxemburgi piacra való belépésben, ahol a logisztikai ágazaton belül nagy a kereslet a minőségi szolgáltatások iránt. Nagy örömünkre szolgál, hogy a tehergépkocsi-iparban jól ismert GTTS-szel együttműködve vezethetjük be tehergépkocsijainkat a luxemburgi piacra. Biztos vagyok benne, hogy a GTTS több mint 30 éves tehergépkocsi-tapasztalatával és családi értékeivel a lehető legjobban fogja képviselni márkánkat a luxemburgi ügyfelek számára.”

A Ford Trucks stratégiai szempontból konkrét lépést tesz a luxemburgi belépéssel, hogy biztosítsa a tartós és erős növekedést egész Európában. A Nyugat-Európa szívében fekvő Luxemburg gazdasága az elmúlt években folyamatos növekedésnek volt tanúja. A szomszédos országokkal, például Németországgal, Franciaországgal, Belgiummal és más európai országokkal folytatott kereskedelem folyamatosan ösztönözte a teherforgalmat. Az e-kereskedelmi ágazatban tapasztalható növekvő kereslet, a növekvő kiskereskedelmi ágazat és az ország közelgő infrastrukturális projektjei hozzájárulnak a luxemburgi kereskedelmi és logisztikai ágazat növekedéséhez.

 A Ford Trucks-ról:

A Ford Trucks az egyik legnagyobb nemzetközi nehéz haszongépjármű-gyártó a világon. Számos különböző típusú járművet gyártunk, a nyerges vontatóktól kezdve az építőipari teherautókon át a 16 tonnát is meghaladó közúti járművekig. A 2019-es „International Truck of the Year (ITOY)” díjat elnyerő F-MAX nyerges vontatónk nemzetközi elismerést kapott és nagyban hozzájárult a piaci részesedésünk növekedéséhez. A Ford személygépjárművek jól ismert minősége, strapabírósága és hatékonysága megalapozza a nemzetközi termékstratégiánkat. A Ford Trucks-nál több, mint fél évszázadnyi formatervezési és gyártási tapasztaltot egyesítünk a piacspecifikus termékfejlesztési szakértelmünkkel, hogy kifejlesszük járműveink fő alkotóelemeit, beleértve az innovatív új motorjainkat. Jelenleg Európában, a Közel-Keleten, Afrikában, Oroszországban és a Független Államok Közösségében tevékenykedünk, és folyamatosan dolgozunk a nemzetközi hálózatunk három kontinensen történő bővítésén. Minden egyes nap sofőrök százezrei indulnak el világszerte, bízva a Ford termékeiben.

További információkért a Ford Trucks termékeiről, látogassa meg a www.fordtrucks.hu-t.





Megosztom másokkal

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!

Újabb mesterek újabb különleges feladatokra

Néhány hete már gyűjtöttünk egy csokorra valót a Broshuis ügyfeleinek kiszállított, speciális pótkocsik és alkalmazások közül. Ezúttal legalább annyira különleges és a tekinteteket sem kevésbé vonzó megoldásokat mutatunk be. A szerte Európában, üzemelő pótkocsik – és szállítmányaik – aligha számítanak mindennaposnak.

A VIARENT újabb lépést tett Szlovákiában: felvásárolta az MHC Mobility nehézjármű flottáját

A VIARENT – Közép-Európa meghatározó haszonjármű-bérbeadó vállalata – tovább erősíti jelenlétét Szlovákiában: sikeresen felvásárolta az MHC Mobility Slovakia nehézgépjármű flottáját. Az akvizíció stratégiai jelentőségű mérföldkő a vállalat régiós terjeszkedésében, és új szintre emeli szolgáltatási kapacitását a szlovák piacon, ahol a VIARENT már több mint egy évtizede, 2013 óta van jelen, a Delta-Truck s.r.o. márkanév alatt.

Könnyű eszköz nehéz munkára

Aligha vitatná bárki, nehéz kenyér a konténerezés. Embert, vontatót és pótkocsit is igencsak próbára tesz a kikötői daruk és a vágányrengetegek közepén sürgölődő átrakók világa. A Delta-Truck Kft. kínálatában immár két évtizede szereplő Kögel márka konténerszállító félpótkocsicsaládjának új tagja, a Port 20 azonban a szó szoros értelmében is „könnyedén” abszolválja a húszlábas konténerek szállításának feladatát.

Sajtóközlemény

2025. április 17. A Ford Trucks az Egyesült Királyságra és Írországra is kiterjeszti nemzetközi hivatalos szervizhálózatát: Támogatás az ügyfeleknek minden útvonalon