A 2019-es Év Haszongépjárművei

Mint minden évben, a szakújságírókból álló nemzetközi zsűri idén ősszel is kiosztotta az Év Haszongépjárművei díjakat. Most azonban egy új kategóriával bővült a paletta, ugyanis a legjobbnak tartott kishaszonjármű, tehergépkocsi és autóbusz mellett a legjobbnak megszavazott innovációt is kitüntették.

Közzétéve:

Az Év Kishaszonjárműve

Három típus kapta a 2019-es Év Kishaszonjárműve díjat, azonban szó sincs holtversenyről, csupán arról, hogy az idén bemutatott, új generációs Citroën Berlingo, Opel Combo és Peugeot Partner egy-két formaságtól eltekintve ugyanaz a jármű. A hármas ikrek többek között az új Mercedes-Benz Sprinterrel mérkőztek meg az első helyért. A trió győzelmét illetően a zsűri kihangsúlyozta a jó kilátást, amelyet tovább fokoz az utasoldali visszapillantó tükörbe épített holttérkamera. Ezenkívül elismerték a vezetéstámogató rendszereiket is, például a túlterhelést jelző érzékelőt, illetve az oldalfalvédelmet. Egyébként a francia páros már az első generációs Citroën Berlingo és Peugeot Partner típussal is elhódította az Év Kishaszonjárműve címet 1997-ben. Valójában az Opel Combo előző nemzedéke is bajnok, hiszen a 2011-es győztes, a Fiat Doblò Cargo ikertestvére volt.

Citroën Berlingo


Opel Combo Cargo

Opel Combo Cargo XL

Peugeot Partner

Az Év Tehergépkocsija

A 2019-es Év Tehergépkocsija díjat az idei év legjelentősebb újdonsága, a teljes mértékben új fejlesztésű Ford Trucks F-Max nyerges vontató nyerte el, maga mögé utasítva a Scania új városi teherautóit és a cseppfolyósított földgázzal (LNG) üzemelő Volvo FH, illetve FM típust. A zsűri a döntésének indoklásakor rámutatott a 12,7 literes Ecotorq motor és a ZF Traxon automatizált váltó hatékonyságára, valamint a szabadon gurító funkció és a domborzathoz a GPS-adatok alapján előrelátón igazodó hajtásláncvezérlés üzemanyag-fogyasztást csökkentő hatására. Továbbá kihangsúlyozták az 500 lóerős motor csendességét, az új, 2,16 méter belmagasságú fülke térkínálatát, praktikus tárolóhelyeit és a műszerfal korszerű digitális képernyőit. A Ford Trucks sem először kapott Év Tehergépkocsija díjat, ugyanis a Cargo típussal 1982-ben már elhódított egy ilyen kitüntetést.

Teherautó-innovációs Díj

Idén először a Teherautó-innovációs Díj nevű kitüntetést is odaítélték. Ezt olyan legalább 3,5 tonna össztömegű tehergépjárműveknek szánják, amelyek fontos innovációt tudnak felmutatni alternatív hajtásláncuk vagy valamilyen más műszaki megoldásuk révén. Az újonnan alapított díjat az MAN aFAS kapta meg. Ez nem más, mint az MAN TGM alapjaira épülő önvezető biztosítójármű a német autópályákon végzett útkarbantartási munkák biztonságának fokozásához. A megoldás lényege, hogy a munkát végző járművet teljesen automatizáltan követi a figyelmeztető biztosítójármű, így ebben nem kell vezetőnek ülnie, aki egyébként jelentős veszélynek lenne kitéve. Ugyanis igen gyakori, hogy más tehergépkocsik hátulról beleszaladnak az ilyen biztosítójárművekbe. A 4-es szintű önvezetést megvalósító rendszert eddig már négyezer kilométernyi éles üzemben tesztelték. A zsűri a megoldás előnyei között kiemelte az egyszerű kezelhetőséget, és azt, hogy főként már jelenleg is rendelkezésre álló részegységekből épült. Olyan innovációknál találták jobbnak, mint a Mercedes-Benz eActros elektromos tehergépkocsi, a Renault Trucks új generációs villany-teherautói és a Volvo FL Electric, illetve FE Electric.

Az Év Autóbusza

Páratlan évről lévén szó, ezúttal a városi buszok kerültek terítékre az Év Autóbusza díj kihirdetésekor, amelyet a Mercedes-Benz Citaro hybrid zsebelt be, tisztán elektromos hajtású típusokat megelőzve. A zsűri indoklásában elhangzott az elérhető változatok széles köre, hiszen a villanymotoros hajtási egység dízel-, illetve gázmotorral felszerelt városi autóbuszok számos változatához rendelkezésre áll. A hibrid modul az elektrohidraulikus kormányrásegítéssel együtt akár 8,5 százalékkal is csökkentheti az üzemanyag-fogyasztását. A Citaro korábban már 2007-ben és 2013-ban is elnyerte ezt a rangos díjat.

 

 





Már 48 országban van jelen a Ford Trucks

A Ford Trucks a fontos piacokon való sikeres nyitás érdekében, amelynek célja a teljes európai jelenlét kialakítása, Dániával folytatja stratégiai növekedését. Közép-, Kelet- és Nyugat-Európa után a Ford Trucks a skandináv térséget veszi célba a dán piacra való belépéssel, amivel a márka 48-ra emeli a piacai számát.

Hozzáértő kezekben

Idén februártól már Szlovákiában is a Delta-Truck látja el a Kögel pótkocsigyártó importőri képviseletét. A márkával hazánkban már közel két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégcsoport kibővített szervizhálózattal, jól felkészült értékesítői csapattal és a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatásokkal igyekszik biztosítani a Kögel előkelő pozícióját a szlovák piacon.

Karitatív karácsony

Idén is folytatta hagyományos társadalmi felelősségvállalási programját a Delta-Truck / VIARENT cégcsoport. Ezúttal a rászoruló társadalmi rétegeket segítő Oltalom Karitatív Egyesült számára nyújtottunk át egy körülbelül félmillió forint értékű természetbeni adományt, amelyet leányvállalatunk, a VIARENT Kft. negyedmillió forint pénzadománnyal egészített ki.

Ford Trucks színekbe öltözött a Lánchíd

Nem túlzás történelmi pillanatnak nevezni egy híd életében a terhelési próbát. A Lánchíd esetében nem a mostani volt az egyetlen ilyen esemény, de a november 12-én lebonyolított teszt mind közül talán a legkomplexebb volt és ehhez a Ford Trucks is hozzájárult.