140 éves a Broshuis!

Emberöltőkben mérhető, nagy idő – még 1885-ben kötelezte el magát a Broshuis a különleges szállítmányozás biztonsága, minősége és innovatív fejlesztése iránt. Az idei év így kerek születésnap a vállalat történelmében, amely alapítása immár 140. évfordulóját ünnepli!

Közzétéve:

Nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte január 11-én a Broshuis a históriája e jelentős mérföldkövét. Ügyfeleitől és munkatársaitól, leendő ügyfelein és leendő munkatársain át egészen beszállítói népes táboráig mindenki jól érezhette magát a születésnapi mulatságon. A vendégek harapnivaló és ital mellett üdvözölhették ismerőseiket, de a kapcsolatépítésre is kiváló lehetőség nyílt. A vállalat százezer négyzetméteres telephelyére több mint 130 megrakott járműszerelvényt „hordtak össze” elégedett vevői, de a legjelentősebb teherautó-márkák sem maradhattak távol. Ahogyan a márka komponensgyártóinak és partnereinek egész serege sem, hogy bemutathassák, hogyan járulnak hozzá nap mint nap a Broshuis pótkocsik biztonságához, minőségéhez és innovatív műszaki megoldásaihoz. A rendezvényre több mint 12 ezer(!) látogató érkezett Kampenbe, hogy testközelből is megismerkedhessen a különleges szállítás koronázatlan királyával – és persze termékeivel. Aligha túlzás állítani, hogy a teljes speciális szállítmányozási szektor adott egymásnak randevút a Broshuis hollandiai központjában. Ám nemcsak öncélú találka volt ez, hanem egy nemes ügyet is szolgált! A cég amúgy is egész évben támogatja a nehéz helyzetben lévő családok megsegítésén dolgozó LINDA.foundation alapítványt, akik számára több mint 32 ezer euró gyűlt össze a rendezvény során!

Nagy múlt – még nagyobb jelen

Valóban, a Broshuis család még 1885-ben kezdett pótkocsik gyártásába, amivel vitathatatlanul a speciális szállításra kialakított pótok egyik legrégebbi gyártója. Kezdetben még az Amszterdam környéki Muiden gyárcsarnokából gördülhettek ki járművei, mígnem 1962-ben mai helyszínére, azaz Kampenbe költözött a termelés. Az egykori ötezer négyzetméteres telephely mára százezer négyzetméterre bővült, ahol napjainkban már mintegy ötszáz szakember éves szinten több mint ezer pótkocsit állít elő – egytől-egyig pontosan az ügyfelek kívánságai szerint. Egy valami azonban mit sem változott: a Broshuis továbbra is teljes egészében családi vállalkozás, ma a negyedik nemzedék vezeti a céget. Hasonlóképpen kőbe vésett alapszabály: a minőség az első. Ennek legfőbb záloga, hogy a Broshuis modelljeit kivétel nélkül mind a mai napig szigorúan házon belül tervezik, fejlesztik, tesztelik és gyártják. „A minőség mindig megtérül” – vallja Pieter-Bas Broshuis, a Broshuis B.V. korábbi vezérigazgatója.

Új korszak a régi alapjain

Igen korábbi, ugyanis 2025. január 1-jével lezárult egy korszak. Pieter-Bas Broshuis lemondott a Broshuis International B.V. vezérigazgatói posztjáról, amelyet az addigi kereskedelmi igazgató, Harold Vorsteveld vett át. Pieter-Bas továbbra is szorosan részt vesz a vállalat működésében és a részvényekben birtokolt százszázalékos tulajdoni hányadát is megtartja. Harold Vorsteveld – aki távollétében többször is helyettesítette már a vezérigazgatót – negyedszázadnyi Broshuis-tapasztalatával, valamint szervezeti, piac- és a termékszakértői ismereteivel kétségkívül ideális utód. A vállalat jövőjéről szóló tervek szintén a folytonosságra összpontosítanak. A Broshuis igencsak bőséges és hosszú távú – 30 százalékban katonai, 70 százalékban polgári – megrendelésállománya ismeretében pedig minden okuk adott az optimizmusra.

Gazdag történelem, tiszteletreméltó hagyományok

Aligha vállalkozhatnák e keretek között a közel másfél évszázad részletes áttekintésére. Álljon hát itt csupán röviden néhány fejezet a vállalat gazdag történetéből!

1885
Megalapítják a Broshuis vállalatot, amelyet azóta is a folyamatos fejlődés és innováció vezérel, újdonságok sokaságát mutatva be az elmúlt csaknem másfél évszázad során.

1929
Elkészül az első pótkocsi, amelynek gyártása is elindul.

1932
Kezdetét veszi az ügyféligényeknek pontosan megfelelő pótkocsik és félpótkocsik gyártása.

1954
Bemutatkozik az első meghosszabbítható pótkocsi. A sík és kihúzható rakfelületű modell a Hilton Amsterdam hotel építéséhez szállít oszlopokat.

1956
Ebben az évben mutatta be a Broshuis első mélyágyas pótkocsiját, amelynek süllyesztett rakfelülete a vontatótól egészen a tengelycsoportig húzódott – magasabb rakományok továbbítását is lehetővé téve.

1965
A márka bemutatja a világ első kihúzható kialakítású, süllyesztett rakfelületű félpótkocsiját.

1983
Megjelenik az első kihúzható konténerszállító félpótkocsi, amely bármilyen konténerrendszer szállítására használható.

1992
Beérkezik az első katonai megrendelés. A szerződés a holland hadsereg számára szállítandó 137 darab süllyesztett rakfelületű félpótkocsiról szól.

2000
Bemutatkozik a meghosszabbítható Triple Trailer®, ebben az évben a Broshuis az első gyártóként kínál háromszorosan kihúzható félpótkocsit.

2003
Elkészül az osztott 2CONnect konténerszállító rendszer. A saját fejlesztésű, szabadalmaztatott megoldás két darab, egy-egy 20 lábas konténer szállítására alkalmas alvázból áll, amelyek összekapcsolva minden konténertípust a hátukra vehetnek.

2008
Üzembe helyezik az új fényezőüzemet. A 250 méter hosszú létesítmény igen jelentős beruházásnak számít, ahol egymást követően már a fényezés minden művelete elvégezhető. A pótkocsik felfüggesztve haladnak végig az összesen hat munkafázison.

2010
Bemutatkoznak az SL pótkocsik. A félpótkocsik ezen új generációját független felfüggesztéssel készülő, süllyesztett rakfelületű és mélyágyas konstrukciók alkotják. A tengelyenként 12 tonna teherbíráshoz 79 centiméter rakfelület-magasság és hidraulikus felfüggesztések társulnak.

2014
Megérkezik az SL-AIR. A talajkormányzott, légrugós tengelyekkel szerelt, süllyesztett rakfelületű félpótkocsi független felfüggesztéseket kapott.

2016
A legalacsonyabbra süllyesztett rakfelület mellett is maximális szabadmagasságú félpótkocsiként bemutatkozik az SL2. A márka az SL pótkocsik folyamatos továbbfejlesztésével is látványosan bizonyítja, hogy mindig figyelmesen meghallgatja ügyfelei kívánságait.

2016
Az SL-AIR 5 a világ első hidraulikusan vezérelt félpótkocsija, független légrugós felfüggesztésekkel. Az új konstrukcióban az optimális bekormányzási szög és a tekintélyes teherbírás két fő erénye működhet harmonikusan együtt.

2018
A PL2 lengőtengelyes rendszer a tengelycsoport felett 810 milliméter minimális magasság mellett biztosíthat a legkülönfélébb félpótkocsik számára is akár 600 milliméter rugóutat. Az eredmény 50 százalékkal nagyobb lengőtartomány, kisebb karbantartási költségek és nagyobb terhelhetőség.

2019
A Broshuis közelmúltbeli innovatív fejlesztéseként megjelennek a PL2 HD lengőtengelyes mélyágyas félpótkocsik, új tengelykonstrukcióval és szélesebb darugém-nyílással.

2019
A könnyűszerkezetes, sík rakfelületű félpótkocsi ügyfeleinkkel szoros együttműködésben született. A hidraulikus kormányzású modell mindössze 8700 kilogramm saját tömeg mellett kínál meghosszabbítható konstrukciót.

2020
Ez a süllyesztett rakfelületű félpótkocsi hidraulikus kormányzású és ugyancsak hidraulikus felfüggesztésű lengőtengelyekkel készül. Egymástól független mozgásukkal a lengőtengelyek egyszerre kölcsönöznek kiemelkedő manőverezhetőséget és magas fokú stabilitást a pótkocsi számára.





Megosztom másokkal

140 éves a Broshuis!

Emberöltőkben mérhető, nagy idő – még 1885-ben kötelezte el magát a Broshuis a különleges szállítmányozás biztonsága, minősége és innovatív fejlesztése iránt. Az idei év így kerek születésnap a vállalat történelmében, amely alapítása immár 140. évfordulóját ünnepli! Nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte január 11-én a Broshuis a históriája e jelentős mérföldkövét. Ügyfeleitől és munkatársaitól, leendő ügyfelein és leendő … Continued

Az Interstate királya

Tengerentúli márkájával sem kevésbé sikeres a Daimler Truck, mint a VIARENT kínálatában is nagy népszerűségnek örvendő Mercedes-Benz Actros sorozatával. A két óceán között ívelő, soksávos aszfaltcsíkok szolgálnak az amerikai freewayvilág egyik csúcsragadozója, a Freightliner Cascadia fő vadászterületéül.

Minden, ami vontatható

Egészen egyedi igények szerinti szállítóeszközre lenne szükség? Személyautó mögé, esetleg teherautó-felépítményként, netán nehézvontatós járműszerelvény formájában? Széles palettával, mondjuk 750 kilogrammtól egészen 50 tonna össztömegig? Nos, a megoldás csakis a Delta-Truck kínálatának egyik legsokoldalúbb tagja, a Humbaur lehet!