Rekordok a Kamion Európa-bajnokság hungaroringi versenyhétvégéjén

Sikeresen zárult a Kamion Európa-bajnokság idei hungaroringi versenyhétvégéje, ugyanis rekordszámú versenykamion állt rajthoz, amelyek izgalmas és látványos küzdelmére rekordszámú néző volt kíváncsi a lelátókon. Ráadásul mindkét magyar érdekeltségű egység értékes dobogós helyezéseket ért el. A bokszutca végében pedig a Delta-Truck Kft. tágas standján a Ford Trucks tehergépkocsikkal is megismerkedhettek az érdeklődők.

Idén fontos változást jelentett, hogy nyár végéről június közepére előrehozták a magyar versenyhétvégét, ami annyi előnnyel mindenképpen járt, hogy tökéletes időjárás fogadta a látogatókat. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy minden eddiginél többen, közel 35 ezren választották hétvégi programjuknak a Kamion Európa-bajnokság hungaroringi állomását. A versenyzők is hozták a legjobb formájukat, így az első négy rajtkockába mindössze 0,158 másodperc különbséggel kvalifikálták magukat a pilóták.

Kamionos csetepaték napja

A szombati első futamon a tavalyi bajnok, Adam Lacko indult az első helyről, akit már a második körben megelőzött Jochen Hahn, és vezető helyét meg is tartotta a verseny végéig. Nem maradt el azonban a kamionversenyek szokásos velejárója, a test a test elleni küzdelem sem. Antonio Albacete és az egyetlen magyar csapat, az OXXO Hungary Truck Racing Team brit pilótája, Ryan Smith összeakadt, és mindketten kipördültek. Majd a cseh Lacko is ütközött az MAN kamionnal versenyző Ryan Smith-szel. A magyar csapat pilótája végül a hetedik helyen ért célba, de az ütközések miatt súlyos időbüntetéseket kapott. A német tankpool24 csapat magyar pilótája, a Mercedes-Benz kamionnal induló Kiss Norbi viszont a dobogó második fokára állhatott fel. A második futamon a fordított rajtsorrend miatt Adam Lacko indult az első kockából, és rajt-cél győzelmet aratott. Kiss Norbi az ötödik helyig tudott előrejönni, míg Ryan Smith szombaton rekordot állított fel az előzések számát tekintve, összesen 14 helyet lépett előre.

Fordulatok napja a kamionversenyen

Vasárnap az első futamot Jochen Hahn egy magabiztos rajt-cél győzelemmel zárta, mögötte pedig Ryan Smith az MAN kamionnal másodikként futott át a kockás zászló alatt. Kiss Norbi a negyedik helyről indulva negyedikként ért célba. A leglátványosabb mutatványt azonban a német Sascha Lenz adta elő, aki MAN kamionjával kicsúszott, majd 360 fokos szögben megfordult a pályán, és a hatalmas gumifüstből előkeveredve folytatta tovább a versenyzést. A második futamon azért Kiss Norbi még odatette magát a magyar szurkolók örömére, és Mercedes-Benz kamionjával elcsípte a dobogó alsó fokát.

Kamionfesztivál

Persze nemcsak ezeknek a több mint ezer lóerős monstrumoknak a csatája szórakoztatta a Hungaroringre kilátogatókat, hanem a Swift Cup Europe futamai és a European Street Freestyle Cup motorosainak akrobatikus bemutatója is. Szintén sokakat vonzott a Kamionkorzó, amikor is közúti kamionok vonultak fel a versenypályán. Ezenkívül számos szórakoztató program várta a családokat a gyermekmotoroktól a mászófalon és az ugrálóvárakon át a kalandpályáig. A szakmai érdeklődőket pedig több importőr is saját standdal csalogatta, mint például a Delta-Truck Kft. a Ford Trucks tehergépkocsikkal.