Megkezdődött az átállás

Közel öt éve üzemeltet Ford Trucks járműveket az Ekol Logistics Kft., most azonban új fejezet nyílt a dinamikusan fejlődő logisztikai vállalat és az amerikai-török márka, illetve hazai importőre, a Delta-Truck Kft. kapcsolatában. Az Ekol Logistics Kft. ugyanis május végén nem kevesebb mint 18 darab F-MAX nyerges vontatót szerzett be, amelyeket még az idén további jelentős mennyiség követ.

Közzétéve:

Világszinten is jelentős logisztikai szereplő az 1990-ben Törökországban alapított Ekol Logistics, amely Európán belül már 15 leányvállalatot működtet, és mintegy háromezer fuvareszközt üzemeltet. A magyar leányvállalata – az Ekol Logistics Kft. – 2013-ban indult útjára. Kezdetben csak szállítmányozással foglalkozott, majd 2014-ben az első nyerges szerelvények beszerzésével a nemzetközi fuvarozás is bekerült a profiljába, amelyet belföldi fuvarozás is kiszolgál. A cég ma már teljes körű logisztikai szolgáltatást nyújt a megbízóinak raktározással, vámszolgáltatással, vámraktározással és átmeneti megőrzéssel kiegészítve. Központjában, a csepeli szabadkikötőben 11 ezer, míg Vecsésen összesen 1,5 ezer négyzetméter raktárkapacitást kínál, ezenkívül Algyőn, Tatán és Nagykanizsán is rendelkezik telephellyel. A cég speciális üzletága pedig az olajiparban túlsúlyos és túlméretes áruk, jellemzően fúrótornyok elemeinek a szállításával, illetve autódaruk üzemeltetésével foglalkozik.

Gyümölcsöző kapcsolat

„Flottánk jelenleg több mint 250 fuvareszközből áll, nyerges vonatókból, félpótkocsikból és speciális fuvarozást végző eszközökből” – kezdte Kozma Péter, az Ekol Logistics Kft. transzportlogisztikai üzletágának igazgatója. „Közel öt évvel ezelőtt szereztük be az első Ford Trucks 1848T nyerges vontatókat elsősorban a kedvező bekerülési költségek miatt, és ma már 19 ilyen modell üzemel a járműparkunkban. Az évek során kiváló együttműködést alakítottunk ki a Delta-Truck Kft. munkatársaival, az értékesítéssel és a szervizzel egyformán jó a kapcsolatunk” – egészítette ki Kozma Péter.

Korszerű termék kiváló szolgáltatásokkal

„Az Ekol több leányvállalata is jelentősebb mennyiségben szerzett be F-MAX nyerges vontatókat, így most mi is munkába állítottunk 18 csúcsfelszereltségű, már a típusfrissítés utáni modellt. Egyelőre még korai lenne üzemeltetési tapasztalatokról beszélni. Annyit azonban már elmondhatok, hogy gépkocsivezető munkatársainktól szinte csak kedvező visszajelzéseket kapunk, az F-MAX minden szempontból kellemes meglepetés számukra a 1848T után. Dicsérik a kényelmes belsőterét, a sofőrközpontú vezetőállását, a korszerű fedélzeti számítógépét, a sok beállítási lehetőségét, a gyári navigációs rendszerét, az érintőképernyős multimédia-rendszerét és a sok extrafelszerelését. Ezeket az új Ford Trucks vontatókat legalább öt évig tervezzük üzemeltetni, ezért 4+1 évig, illetve 600 ezer kilométer futásteljesítményig kiterjesztett garanciával és a gumiabroncson kívül mindent magában foglaló javítási és karbantartási szerződéssel vettük át őket. Tehát teljes mértékben a Delta-Truck Kft. szervizére hagyatkozunk. Ezenkívül a Delta-Truck Kft. által biztosított gazdaságos vezetéstechnikai továbbképzést is igénybe vesszük majd az F-MAX típussal dolgozó összes kollégánk számára” – magyarázta Kozma Péter.

A gazdaságosabb üzemelés támogatására

„Nagy örömünkre szolgál, hogy immár az Ekol Logistics Kft. flottájában is megjelent a sikeres F-MAX típus, méghozzá rögtön ilyen tekintélyes számban. Ennek az idén korszerűsített változatnak az egyik legfontosabb újítása az Eco+ üzemmód, amely a motor teljesítményét 500-ról 450 lóerőre csökkenti, a sebességkorlátozót átállítja 85 kilométer/óra, kiiktatja a padlógázas visszaváltás (kickdown) funkciót és automatikusan leállítja a motort öt perc alapjárati üzemelés után. Ráadásul ezt a flottairányító munkatárs az okostelefonos alkalmazás segítségével is élesítheti úgy, hogy a járművezetők ne tudják kikapcsolni. A másik vonzó újdonság a ConnecTruck telematikai rendszer, amely többek között valós idejű üzemelési adatokkal segíti a vezetési stílus kiértékelését, valamint távoli szoftverfrissítést is lehetővé tesz” – tette hozzá Gőgh Ferenc, a Delta-Truck Kft. cégvezetője.





Megosztom másokkal

Díjnyertes telematika

Egyre nagyobb szerepet kapnak a hatékony és biztonságos járműüzemeltetésben a pótkocsikhoz kapcsolódó telematikai megoldások is. A hazánkban a Delta-Truck Kft. által képviselt Kögel márka saját rendszere, a Kögel Telematics szerezte meg az ezüstérmet a pótkocsik és felépítmények kategóriájában a 2024-es Német Telematikai Díj odaítélésekor.

Látványos jelen, izgalmas jövő

Megérkezett a Ford Trucks legújabb limitált kiadása, az egyedi külső-belső megjelenésű és gazdag felszereltségű F-MAX Select nyerges vontató. A látványos modell mellé a gyártó további izgalmas híreket is szállított, mégpedig a hidrogénüzemű belső égésű motor és a tisztán elektromos NextETRUCK tehergépkocsi fejlesztéséről.

Stabil háttér a fejlődéshez

Egyre jelentősebb a Delta-Truck Kft. és a Viarent Kft. nemzetközi terjeszkedése, ami elengedhetetlenné tette a cégcsoport üzleti folyamatainak optimalizálását, standardizálását és korszerűsítését a hatékonyabb működés érdekében. Ezért a két cég megállapodott az SAP Hungary Kft.-vel egy vállalatirányítási és egy értékesítéstámogatási rendszer bevezetéséről.

Bátyja nyomdokaiba lép

Bemutatta a Ford Trucks a korábbi típusnév miatt a mai napig általában Cargo néven emlegetett járműsorozatának utódját. A felépítményezhető fülke-alvázas, építőipari és nyerges vontató kivitelben is készülő vadonatúj F-Line a formatervtől a kényelmen, a vezetéstámogató rendszereken és a hálózatba kapcsolhatóságon át a hajtásláncig jelentős előrelépést mutat elődjéhez képest. Ezáltal a sikeres F-Max zászlóshajó méltó kistestvére.