Figyelem! Előzni tilos!

Figyelemfelhívó akcióba kezdett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (OBB), amelynek keretében kétszázezer szórólapot osztanak majd ki a tehergépkocsikra vonatkozó előzési tilalomról és az előírt minimális követési távolságról.

A magyar, angol, német, olasz, román, horvát, török és orosz nyelven kiadott nyomtatvány ismerteti, hogy a KRESZ korábbi módosításának értelmében 2011. január 1. óta Magyarország teljes területén tilos előzni az azonos irányú forgalom számára csak két forgalmi sávval rendelkező autópályákon és autóutakon 7,5 tonnát meghaladó legnagyobb megengedett össztömegű tehergépkocsival reggel 6 és este 10 óra között. Továbbá a fenti esetekben a tehergépjárműveknek legalább 70 méter követési távolságot kell tartaniuk egymás között.

A szórólapot a határátkelőhelyeken, az üzemanyagtöltő állomásokon, az autópályák melletti pihenőhelyeken és a rendőri intézkedések során osztják ki a tehergépkocsi-vezetőknek. Ez a kezdeményezés hatásosan emlékezteti a sofőröket a fenti szabályok betartására, illetve értesíti azokat, akiknek a figyelme eddig elkerülte ezt a szabálymódosítást.

  • 1 szavazat2 szavazat3 szavazat4 szavazat5 szavazat (2 szavazat, átlag: 5,00 - 5) -
    Loading...